Mercedes AMG Petronas F1 Team's British driver Lewis Hamilton (L) leads ahead of Red Bull Racing's Australian driver Daniel Ricciardo and Mercedes AMG Petronas F1 Team's German driver Nico Rosberg at the Hockenheim circuit, southern Germany, on July 31, 2016 during the Formula One Grand Prix of Germany. / AFP PHOTO / Thomas Kienzle
Vágólapra másolva!
Gyenge rajtjával visszaesett a 4. helyre, ahonnan ugyan menet közben visszaállt a Red Bullok elé, de Verstappen előzésekor beszedett egy büntetést, így még a dobogóra sem állhatott fel. Hamilton kényelmes vezetéssel nyert, a Ferrariknak esélyük sem volt előrébb mozdulni az 5-6. helyről.
A Magyar Nagydíjhoz hasonlóan Nico Rosberg Németországban is már a rajtnál elkótyavetyélte az 1. helyet, ráadásul ezúttal a két Red Bull is faképnél hagyta az első kanyarig tartó rövid szakaszon. Bár a 2. helyre visszaverekedte magát a 29. körre, a Max Verstappen elleni előzését szabálytalannak minősítették a sportfelügyelők, a büntetés letöltése után pedig már képtelen volt újítani, így még a Red Bulloktól is kikapott, és
19 pontra hízott a hátránya a győztes Lewis Hamilton mögött a nyári szünetre.
Hamilton az első körökben kényelmes előnyt épített ki Verstappen előtt – aki a rajtnál az 1-es kanyart nagyobb lendülettel véve a külső íven lehagyta Daniel Ricciardót –, az első kerékcserék után már 6 másodperc volt köztük a különbség. Ezt úgy is tovább tudta növelni, hogy a második etapban a lágy gumikat használta, miközben a holland pilóta Nico Rosberggel egyetemben a szuperlágy keveréket kapta meg, és a célig senki sem jelentett fenyegetést rá.
A Német Nagydíj rajtja. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Thomas Kienzle
Rosberg a kerékcserék második fordulójánál elé tudott vágni Ricciardónak, de Verstappennek nem, és a csatájuk eredményeként újra visszaesett mindkét Red Bull mögé. Ez amiatt alakult így, hogy a 29. körben a sportfelügyelők szerint kiszorította Verstappent a pályáról előzés közben, és le kellett töltenie az 5 másodperces büntetést a harmadik bokszkiállásánál.
"Elmagyaráznátok nekik, hogy nem tudtam tovább fordítani a kormányt, koppanásig tekertem?! Ráadásul mozgott is a féktávon, amit nem szabad" - kérlelte Rosberg a rádión a csapatot, hiába. A futam után elmondta, hogy teljesen hidegzuhanyként érte a sportfelügyelők ítélete.
Jó csatát vívtunk, egyáltalán nem számítottam rá, hogy megbüntetnek"
-mondta. "Ezután esélyem sem volt rá, hogy harcoljak a Red Bull-okkal. Előtte, az (utolsó) bokszkiállásig a 2. helyen haladtam, szóval nagy árat fizettem a büntetéssel. De jó tempót diktáltak." A rajtról azt mondta, hogy nagyon kipörögtek a kerekei, amire nem számított a felvezető körös próbarajtot követően.
A dobogóról is leszorult
A 44. körben megejtett utolsó kerékcseréjéig közel 4 másodpercre leszakította az alulkormányzottságtól szenvedő Verstappent, de ekkor már Ricciardo haladt és közeledett mögötte, akit a holland elengedett. Rosberg dobogós reményeinek koporsójába az verte be az utolsó szöget, hogy
a büntetésénél 5 helyett 8 másodpercig vártak a szerelők, mire hozzányúltak az autóhoz
– a Sky Sportsnak Toto Wolff csapatfőnök elárulta, hogy a stopperrel volt gond; nem jól indult el. A német az első bokszkiállásakor is elszórt 1,5 másodpercet, akkor a balhátsó kerekét cserélték le túl lassan.
Eközben Hamilton senkitől sem zavartatva masírozott zsinórban negyedik győzelméig.
