Schumacher zárta az élen az első edzésnapot
2012. április 13. 07:54
A Mercedes a Kínai Nagydíj pénteki edzésnapján újra bebizonyította, hogy az egy mért körös tempója alapján az élmezőnybe tartozik, amikor Michael Schumacher délután Lewis Hamiltont is maga mögé utasítva magabiztosan megszerezte az első helyet.
A délelőtti eső után a második tréningen már száraz volt a sanghaji pálya, így mindenki hozzálátott, hogy behozza az elvesztegetett időt. Az aszfalt azonban továbbra is csúszós maradt, ezért a versenyzők feltűnően gyakran fékezték el magukat a célegyenes végén és a 14-es kanyar, a hajtű előtt, néha egészen a vászonig koptatva a gumit. Szinte senki nem úszta meg ilyen hiba nélkül, csak Schumacher tűnt mindig precíznek a féktávokon.
A Red Bullok szokatlan módon már korán kipróbálták a lágy keverékű gumikat, de hiába álltak átmenetileg az élre, Schumacher hamarosan hátrébb szorította őket a tabellán. Hamilton hasonló programot követett, néhány másodperccel később szelve át a célvonalat, ám annak ellenére nem tudta megelőzni a Mercedest, hogy a pálya első két szektorában mindenkinél gyorsabb volt.
A McLaren autója egyelőre nem tűnt egészen kiegyensúlyozottnak, Jenson Button folyamatosan a rossz balanszra panaszkodott a rádióban. Végül csak 6. lett a két Red Bull és a fékekkel továbbra is bajlódó Nico Rosberg mögött, 6 tizedmásodperccel lemaradva csapattársától. A legjobb tíz közé még Kamui Kobajasi és a Force India párosa verekedte be magát, valamint Fernando Alonso.
Galériánk megtekintéséhez kattintson a képre!
Az ő hátránya Schumacherhez képest 1,3 másodperc volt, Felipe Massa azonban nála is egy másodperccel lassabbnak bizonyult, és arra panaszkodott, hogy a lágy gumikon "furcsának" érzi Ferrariját. A csapat a rádión azzal próbálta ösztökélni, hogy felhívta rá a figyelmét: Alonso fékezés nélkül veszi be a 3-as kanyart.
A Williams ezúttal a középmezőny végébe csúszott vissza, Pedro de la Rosának viszont a sereghajtók küzdelmében sikerült megelőznie a marussiás Charles Pic-et a HRT-vel. Az edzés legijesztőbb pillanatait Pic csapattársa, Timo Glock élte át, amikor kicsúszott a célegyenes végén, a szemközti gumifalba csapódva, miután az autójáról az orrkúppal együtt leesett az első szárny. Az ütközéstől Glock bal keze is megfájdult, de egyébként súlyosabb sérülés nélkül megúszta az incidenst.
Az edzésről élőben készült, részletes összefoglalónkat az eredménytáblázat alatt olvashatják.
Köszöntjük kedves olvasóinkat a Kínai Nagydíj második szabadedzéséről élőben készülő tudósításunkban! Délelőtt Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, egy teljes másodpercet vert a két Mercedesre. A pálya jórészt nedves volt, az eső el- eleredt, bár végül majdnem mindenki slickeken érte el a legjobb időeredményét.
Az FIA délelőtt megerősítette, hogy az országban uralkodó feszültség ellenére megrendezik a jövő hétvégi Bahreini Nagydíjat. Bernie Ecclestone néhány órával ezelőtt beszélt a csapatok képviselőivel, és szerinte "mindenki örül", hogy lesz verseny. Az istállók személyzetének több tagja azonban nem szívesen utazik Bahreinbe. Adam Cooper, az ismert szakújságíró a blogjában azt írta, az egyik csapat vezetője elismerte, hogy terroristaakciókra bárhol sor kerülhet, de hozzátette: "Az a különbség, hogy Bahreinben célpontok leszünk..."
A délelőtt óta elállt az eső, és az aszfalt elég száraz a slickekhez. Nem is várnak több zuhét erre az edzésre, de továbbra is kellemetlen hideg van: a levegő 14, az aszfalt 15 fokos.
