Nem kell több empátia a világnak

Az empátia és az együttérzés nem ugyanaz. Ahhoz, hogy a világ jobb hely legyen, csak több együttérzés kellene, ez pedig tanítható.

Antoinette Tuffot együttérzése tette hőssé az USA-ban. Amikor ez év augusztus 20-án egy férfi fegyverrel és minden jelenlévő meggyilkolásához elegendő lőszerrel berontott a georgia-i Decatur iskolájába, nagyon úgy tűnt, hogy újabb mészárlás áll küszöbön - ám Tuff, az iskola könyvelője nemcsak emberi hangot talált a mindenre elszánt férfival, de olyan beleérzéssel elegyedett vele szóba, hogy amaz végül letette a fegyvert, és megadta magát a kiérkező rendőröknek.

A beszélgetés minden apró részletét rögzítették, ugyanis Tuff nyomban tárcsázta a 911-es segélyhívószámot. Saját küzdelmeiről, fogyatékos gyermekéről, válásáról, öngyilkos gondolatairól mesélt a támadónak. "Szeretlek" - nyugtatta a férfit a hívás vége felé. - "Nem lesz semmi baj, kedvesem." Csak akkor tört föl a nőben a zokogás, amikor a férfit már letartóztatták. (A 19 éves fiatalember egyébként hat lövést adott le a támadásban, ám szerencsére senki nem sérült meg.)

Felerősíthető-e az empátia ösztöne meditációval?

Tuff hősies teljesítményét azóta számtalan kommentátor az empátia diadalaként magasztalta: általános a vélekedés, hogy ha több hozzá hasonló ember volna a világon, kevesebb lenne az erőszak és a szenvedés.

Tania Singer német idegtudós számára is ez a meggyőződés szolgáltat hosszú évek óta töretlen lendületet az együttérzés mint viselkedésforma kutatásához. Kísérleteivel, melyekben a legszigorúbb idegtudományi módszertant az egyes kollégái által szubjektív és spirituális hókuszpókuszként lenézett meditációs technikával elegyíti, arra a kérdésre keresi a választ, vajon az emberek taníthatók-e a több együttérzésre. Projektjében, amely erőteljesen épít az agy aktivitásmintázatát élő időben feltérképező MRI-berendezésre, 160 kísérleti alany mellett 17 meditációoktató vesz részt. Singer abban bízik, hogy a meditáció hatására az empátia ösztöne, s vele az együttérzésre jellemző agyi aktivitásminta felerősödik alanyaikban.

A kísérletsorozat, melynek előkészítésére öt évet szentelt a kutatónő, érdeklődésének két fő vonalát egyesíti. Singer az empátia agyi leképeződésének feltárásával vált napjaink egyik legelismertebb idegtudósává, s eközben sosem titkolta a meditáció iránti vonzalmát. Ha teheti, mindennap időt szakít a meditációra, többször találkozott már a dalai lámával, és spirituális célból olykor hónapokra visszavonul a világtól. Bár a jelen tanulmányban főleg az együttérzésre koncentrál, más munkáiban azt vizsgálja, vajon a meditáció segíthet-e az embereknek érzelmeik uralásában, koncentrálóképességük javításában vagy a stresszoldásban.

Mi történik az agyban, amikor empatikusak vagyunk?

Singer mostani kutatását az együttérzés agyi mintázatának kiismerésével, az empátiában részt vevő agyterületek azonosításával alapozta meg. Az empátia: híd, amely mások érzéseivel összeköt bennünket. Nélküle nem léphetnénk igazi kapcsolatba senkivel, de a filmeket és regényeket sem igen tudnánk élvezni. A legalapvetőbb emberi vonások egyike, mégis csak 2004-ben, Singer úttörő Science-cikke nyomán tudhatta meg az emberiség, mi történik az agyunkban, amikor például szerettünket szenvedni látjuk.

