Szülés közben is lehet orgazmus

terhesség, állapotos nő, viszketés, cholestasis
Vágólapra másolva!
Egy új francia kutatás szerint a szülések legalább 0,3 százalékában a nő orgazmust él át. De a nemi szervek vajúdás közbeni ingerlése a nők nagyrészénél szintén enyhíthetné a szüléssel járó fájdalmat.
Vágólapra másolva!

Bár anekdoták korábban is keringtek róla, az orgazmikus szülés igazán Debra Pascali-Bonaro amerikai szülésfelkészítő 2009-es filmje óta került be a köztudatba. Az Orgasmic Birth: The Best-Kept Secret (Orgazmikus szülés: A legjobban őrzött titok) című 85 perces dokumentumfilm 11 nő szülés közbeni orgazmusának intim pillanatait mutatja meg.

Most végre a tudomány is igazolta, hogy a szülés nem csak a fájdalomról szólhat. A Sexologies című tudományos szaklapban közölt felmérés szerint a szülések 0,3 százalékában él át a vajúdó nő orgazmust. A felmérést bábák és szülésznők bevonásával francia pszichológusok készítették.

A kutatásvezető Thierry Postel 109 bába és szülésznőt kérdezett meg, akik pályájuk során hozzávetőlegesen 206 ezer szülés mellett segédkeztek. A kutatásvezető azt, hogy bábákat és szülésznőket vont be vizsgálatába, nem pedig orvosokat, azzal indokolta, hogy az előbbiek sokkal közelebbről nézik a szülést, valamint érzékenyebb megfigyelők is.

A bábák 668 olyan esetet jelentettek, amikor az anya arról számolt be, hogy a szülés során orgazmus szerű hullámokat élt át. További 868 esetben a bábák úgy látták, hogy a nő számára a szülés élvezet. A tanulmány készítői úgy vélik, hogy mivel a vizsgálatba nem közvetlenül az anyákat, hanem a szüléssegítőket vonták be, nagy valószínűséggel az eredmények alulbecsülik az orgazmikus szülés arányát.

Az orgazmikus szülés anatómiája

Hogy a szülés és az orgazmus nem zárja ki egymást, a LiveScience.com ismeretterjesztő portálnak Barry Komisaruk, a Rutgers Egyetem pszichológia professzora is megerősítette.

Komisaruk korábbi kutatásai már igazolták, a nemi szervek stimulációja és az orgazmus, csökkenti a fájdalomérzetet. Patkányoknál a kutató molekuláris szinten is leírta a folyamatot. Azt találta, hogy a hüvely ingerlése gátolja egy fájdalomközvetítő molekula felszabadulását a gerincvelő szintjén. Azaz a hüvely ingerlése megakadályozta, hogy az idegsejtek a fájdalomérzetet a gerincvelőből a központi idegrendszerbe szállítsák.

A kutató szerint előfordulhat, hogy egyes nőknél a szülőcsatorna intenzív stimulációja szintén blokkolja a szüléssel járó fájdalomérzetet. Ráadásul a szülés nem csak a szülőcsatornát stimulálja, hanem ingerli a méhnyakat, a hüvelyt és a csiklót is, valamint méhösszehúzódásokat vált ki. Sok nőnél a méhösszehúzódások a normál orgazmusnak is velejárói.

Mielőtt azonban bárki hibát keresne magában, hogy az ő szülése miért nem járt extázissal, fontos tudni, hogy minden nő anatómiája, fájdalomtűrő képessége, és a szexhez való viszonyulása is más.

A már említett dokumentumfilm többek között azt is igyekszik bemutatni, hogy kulturálisan ma már arra vagyunk programozva, hogy a szülés mindenképp fájdalommal jár, és a szexuális ingereket (mint például a csikló izgatását, a mellbimbó simogatását, vagy akár egy vibrátor használatát) nem érezzük a szülőszobába illőnek, pedig az eredmények szerint segíthetnének a fájdalom enyhítésében, vagy akár orgazmikussá alakíthatnák a szülésélményt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!