Máris tíz autó van a pályán, mindenki a közepes slickeken hajtott ki, hogy megtegye az ellenőrző körét. Délelőtt a körülmények miatt nem sokat tanultak a csapatok, úgyhogy most be kell hozniuk az elvesztegetett időt. A Red Bull Vettel és Webber autóján kétféle kipufogót tesztel ma, de a délelőtti eredményekből nem sokat lehetett leszűrni.
De már Pérez vezet 1:38.785-tel. Máris kilenc versenyzőnek van mért köre.
1:36.814 a körideje, ez máris 3 tizeddel jobb a délelőtti eredményénél. Közben Alonso már a lágy gumikon ment ki a pályára, de közben visszatért a bokszba.
A célegyenes végén sodródik le, míg a malajziai hős, Sergio Pérez a 14-es hajtűnél fékez óriásit, szintén kimenekülve a bukótérbe.
Miután majdnem letolta a pályáról a Lotust, annyira igyekezett, sikerült elmennie mellette, de szemlátomást nem volt túl boldog, hogy feltartották. A viselkedéséből egyértelmű, hogy kimozdították a komfortzónájából.
Hamilton mögött egyelőre Rosberg, Vettel és Schumacher van a tabellán, a McLaren előnye 0,134 másodperc. Mindenki a közepes slickeket használja.
Délelőtt utolsó lett, mert a DRS-e nem működött rendesen: a hátsó szárny felső terelőlapja nem csapódott vissza magától, amikor beletaposott a fékbe. Most egyelőre a 19. helyen áll. A Lotus új első szárnyat hozott Sanghajba.
A hajtűnél füstölő kerekekkel lassít. Kovalainen közben arról számol be, hogy a lassú kanyarokban alulkormányzott lett a Caterham, de a legutóbbi beállítási változtatások jóvoltából a féktávokon stabilabb lett. Jelenleg csak négyen vannak a pályán.
Az előbb Vergne is azokon volt kint a pályán, akárcsak Ricciardo, aki a 7. helyet szerezte meg velük az imént. A venezuelai egyelőre a 12. helyen áll, míg Alonso a legutóbbi etapjában felkapaszkodott a 6. helyre, Webber mögé.
Csapattársához hasonlóan a célegyenes végén sokall be. Közben Massa leszedett első kerekét mutogatják, amely egy elfékezéstől szó szerint a vászonig kopott.
Bár Lewisszal egy időben megromlott a viszonya, és hivatalosan Paul di Resta pályáját egyengeti, úgy tűnik, ő is igyekszik kivenni a részét a családi támogatásból. Már délelőtt is a McLaren garázsában üldögélt, és most ismét onnan követi az eseményeket.
A lágy gumikon 0,142 másodpercre közelíti meg Hamiltont, aki azonban a Mercedesekhez hasonlóan továbbra is a közepes keverékű slickeket használja.
A 7/8-as sikánba túl nagy lendülettel megy be, kicsit lesodródik a pályáról, és amikor visszatér, a Lotus keresztbe áll alatta. Kobajasi szintén nagyot driftel, oldalvást csúszva meg a Sauberrel.
A lágy gumikon 1:35.578-ra faragja le az idejét. Hamilton a kemény slickekkel most fejezte be az etapját, de az első szektorban így is rávert Vettelre.
Az utolsó kanyarban kimegy a műfűre a jobbhátsó kerékkel. amitől a Force India azonnal elegáns piruettbe kezd. Keresztbe átcsúszik a pályán, de szerencséjére nem jön mögötte senki.
Már 1:36.160-nál jár, ami másfél másodperccel jobb az egy évvel ezelőtti eredményénél. Webber, szintén a lágy Pirelliken, a 3. helyre kapaszkodott fel, Hamiltont azonban egyelőre nem tudta megelőzni.
Teljes erővel tapos a fékbe, nehogy gyorshajtáson kapják, a Ferrari mindkét első kereke szépen füstöl. A versenyzők ilyenkor szeretik gyakorolni a pontos lassítást, hogy a versenyen ne veszítsenek vele értékes tizedeket.
A gumifalban kötött ki a Marussiával, miután az első szárnya a célegyenes végi féktávon az orrkúppal együtt levált az autóról. Mázlija volt, hogy nem csapódott be túl erősen. A rádión azt mondja, megfájdult a keze.
Még mindig a kemény gumikon köröz, egy tizedmásodpercre közelítette meg csapattársát. A sorrend Vettel, Webber, Hamilton, Button, Rosberg, de közülük csak a két Red Bull próbálta már ki a lágy Pirelliket.