Már a verseny korai szakaszában lentebb tekertem a motort, megnéztem, hogy így is tudok-e jó tempót diktálni és tartani az előnyt,
és sikerült" - nyilatkozta. "Az utolsó etapban nagyon kíméletesen bántam a gumikkal az első 4-5 körben. Gyorsan megfogyatkozott az előnyöm, és 6 másodpercnél azt mondtam, 'elég volt', és újra rendes tempót kezdtem menni." Külön megköszönte a mérnököknek az utóbbi időben végzett kemény munkát, amivel elérték, hogy javuljanak a rajtjai. Hamilton zsinórban negyedszer nyert. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Thomas Kienzle
Ricciardo volt az, aki egy ideig lopakodott hozzá, kinek autója az utolsó két etapban kelt életre a legpuhább gumin, ahogy ürült a tank. "A szuperlágyakon az utolsó két etapban nagyon jó tempóra voltam képes, kellemesebben is éreztem magam az autóban" - nyilatkozta a Sky Sportsnak. "Néha előfordul, hogy megkapunk egy szett gumit, és egyből működnek. Ma így történt."
A lágy gumival félrehúzódó Verstappen mellett a 40. körben ment el, és a leintésig 7 másodperccel húzott el tőle. A holland, aki végül maga mögött tudta tartani Rosberget, nem volt csalódott.
"A legfontosabb az volt számunkra, hogy a Ferrari előtt végezzünk. Ez sikerült, és még a Mercedest is megfuttattuk, megelőztük Nicót" - közölte. "Jó volt a tempóm, elégedett vagyok." Rosberg előzéséről azt mondta, "még mindig látom, hogy egyenesen tartja a kormányt, nem tudom, ez koppanásig tekerésnek számít-e."
Dobogóra állhatott mindkét Red Bull-pilóta. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Thomas Kienzle
A konstruktőri tabellán a Red Bull ezzel megelőzte a Ferrarit, Ricciardo távolabb lépett Kimi Räikkönentől, míg Verstappen közeledett Sebastian Vettelhez.
Sótlan Ferrari, blamázó Williams
A maranellóiak versenyzői ugyanis nem tudtak elmozdulni az 5-6. helyről – kettejük párviadalát Vettel nyerte, aki a rajtnál meg tudta előzni Räikkönent. "Nem volt rossz a versenytempónk, de nem is volt elég jó" - közölte a német. "Lehet, hogy mások javultak (péntek óta).
Küszködtünk a balansszal, sokat csúszkált az autó, amivel sok időt buktam."
Vettel és Räikkönen nem zavart be a dobogóért vívott küzdelembe. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Sascha Schuermann
A három élcsapat autói mögött Nico Hülkenberg futott be azután, hogy
a Williams kétkiállásos stratégiája visszafelé sült el Valtteri Bottasszal.
A finn a táv második felét, 33 kört a lágy keveréken nyomta le, de az olyannyira elfogyott, hogy örülhetett, amiért a 9. helyen be tudott vánszorogni, és Hülkenbergen kívül csak Jenson Button előzte meg.
A német a 61., a brit a 65. körben utasította maga mögé, és kijelentette: a Williamsnek okulnia kell ebből az esetből, hiszen a verseny elején simán ment Hülkenberg előtt, ráadásul talán pontokat menthettek volna, ha időben reagálnak a taktikai baklövésre. A Force India 20-ról 15 pontra csökkentette hátrányát a Williams mögött a tabellán, miután a saját bevallása szerint "karrierje legrosszabb rajtját" végrehajtó Sergio Pérez nagy rohammal, 3 körrel a cél előtt megelőzte a hajtűkanyarnál hibázó Fernando Alonsót, s elcsípte a 10. helyet.
A McLarennek így csak Button szállított pontokat, pedig nem tudta tövig nyomni a gázt. "Nagyon jól sikerült a rajt, a legtöbb pozíciót ott nyertem. Utána figyelnem kellett a gumikra, mert erősebben koptak, mint vártam, és sokat kellett spórolnom a benzinnel is" - árulta el.
Felipe Massa szabadesésben zuhant egyre lejjebb sérült autójával.
A brazilnak Jolyon Palmer koccant neki a rajtnál, akinek emiatt rögtön be kellett iktatnia egy bokszkiállást, aztán később az orrkúpját is kicserélték, a Williams ellenben 27 kört várt az autó tüzetesebb átvizsgálására.
