A reneszánsz festményeken az enyhén gömbölyded női testeket nem „csúfítja” testszőr, és ez az ábrázolás híven tükrözi a kor szépségideálját: sehol egy szőrszál Botticelli Vénuszán, de Michelangelo, Tiziano és Raffaello is csak elvétve festett szőrzetet nőalakjaira. A késő középkor és korai újkor férfijai a festményeket szemlélve joggal hihették, hogy a női test mindenhol szőrtelen, és a valósággal való szembesülés olykor komoly csalódást okozott - idézi a Smithoninan Intézet az itáliai reneszánsz időszakával foglalkozó brit történész, Jill Burke blogját.
Az ideálnak azonban a fennmaradt kordokumentumok szerint sok nő meg akart felelni: az 1500-as években megugrott az arckezelések és a szőrtelenítések száma, amely a recepteket és házi praktikákat is kínáló könyvek terjedésével hozható összefüggésbe. A sokszor csak „titkok könyvének” nevezett útmutatók részletesen leírták, hogy a hölgyek miként tudnak egyszerű főzetet készíteni a bőr megszépítésére, illetve hogyan kell a nemkívánatos szőrzetet eltávolítani.
Egy 1532-es „recept” például arzén és mész kombinációját javasolja, amelyet összemelegítés után a szőrtelenítendő felületre kell kenni, majd amikor a keverék égetni kezdi a bőrt (ez egyes források szerint pont két Miatyánk elmormolására elegendő idő), forró vízzel le kell mosni.
A szőrtelenítés kérdésének fontosságát jól szemlélteti, hogy a történész által végigolvasott titkos recept füzetecskék mindegyikében található valamilyen praktika a szőr eltávolítására, a 16. század fordulóját követően pedig már több eljárás közül is választhattak a nők. A szőrtelenítő kotyvalékhoz javasoltak többek között disznózsírt, mustármagot, borókabogyót, de volt olyan is, ahol fecskéből kellett főzetet készíteni. A legextrémebb elképzelés talán a macskaürülék és ecet keverékéből készített szőrtelenítő „krém” volt.
A szőrtelenítés szükségességét a reneszánsz időszakban orvosilag is alátámasztották. Egy 1626-ból fennmaradt feljegyzés szerint a buja testszőr élősködők és betegségek melegágya (bár úgy tűnik ez férfiaknál nem volt elegendő ok akkoriban a szőrtelenítésre). Egy 16. századi spanyol orvos szerint „a dús arc- vagy testszőrzettel rendelkező hölgyek ugyan intelligensek, de természetüknél fogva kellemetlenek és veszekedősek, megjelenésük gyakran túl izmos és rút, hangjuk mély, és a termékenységgel is gondjaik lehetnek”.
A reneszánsz korabeli szőrtelenítés alapötlete egyébként nem áll távol a mai kozmetikai ipar által kínált krémek hatásmechanizmusától, bár ezekben a termékekben szerencsére nincs fecske, macskaürülék vagy arzén. Meglepő azonban, hogy a nőiességhez már ilyen hosszú ideje hozzátartozik a szőrtelen test, és ez a nézet valószínűleg a következő évszázadokban sem változik - írja a cikk.
Ha egy nő ma a nyilvánosság előtt szőrös hónaljat vagy lábat villant, könnyen gúny vagy kritika tárgyává válhat. Az elvárás pedig nagy úr: egy 2005-ös felmérésből kiderült, hogy a nők 90 százaléka szőrteleníti a hónalját és a lábát, 80 százalékuk pedig az intim területekről és a szemöldökről is eltávolítja a felesleges szőrt.