A lágy keveréken abszolút legjobb részidőt ér el a második és harmadik szektorban, 1:35.973-as körével simán gyorsabb a két Red Bullnál. Alonso ugyanilyen gumikon 1,4 másodperccel lassabb volt nála.
Végre ő is bevetette a lágy Pirelliket, de elsőre érdekes módon 0,172 másodperccel lemaradt Schumachertől. Az üzemanyagszinteket persze nem ismerjük. Rosberg is járt a pályán, a lágy keverékkel, azonban mért kör nélkül visszatért a bokszba.
A lágy gumikon erre panaszkodik a rádión. Közben Räikkönen látványosat farol a célegyenesre ráfordulva. Ő egyelőre a 14. helyen áll a lágy keverékkel. Grosjean csak a 16.
Ezúttal rajta van sisakkamera, aminek a tévés rendező nagy hasznát veszi, mert a Force India elég nehezen vezethetőnek tűnik, úgyhogy di Resta gyakran kerül necces helyzetbe vele.
"Fogalmam sincs, mi történt, az autó egyenesen továbbment" - mondta néhány másodperce a Sky Sportsnak. Egyelőre ő sem tudja, hogy azért csúszott ki, mert levált az első szárnya, vagy azért vált le az első szárnya, mert kicsúszott. Nem megnyugtató hiba az ilyen.
Egy hosszú etapot teljesít éppen, de a rádión rendszeresen panaszkodik a balanszra. A McLaren legutóbb az első szárnyán és az első kerékdőlésen is állított. Sanghajban az autók eleve hajlamosak a kóros alulkormányzottságra.
A célegyenesre ráfordító kanyar szokás szerint baleseti gócpont, a versenyzők rendszeresen kisodródnak ott a külső rázókő mögé. Kovalainen az imént meg is pördült ott, akárcsak di Resta korábban. A finn jelenleg csak 2 tizeddel van lemaradva Sennától.
Az utolsó fél órában a csapatok többnyire a versenyre készülnek, a hosszú etapok vannak soron, ezért a sorrend nem igazán változik: Schumacher, Hamilton, Vettel, Webber, Rosberg, Button, Kobajasi, di Resta, Hülkenberg, Alonso. A gumik már túlvannak az optimális tapadásukon.
Előzőleg kockásra fékezte a kerekét, emiatt kellett lecserélnie. A Caterham keréknyomást állít Kovalainen autóján.
Räikkönen a mérnökétől érdeklődik, hogy miért lassú az autójuk, amire azt a választ kapja, hogy az aszfalt hőmérséklete egyelőre alacsonyabb a vártnál, így a gumikat valamiért nem tudják rendesen működésre bírni. Räikkönen a 13., Grosjean a 15. helyen áll.
Mindkét első kerék alól dől a fehér füst, ez eddig az egyik legszebb elfékezés volt az idén. Éppen a hosszú etapot teljesítő Schumacher orra előtt történt, aki egyenletes köridőket teljesít ugyan, de folyamatosan 6-8 tizeddel lassabb a vele párhuzamosan köröző Hamiltonnál.
Mark Webber Red Bulljának jobb hátulján pedig régóta dolgoznak, egy Renault mezes szerelő ügyködik valamin. A pilótafülkében üldögélő Webber közben odahívja beszélgetni Adrian Neweyt.
A változatosság kedvéért az első kanyarnál. A fékerőelosztással babrált, aztán valószínűleg túl későn, a 100 méteres táblát elhagyva kapott észbe, hogy talán nem ártana fékezni. Megúszta.
Amúgy óriási a forgalom, mert már csak 5 perc van hátra az edzésből.
Rob Smedley azt üzeni neki, hogy Alonso fékezés nélkül fordul el a 3-as kanyarban, próbálja meg ő is. Kérdés, hogy ez mennyire hat rá motiválóan... Button továbbra is arra panaszkodik, hogy a McLaren eleje nem működik rendesen, és az imént Hamilton is kicsúszott.
Leintették a második szabadedzést, ahogy az várható volt, már nem változott a sorrend. Schumacher 0,172 másodperces előnnyel zárt a délelőtti leggyorsabb Hamilton előtt. Rövidesen bővítjük a cikket az eredménytáblázattal is. Köszönjük a figyelmet!