Massa feladta a versenyt. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Uli Deck
Massát addigra az üldözők körülbelül fele átugrotta: a 6. körben Fernando Alonso húzott el mellette a hajtűkanyarnál, a 9.-ben Carlos Sainz és Kevin Magnussen párban. Utóbbiakat visszaelőzte az első bokszkiállásokkor, de a 21. körre újra mögéjük esett, s Romain Grosjeantól is kikapott. Végül 36 kör után adta fel a viadalt. A braziloknak szerencsétlen napja volt, Massán kívül csak Nasr nem jutott el a célig.
A mezőny nagy része most nyári pihenőre vonul, az augusztus 27/28-i hétvégi Belga Nagydíj előtt, két hétre a csapatok főhadiszállását is be kell zárni ebben az időszakban. Hétfőtől csütörtökig azonban néhány pilóta még tesztelni fogja a Pirelli jövő évre szánt szélesebb abroncsait átfabrikált 2015-ös autókkal: az első két nap Vettel és Gutiérrez esőgumikkal köröz Fioranóban, utána várhatóan Ricciardo slickekkel Mugellóban.
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!
15:22
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
Az utolsó felvonás a vakáció előtt
Köszöntjük olvasóinkat a Német Nagydíj élő közvetítésében! Kisebb módosítás történt a rajtsorrendben az időmérőhöz képest, így fest a rajtrács:
A Német Nagydíj valódi rajtrácsahttp://www.gphirek.hu/f1/20160730-f1-a-nemet-nagydij-valodi-rajtracsa.html
15:26
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
Button új alkatrészeket kapott
Beszerelték autójába az idei negyedik vezérlőegységet és akkumulátort is, ezzel pontosan ugyanúgy áll, mint Fernando Alonso. Egy teljes erőforrásuk maradt, ez valószínűleg már új specifikációjú lesz, talán a nyári szünet után, Spában.
15:28
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
Egy legendás név is feltűnt a paddockban
Mick Schumacher a helyszínen követi a Német Nagydíj hétvégéjét. Pénteken a Mercedesnél, szombaton a Ferrarinál vendégeskedett, vasárnap még nem tudni, honnan nézi a versenyt, talán Bernie Ecclestone-nal?
Pénteken és szombaton aggasztóan kevés nézőt lehetett látni a lelátókon, de a futamra megérkezett a közönség. A Német Nagydíj jövője továbbra sem tisztázott, Hockenheimnek szerződése van a 2018-as futamra, de a jövő évire nincs.
2002, a jelenlegi pálya kialakítása óta csak az első három rajthely egyikéről nyertek Hockenheimben. A futamok 67%-át a pole-ból, 22%-át a 2. kockából, 11%-át a 3. helyről húzták be a versenyzők.
15:37
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
Így változhat a pontverseny a mai futam után
15:40
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
A Ferrari hátrányban a gumitaktika terén
A Mercedes és a Red Bull versenyzőivel ellentétben nekik már nem maradtak új szuperlágy abroncsaik a versenyre.
Max Verstappen azt mondta a Sky Sportsnak, hogy a Porsche Szuperkupa futamán olaj került a pályára. Hozzátette, hogy mindenképpen maguk mögött tartanák a Ferrarikat.
15:47
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
Hamilton beérheti Alonsót
A jelenlegi mezőnyben Fernando Alonso a legsikeresebb a Német Nagydíjak tekintetében, három alkalommal győzött az országban, Lewis Hamilton kétszer, Sebastian Vettel és Nico Rosberg egy-egy futamot nyert meg.
15:49
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
Ha minden jól megy, változatlan lesz a sorrend
Paddy Lowe, a Mercedes technikai csapatfőnöke a Sky Sportsnak azt mondta, nem volt szükség a versenyzők kioktatására, és arra számít, hogy "ha minden jól megy", változatlan sorrendben érnek az 1-es kanyarhoz, ami a szokásosnál közelebb van a rajtrácshoz.
15:52
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
Nem kizárt az eső megérkezése
A futam második felére zápor jöhet, figyelmeztet a BBC időjósa.
Az orosz versenyző az időmérő után olyan elveszettnek tűnt, hogy a Redditen már külön Twitter-hashtaget is kitaláltak a felhasználók a fiatal pilóta biztatására. Ő maga is elismerte, hogy végeláthatatlannak tűnik a kálváriája, és ilyen teljesítménnyel nem sok jóra számíthat az F1-ben.