Akkori, a University College Londonban végzett kísérletéhez párokat hívott meg a laboratóriumba: miközben a nő az MRI-készülékben feküdt, vagy ő, vagy mellette ülő partnere apró, de fájdalmas áramütéseket kapott a kezére. Kiderült, hogy a saját fájdalom érzékelésekor aktiválódó agyterületek némelyike a másik fájdalmának átélésekor is fellángol. Természetesen nem a fájdalomreceptoroktól elsődlegesen információt kapó, primér érzékelő agyterületek - hiszen ezek valóban csak a fájdalmas ingerrel hozhatók működésbe -, hanem azok a magasabb rendű agyi központok, amelyek a fájdalom mint kellemetlen élmény szubjektív megéléséért felelősek. Az empátia érzése ezen az átfedésen alapulhat - vonta le a következtetést Singer.

Van-e empátia a pszichopatákban?

Ugyanezt a felismerést a másik oldalról közelítve is megerősítette Christian Keysers, a Groningeni Egyetem (Hollandia) idegkutatója: ő börtönbüntetésüket töltő pszichopatákat kezdett vizsgálni azzal a feltételezéssel, hogy bennük épp a saját fájdalom és a másik ember szenvedésének megélése közötti agyi párhuzam hibádzik.

A Brain című folyóiratnál nemrég megjelentetett tanulmányában leírja, hogy e pszichopatákban jóval csekélyebb átfedést mutattak azok az agyterületek, amelyek a saját fájdalom érzékelésekor, illetve a mások szenvedését mutató videofelvétel megtekintésekor felvillantak az MRI-képernyőn. Csak akkor vált a két mintázat hasonlóbbá, ha Keysers kifejezetten megkérte alanyait, hogy próbálják magukat beleélni a felvételeken szereplők helyzetébe. Ez a kutató szerint azt bizonyítja, hogy még a pszichopatákban is jelen van az empátia képessége, csak - ellentétben a többséggel - bennük nem lendül működésbe automatikusan.

Az empátia és az együttérzés nem ugyanaz

Tania Singer empátia iránti érdeklődése életének első percétől fogva adott volt, ugyanis egypetéjű ikerpár tagjaként jött világra. "Én eleve 'mi'-nek születtem" - szokta gyakran mondogatni, miként azt is, hogy számára mindennapi tapasztalat: az emberek "állandóan rezonálnak egymásra". A kutatónő arra is figyelmeztet: noha az "empátia" és az "együttérzés" szavakat a mindennapi beszédben rokon értelműként szoktuk használni, úgy tűnik, hogy idegélettani szempontból nem ugyanazt a jelenséget írják le, és ő inkább az együttérzést szeretné az emberekben erősíteni.

A megkülönböztetést, amely furcsának és intuíciónkkal ellentétesnek tűnik, Singer egy buddhista szerzetessel végzett kísérletei alapján tartja indokoltnak. Alanya, a francia Matthieu Ricard valaha molekuláris biológusként dolgozott, ám régóta Nepálban él, ahol a meditációnak szenteli magát. Amikor Singer megkérte, hogy "tegye a dolgát", vagyis meditáljon - ezúttal az együttérzésre koncentrálva -, meglepetésére Ricard agyának MRI-képen nem a mások fájdalmára reagáló, hanem inkább a romantikus szerelemmel és a jutalmazással kapcsolatos területek mutattak aktivitást.

Ricard saját elmondása szerint amikor sikerül az együttérzés állapotába kerülnie, az egész világra kiterjedő jóindulat meleg érzése járja át. Ha viszont Singer arra kérte, hogy egy romániai árvaházról készített dokumentumfilm képsorainak visszaidézésére összpontosítson, Ricard agya az empátia jól ismert aktivitásmintáját mutatta.

