Ez a program lehet a magyar nemzet sikerének a kulcsa
György László államtitkár beszélt az Origónak az új kis-és középvállalkozói stratégiáról.
György László államtitkár beszélt az Origónak az új kis-és középvállalkozói stratégiáról.
A külgazdasági és külügyminiszter amerikai beruházókkal tárgyalt New Yorkban.
György László államtitkár a gazdaságra váró feladatokról és a 2010 óta elért eredményekről.
Londoni elemzők szerint a magyar gazdaság idén 4,3 százalékkal bővülhet.
Az infláció idén éves átlagban 3,2 százalék, jövőre 2,5 százalék lesz.
Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte Párizsban.
Kiemelkedő növekedési pályán a magyar gazdaság, optimisták a külföldi elemzők.
Továbbra is cél a 4 százalék feletti gazdasági növekedés.
A globálisan lassuló növekedéssel szemben Magyarországon maradhat a magasabb ütemű növekedés.
Olyan történt a magyar exporttal, amire eddig nem volt példa, jöhet a falusi csok.