15:56
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
Ricciardo máris a 100. futamára készül
A ma már nem létező HRT színeiben mutatkozott be, majd a Toro Rosso után a Red Bull versenyzője lett. Három futamgyőzelemnél tart.
Csak a 11. Esteban Gutiérrez rajtol lágy gumikon, mindenki más szuperlágy szettekre szavazott. Daniel Ricciardo használt gumikkal kezdi a futamot.
16:04
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
Rajt: Rosberg beragadt
Hamilton vezet Verstappen és Ricciardo előtt, Rosberg csak a 4 helyen jött el, és az 5. helyezett Vettel támadja.
16:06
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
1. kör: Hamilton előnyben
1,3 másodperccel vezet Verstappen előtt, Rosberg támadja Ricciardót a 3. helyért. Vettel megelőzte Räikkönent, a további pontszerzők sorrendje Bottas, Hülkenberg, Button, Massa.
16:07
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
2. kör: Ricciardo tartja magát
Rosberg keményen támadta a hajtűkanyartól kezdve, de vissza tudta verni az ostromot. Hamilton 1:20.721-gyel a leggyorsabb kört futotta.
16:09
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
3. kör: Kezd szétszakadni a mezőny
Lehet már DRS-t használni, de csak Vettel és Räikkönen van 1 másodpercen belül. Palmer kiállt a bokszba, de folytatni tudta a futamot.
16:10
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
4. kör: Spórolni kell a gumikkal?
Verstappennek azt mondta a mérnöke, hogy Hamiltont figyelmeztették a gumik óvására, és ezért a Red Bull versenyzőjének is ezt kell tennie. Visszaestek a köridők az 1:21.2-es tartományba.
16:12
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
Palmer és Massa akadt össze
A Williams versenyzője a rajt után rádión szólt, hogy valaki meglökte. Ez a valaki Jolyon Palmer volt, ezért kellett kiállni a bokszba. Verstappen mesteri manőverrel kerülte meg csapattársát az 1-es kanyarban, miután lehagyták a kipörgő gumik miatt lassan rajtoló Rosberget.
16:13
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
6. kör: Összeütközött a két Manor
Wehrlein nem akarta elengedni Haryantót a hajtűkanyarban, és letörte csapattársa első szárnyát. Már neki is hiányzott egy elem az első szárnyáról egy korábbi incidens miatt.
Massa elkezdett visszaesni, Alonso megelőzte, és Sainz is támadja a 11. helyért.
16:14
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
7. kör: Hamilton meglóg
Rosberg az előző körben gyorsabb volt nála, de Hamilton így is 2,6 másodperccel vezet Verstappen előtt. Kvjat kiállt a bokszba.
16:16
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
8. kör: Sainz még kint marad, Pérez nem
Kvjat arra panaszkodott, hogy nagyon szenved a hátsó tapadás hiánya miatt. Csapattársa, Sainz is csúszkál, de a 9. kör elején megelőzte Massát a DRS segítségével. Pérezt kihívták lágy gumikért, és Verstappen is kezd küszködni a gumijaival.
16:17
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
9. kör: Hamilton a leggyorsabb
1:20.518-cal új leggyorsabb kört futott. Közben Massa és Sainz egyszerre jött ki a bokszba, a Williams lágy, a Toro Rosso szuperlágy gumit kapott, de Sainz kerékcseréjét elrontották, így Massa vissza tudta előzni.
16:18
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
10. kör: Verstappen nagyon lemarad
Hirtelen 4,8 másodpercre nőtt Hamilton előnye, de Ricciardo és mögötte Rosberg sincs még támadási pozícióban. Mindenki arra vár, hogy mi lesz a bokszkiállásokkal.
16:20
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
11. kör: Rosberg és Verstappen a bokszban
Mindketten szuperlágy gumit kaptak vissza, nem változott a sorrend. Visszaérkezésük után Verstappen Button mögött haladt, de gyorsan megelőzte a McLarent, így most Button és Alonso is beékelődik kettejük közé.
16:21
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
12. kör: Ricciardo is kereket cserél
Verstappen mögé, de a 2 McLaren és Rosberg elé tért vissza. Rosberg megelőzte Alonsót, így most a 7. helyen halad.