Matthieu Ricard francia buddhista szerzetes és a dalai láma 2011. augusztus 15-én, Toulouse-ban Forrás: AFP/Remy Gabalda

Az empátia árnyoldala: a korrupció

Az empátiának azonban lehetnek árnyoldalai is. Amint a Harvard Egyetem remek kognitív pszichológusa, Steven Pinker rámutat: a korrupció is az empátia egyik terméke, hiszen abból adódik, hogy természetünknél fogva hajlamosabbak vagyunk együtt érezni a családtagjainkkal és a barátainkkal, s ezáltal előnyben részesíteni őket mások kárára. Tanulmányok bizonyították, hogy az emberek inkább mutatnak együttérzést a saját rasszukba tartozókkal, vagy a kedvenc sportcsapatuk többi szurkolójával; még a patkányok is empatikusabbak a ketrectársaikkal, mint a többiekkel szemben.

Pinker szerint ezért a világnak nem több empátiára, hanem az emberi jogok és egyenlőség iránti megdönthetetlen elkötelezettségre van szüksége. "Őszintén szólva, én magam képtelen vagyok kétmilliárd kínai és indiai emberrel egyenként együtt érezni. Kinek van erre ideje és energiája?" - érvel Pinker. - "De ettől még ugyanolyan erős bennem a meggyőződés, hogy egyiküket sem szabad bántani, kihasználni, vagy meggyilkolni. A kettő nem ugyanaz."

Részben Pinker érvelésének meghajolva, részben a Ricard-ral való együttműködés tapasztalataiból okulva az utóbbi időben Singer érdeklődése is az együttérzés mint az egész emberiséggel szemben érzett általános melegség felé fordult. "Korábban azt gondoltam, ha mindannyian empatikusabbak leszünk, attól lesz jobb hely a világ. Ricard azonban megtanította nekem, hogy az együttérzés teljesen más dolog, mint az empátia." Az emberiség iránti melegség ugyanis nem korlátozódik a barátokra és a rokonokra, és kevesebb emocionális terhet ró megélőjére, mint a szenvedővel szembeni empátia.

A meditáció az út a több együttérzés felé

A több együttérzés felé vezető út pedig Singer szerint nem más, mint a meditáció. A legalapvetőbb szinten a meditációs technika nem jelent mást, mint egy érzésre való fókuszálást. Tanulmányának egyik meditációs gyakorlatában Singer arra kéri kísérletének résztvevőit, hogy képzeljék el egyik szerettüket, és összpontosítsanak a vele kapcsolatos pozitív érzéseikre. A feladat aztán bonyolítható; a profi meditátorok ennél sokkal messzebb mennek, például nemi erőszak áldozataként képesek a támadójuk iránti együttérzésre koncentrálni.

Singer kísérleteiben sikeresen kimutatta a meditációnak az együttérző-képességre gyakorolt kedvező hatását. Igazolta például, hogy egy egyszerű számítógépes játékban, amelyben a vizsgálati alanyok eldönthetik, segítenek-e játékbeli társuknak - egy, a saját figurájukhoz hasonló mosolykának - megtalálni az elrejtett kincset, a résztvevők már egyetlen napnyi együttérzés-meditáció után hajlamosabbak voltak a jócselekedetre. A kutatónő közben árgus szemekkel figyeli, mi történik az együtt érző ember agyában.

Egyelőre két lehetőség áll nyitva: az egyik, hogy az együttérzés a dopamin nevű, az agy jutalmazó áramköreit működtető idegi ingerületátvivő anyaggal függ össze; a másik, hogy a kötődésért felelős - például a partnerünk vagy a gyerekünk láttán aktiválódó -, oxitocinnal vagy opioidokkal működő áramköröket használja. Persze Singer is belátja, hogy az együttérzés idegélettanát nem lehet kizárólagosan egyetlen mechanizmushoz kötni, hiszen maguk az emberek sem ugyanazt élik meg, mikor ebbe az állapotba kerülnek. Az érzés teljesen másként jelentkezhet egy francia buddhista szerzetes, egy afrikai orvos és egy brit üzletember számára. "Mégis - vallja Singer -, az együttérzés megértéséhez ugyanannyira szükségünk van az egyes szám első személyben megélt tapasztalatokra, mint a harmadik személyű tudományra".