Szerdától naponta kilencszer közlekednek az emeletes motorvonatok Budapest-Esztergom vonalon
Ezek a járművek wifivel, klímával és korszerű utastájékoztatási rendszerrel, a mobileszközök töltésre alkalmas hálózati csatlakozókkal rendelkeznek.
Ezek a járművek wifivel, klímával és korszerű utastájékoztatási rendszerrel, a mobileszközök töltésre alkalmas hálózati csatlakozókkal rendelkeznek.
Saját gyereke életét is veszélyeztette ezzel.
Emiatt az ukrán főváros egyes részein nincs fűtés.
Hétfőtől újabb emeletes vonatpár áll szolgálatba.
Célja, hogy évente ezer, Kínából Nyugat-Európába irányuló konténervonat Magyarországon haladhasson keresztül.
Három koncepció készült a Rákospalota-Újpest állomás átalakítására.
Záhony kiemelt szerephez juthat a következő években.
Nem ez volt az első eset, korábban már vér is folyt ezen a szakaszon.
A Magyarországot Záhonytól Győr-Sopron térségéig átszelő kötött pályás összeköttetés tehermentesítené a fővárosi és agglomerációs szakaszokat.
Minden korábbi szerbiai vasúti sebességet megdöntött az óránkénti 201,5 kilométeres vasúti vágta.