16:22
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
13. kör: Vettel is kereket cserél
Lágy gumit kap vissza, ezzel eltérő taktikára kerül, mint Rosberg és a Red Bullok. Nem tudta megelőzni Rosberget a bokszban, csak Alonso mögé ért vissza.
16:24
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
14. kör: Hamilton és Räikkönen is a bokszban
Az élen álló versenyző és Räikkönen is lágy gumikat kapott az autójára, közben Rosberg szuperlággyal a leggyorsabb kört futotta 1:20.215-tel.
16:26
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
15. kör: Az élen a helyzet változatlan
Nőttek a különbségek az élmezőnyben, elsősorban azért, mert Rosberg és Räikkönen kerékcseréje a vártnál lassabb volt, de a sorrend nem változott. A gumitaktikák összekeveredtek: Hamilton, Ricciardo és a két Ferrari lágy gumira váltott, Verstappen és Rosberg maradt a szuperlágyon. Rosberg átváltott a B tervre, valószínűleg a 3 kiállásos taktikára.
16:28
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
16. kör: Újabb leggyorsabb kör Rosbergtől
1:20.197 a legutóbbi köre, nagyon következetes köröket fut, de továbbra is csak a 4. helyen halad.
16:32
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
20. kör: Massa folytatja a visszaesést
Már csak a 14. helyezett, és Sainz megint támadja, a 15. helyért. Valósznűleg megsérült az autója a rajtbalesetnél, amikor Palmer nekiment.
16:35
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
22. kör: Massa egyre hátrébb
Sainz és Palmer is megelőzte, egyre kevesebb értelme van annak, hogy körözget. Közben Alonso megelőzte Gutiérrezt a 10. helyért. Nemrég mérnöke megdicsérte, Pérez megelőzése után, erre ő némi malíciával megjegyezte, hogy "ne aggódj, a következő kerékcserénél elvesztett helyeket is behozom!"
16:36
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
23. kör: Pérez is legyűrte Gutiérrezt
Aztán a fiatalabb mexikói majdnem nekiment az idősebbnek. Jó csaták vannak a középmezőnyben, az élen állókat nem is látni, mert Hamilton egyre jobban meglóg, a többi pozíció pedig befagyott.
16:39
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
25. kör: Magnussen is javít egy helyet
Gutiérrez tempója is visszaesik, Magnussen simán megelőzte, és nem sokkal később Grosjean is elment mellette. Ricciardónak közben szólt a mérnöke, hogy a szuperlágy gumikat használó versenyzők kezdenek küszködni.
16:40
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
26. kör: Gutiérrez és Palmer a bokszban
Utóbbi autóján első szárnyat is kellett cserélni. Hamilton közben 8,2 másodperccel vezet Verstappen, és 11-gyel a 4. helyezett Rosberg előtt.
16:42
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
27. kör: Rosberg megint elévágással próbálkozik
Ezúttal most elaludtak a Red Bullnál, és hagyták, hogy Rosberg "egyedül" lágy gumira váltson. Egy körrel azelőtt Massa is kint volt egy hosszú kerékcserén, továbbengedték.
16:43
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
28. kör: Verstappen is a bokszban
Lágy gumikat kapott, éppen visszaért Rosberg elé. Ricciardo így ezt el fogja veszteni.
16:44
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
29. kör: Rosberg megelőzte Verstappent
Nagyon messziről "esett be" ellenfele mellé a hajtűkanyarban, és kiszorította ellenfelét a pályán kívülre. Verstappen megpróbált visszatámadni, de a Mercedes utána már túl gyors volt.
16:45
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
31. kör: Rosberget vizsgálják a sportfelügyelők
Azt nehezményezik, hogy Rosberg kiszorította ellenfelét a pályáról. Verstappen is panaszkodott a rádión.
16:48
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
31. kör: Vettel szuperlágyra vált
A 7. helyre jön vissza Bottas mögé. A Ferrari stratégiája ezen a futamon sem túl hatékony, Vettelnek fél kör kellett, hogy legyűrje a Williamst.
16:48
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
32. kör: Räikkönen is kereket cserél
A Ferrari éppen kezdte volna feltartani Rosberget, de gyorsan kiállt előle a bokszba. Grosjean és Magnussen esetét vizsgálják a sportfelügyelők kiszorításért.
