A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Babbal és bogyókkal küzdhetünk a szellemi leépülés ellen

diéta
Vágólapra másolva!
Zöld leveles zöldségekben, babfélékben, bogyókban és teljes kiőrlésű gabonában gazdag diétával lassítani lehet a gondolkodási, vagyis kognitív képességek időskori hanyatlását egy frissen közzétett amerikai tanulmány szerint.
Vágólapra másolva!

A chicagói Rush Egyetemi Kórház kutatócsoportjának tanulmánya arról számol be, hogy a szigorúan betartott MIND-diétát követők kognitív funkcióik tekintetében 7,5 évvel fiatalabbnak mutatkoztak a nem így étkező kortársaikkal szemben. A több évig tartó kutatás a tudósok szerint azt mutatta, hogy

a diéta lassítja a kognitív képességek korral járó hanyatlását.

Az Alzheimer and Dementia című folyóiratban kedden publikált tanulmányon dolgozó Martha Clare Morris elmondta: a különleges étrend az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát is csökkentheti.

A MIND-diéta az olívaolajban és zöldségekben gazdag mediterrán étrend és a magas vérnyomás visszaszorítását célzó DASH-diéta keveréke: 15 étrendi összetevőből áll, és követőinek napi három alkalommal kell teljes kiőrlésű gabonát, salátákat és más zöldségeket fogyasztaniuk. Az étrendhez napi egy pohár bor is tartozik. Hetente legalább kétszer babnak és baromfinak, egyszer halnak is szerepelnie kell a menüben.

Forrás: Thinkstock

Gyümölcsök közül csak a bogyósok a jók

A diéta követőinek korlátozniuk kell az egészségtelennek tartott élelmiszerek - vörös húsok, vaj, margarin, sajt, tésztafélék, édességek, valamint a zsiradékban sült vagy gyorsételek - fogyasztását.

A MIND-étrendben a gyümölcsök között csak a bogyósok szerepelnek.

A kutatás során a Chicago környéki nyugdíjas közösségekből és idősotthonokból 960, átlagosan 81,4 éves idős ember kognitív képességeit vizsgálták majdnem öt évig. A javasolt étrendet leginkább betartóknál tapasztalták a szellemi képességek romlásának lelassulását.

- jelentette ki Morris.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!