robbantás 2018. 07. 07.
Robbantás a kurd vezetésű ernyőszervezet támaszpontjánál, többen meghaltak
Legalább 18 ember meghalt, köztük az amerikai támogatású kurd-arab ernyőszervezet 11 tagja.
Legalább 18 ember meghalt, köztük az amerikai támogatású kurd-arab ernyőszervezet 11 tagja.
Azzal védekezett, hogy ő jó muszlim, naponta ötször imádkozik.
A szélsőbaloldali agitátorok most elismerték a tettüket.
Az „integráció” legújabb csodáját ezúttal Duisburgban tapasztalhattuk meg.
Szerintük viszont az Iszlám Állam tagjai a harcok során haltak meg.
Több külföldi szélsőségest átadtak hazájuknak.
A parlamenti indoklás szerint a büntetőintézkedések elérték céljukat.
Pedig a résztvevők 92 százaléka támogatta a függetlenséget.
Párbeszédet kezdenének Bagdaddal.
Az összecsapásokról hallgatnak a harcoló felek.