Mit tesz a gyomorral a csípőspaprika?
![kalocsaipaprika](https://cdn.origo.hu/2023/12/tLSaDTQ1intQ5xHNt7JWkfjlS54fE6o5QoOBAq_i4rw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzViNWIxOTFiZWE4NDRkMmFiODI1YWM3ZDhmYmM1Y2Vj.webp)
Skóciában egy étterem évente megrendezi híres chilievő versenyét, amelyen a vállalkozó kedvű résztvevők a világ legerősebb chilipaprikáiból készült étel elfogyasztásával tehetnek tanúbizonyságot bátorságukról. A feladat azonban korántsem veszélytelen: a két évvel ezelőtti eseményen több versenyzőhöz is mentőt kellett hívni, miután a "gyilkos curry" fogyasztása közben hányni kezdtek, mások ájultan fordultak le a székről vagy izzadva a padlón vonaglottak levegő után kapkodva. A chilievő verseny nehézségét jól példázza, hogy az első helyezett mindössze 9 kanálnyit tudott az ételből elfogyasztani, a második helyezettet pedig kétszer is kórházba kellett szállítani, mivel hányása és gyomorfájdalmai nem akartak enyhülni.
Az Új-Mexikói Egyetemen működő, a chilipaprika-fajták tanulmányozására szakosodott intézet igazgatója elmondta, hogy a túlzásba vitt csípőspaprika-fogyasztás elméletileg akár halált is okozhat, azonban a legtöbb ember szervezete még jóval azelőtt "lekapcsol", mielőtt ez bekövetkezhetne. Egy 1980-as kutatás során kiszámolták, hogy a legerősebbnek számító chilifajtákból porrá őrölve közel 1,4 kilónyit kellene egyszerre elfogyasztani ahhoz, hogy egy 70 kilós embernél bekövetkezzen a halál. Ez lássuk be, nem túl életszerű helyzet.
Chilipaprika: pro és kontra
A rendszeres chilipaprika-fogyasztásnak egészségügyi következményei azért mindenképpen lehetnek. A csípőspaprikák "erejét" a kapszaicin nevű vegyület adja, amely irritálja a száj-, gyomor és bélnyálkahártya idegvégződéseit, ezért a rendszeresen, nagy mennyiségben fogyasztott csípőspaprika hosszú távon a gyomor- és bélnyálkahártya károsodásához, sőt egyes kutatások szerint akár gyomorrák kialakulásához is vezethet.
A kapszaicin számos további esetben is kifejezetten jótékony hatásúnak bizonyult: helyileg alkalmazva enyhíti a neuropátiás és ízületi fájdalmakat, ezért kenőcsök vagy tapasz formájában gyakran alkalmazzák izomfájdalmak, arthritis és egyéb húzódások kezelésére, de bevethető migrén, fejfájás vagy pikkelysömör ellen is.