Most kell figyelni a vérnyomásra

A hideg hatása a kopásos, meszesedéses, gerinc és egyéb ízületi bántalmakkal küzdőket, idős nénik
Vágólapra másolva!
Az elkövetkező napok még az egészségeseket is megviselhetik, a hideg, a frontok és a hirtelen hőingadozások miatt. Mivel védekezhetünk?
Vágólapra másolva!

A magas vérnyomásúak és szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők számára a legnehezebb hónap a január. Télen a vérnyomás eleve magasabb, mint nyáron. Ennek oka, hogy az alacsony hőmérséklet hatására az erek összeszűkülnek, a szűkebb vénák és artériák falára pedig nagyobb nyomást gyakorol az átáramló vér. A nagyobb nyomás hatására pedig az erek falára rakódott plakkok könnyebben leválhatnak, és trombózist, szívinfarktust vagy stroke-ot okozhatnak.

A következő napokban azonban nemcsak az eddigieknél hidegebb idő várható, a frontok is jönnek-mennek. Ezért az arra érzékenyeket mind a hideg-, mind a melegfrontokkal együttjáró tünetek kínozhatják: azaz fejfájás, migrén, fáradékonyság, ingerlékenység léphet fel, valamint gyakoribbak lehetnek az izületi fájdalmak, a görcsökkel járó betegségek esetében pedig fokozódik a görcshajlam.

Mind a hideg időjárás, mind a változó frontok fokozzák a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők panaszait.

Mennyivel nő hidegben a vérnyomás?

A hidegben mindenkinek megemelkedik a vérnyomása, az azonban, hogy mennyivel, több tényezőtől is függ. Egyrészt befolyásolja az aktuális kinti hőmérséklet, a hidegben eltöltött idő, az általános egészségi állapot, a fizikai aktivitás, valamint az, hogy mennyire vagyunk felöltözve. Egy kísérletben a résztvevők három percen keresztül tartották az egyik kezüket 5 Celsius-fokos vízben, aminek hatására a kísérlet előtti átlagos - 113/68 Hgmm - vérnyomásuk 133/90 Hgmm-re szökött fel, és ez a hatás akár két órán át is eltartott.

A vérnyomást tehát már rövid hideghatás is markánsan képes befolyásolni, ezért a magas vérnyomással küzdőknek az elkövetkező napokban várható, 0 Celsius-fok alatti hidegben a kiadós séta nem ajánlott. A rövid kinttartózkodások fontosak, mert növelik a szervezet ellenállóképességét, figyeljünk viszont a réteges öltözködésre, és mindig legyen rajtunk sapka, kesztyű, sál, hogy testünk minél kevesebb hőt veszítsen.

A hideg mellett a hirtelen hőmérséklet- és légnyomásváltozások, a szélrohamok és a hóviharok is emelik a vérnyomást. Sokan hajlamosak télen nehezebb, zsírosabb ételeket fogyasztani, az ezekkel járó súlygyarapodás ugyancsak vérnyomásnövelő hatású lehet, csakúgy, mint a csökkent fizikai aktivitás.

Aki már eleve magasvérnyomás-betegséggel küzd, annak érdemes télen naponta többször mérnie vérnyomását mindkét karon, és szükség esetén felkeresnie orvosát a gyógyszerdózis esetleges emelése, vagy egy másik szerre való áttérés miatt. A dózison soha ne változtassunk az orvossal való egyeztetés nélkül!

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Mínusz 4 Celsius-fok alatt gyakoribb a szívinfarktus

Az orvossal való konzultáció azért is fontos, mert a magasvérnyomás-betegség és a vérnyomás hirtelen emelkedése is növeli a szívinfarktus, a stroke és egyéb szív- és érrendszeri problémák kockázatát. (Definíció szerint magas a vérnyomás, ha meghaladja a 140/90 Hgmm-t. A normál vérnyomás 120/80 Hgmm alatt van, a két érték közötti sáv a prehipertónia, azaz a magasvérnyomás-betegséget megelőző állapot.)

Egy kétéves, 700 magasvérnyomással küzdő ember bevonásával készült franciaországi vizsgálatban azt találták, hogy a szívinfarktus kockázata mínusz 4 Celsius-fok alatti átlaghőmérséklet esetén megduplázódik.

Ugyancsak emelkedik a szívinfaktus kockázata nagy napi hőmérsékletingadozás esetén: amennyiben egyik napról a másikra a hőmérsékváltozás eléri az 5 Celsius-fokot, a kockázat 62 százalékkal nő.

Ugyanez a francia kutatás kapcsolatot mutatott ki a hidegfront kezdetére jellemző alacsony légköri nyomás és a szívinfarktusok számának növkedése között is.

Jellemzően télen a koleszterinszint is magasabb, ami a gyakoribb felsőlégúti fertőzésekkel járó gyulladásokkal együttesen szintén növeli az erek falain lerakódott plakkok leválásának kockázatát is.

Szoktassuk magunkat a változékony időjáráshoz!

A frontérzékenység is gyengébb, ha erős az immunrendszer. Azaz aludjunk eleget, együnk változatosan, ételeink legyenek tápanyagban gazdagok, ha szükséges, fogyasszunk vitaminkészítményeket, és kerüljük a stresszt.

Érrendszerünk rugalmasságát növelhetjük, ha zuhanyzáskor váltogatjuk a hideg és meleg vizet.

A hidegben edződik az immunrendszer, de legyünk mértékletesek, és mindig öltözzünk fel rétegesen.

A mozgás télen is serkenti a keringést, nyirokrendszerünk előbb megküzd a kórokozókkal, ha rendszeresen mozgunk ilyenkor is.

Kerüljük a túlfűtött, áporodott levegőjű helyiségeket.




Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!