16:50
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
34. kör: Rosberget megbüntették
5 másodperces időbüntetést kap, ha legközelebb kiáll a bokszba, ennyi ideig nem lehet az autójához nyúlni. Ricciardo is kint volt a bokszban szuperlágy gumikért.
16:51
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
34. kör: Hamilton a bokszban
Szuperlágy gumikat kapott vissza, most Rosberg előtt vezeti a versenyt, de csapattársa lágy gumikon fut.
16:53
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
35. kör: Ricciardo nagyon igyekszik
1:19.684-gyel a leggyorsabb kört futotta, de Rosberg is csak bő 2 tizeddel volt lassabb nála. A Mercedes versenyzője nem ért egyet az időbüntetéssel, szerinte teljesen elfordította a kormányt. Hamiltont átállították a B tervre.
16:55
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
37. kör: Hamilton szakad el
1:19.452-vel 1,2 másodpercet adott 1 kör alatt Rosbergnek, akit korábban megdicsértek a rádión. Mérnöke szerint mindenki 3 kiállásos taktikán van.
Massa feladta a versenyt a bokszban.
16:58
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
39. kör: Ricciardo utolérte Verstappent
Az ausztrál szuperlágy gumikon igyekszik lágy gumis csapattársa mögött. A 40. körben Verstappen el is engedte Ricciardót, aki rohanhat Rosberg után.
17:00
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
41. kör: Nem elég Rosberg előnye
2,6 másodperccel vezet Ricciardo előtt, és a különbség folyamatosan csökken. Még Verstappen is veszélyes lehet Rosbergre a büntetés miatt.
17:01
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
42. kör: Verstappen a határon
4,7 másodperc a hátránya Rosberg mögött, aki 5 másodperces büntetést kap a következő kerékcserénél, viszont jobb tempóra képes a Mercedesnél. Rosbergtől 1:19.5-ös köröket kértek, de már csak 1:21-re képes
17:03
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
44. kör: Ricciardo már támadja Rosberget
A DRS még csak ijesztésre volt elég, de a Red Bull ott van a Mercedes sarkában, és Verstappen is közeledik hozzájuk.
17:05
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
44. kör: Rosberg a bokszban
Letöltötte a büntetését, és lágy gumikat kapott vissza. Nemrég Vettelt is a bokszba rendelték, de visszautasította a kérést, azt mondta, még jók a gumik, és további köröket akar futni.
17:07
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
45. kör: Verstappen is a bokszban
Visszaelőzte Rosberget, és szuperlágy gumikat kapott az autójára. Vettel közben a mérnökével vitatkozik, mert ki akarták hívni, hogy Verstappen elé vágjanak, de Vettel megkérdezte, hogy mégis kit akarnak megelőzni, mert mérföldekkel előrébb vannak az ellenfelek.
17:08
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
46. kör: Ricciardo és Vettel is kereket cserél
Ricciardo megőrizte a helyét Verstappen előtt, Rosberg továbbra is mögöttük halad. A Sky Sports szerint a Mercedes összesen 8 másodpercet töltött állva a legutóbbi kerékcserénél.
17:09
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
47. kör: Hamilton és Verstappen is a bokszban
Rutinszerű cserék, ezzel visszaáll az élmezőny sorrendje: Hamilton, Ricciardo, Verstappen, Rosberg, Vettel, Räikkönen, Bottas, Hülkenberg, Button.
17:10
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
48. kör: Verstappen lohol a csapattársa után
A 47. körben 1:18.7-et futott, majd Ricciardo 1:18.442-vel reagált. Mérnöke is hajtja az ausztrált, hogy némi távolságot építsen ki Verstappen előtt.
17:13
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
50. kör: Ricciardo közelít Hamiltonhoz
A különbség még mindig 7 másodperc körüli, de 9-ről indult. Hamilton valószínűleg mindent letekert, hogy óvja az erőforrását.
17:15
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
51. kör: Hamiltont még mindig Rosberg érdekli
Pedig csapattársa csak a 4. helyen halad a két Red Bull mögött, ráadásul nem sokkal jobb a tempója sem náluk. Hamilton is rákapcsolt, és megint távolodni kezd Ricciardótól.
17:19
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
55. kör: Lekörözések zajlanak
Az élen a helyzet változatlan, mindössze megint Gutiérrez okozott gondot, ezúttal Ricciardót hozta ki a sodrából. "Imádom ezt a srácot" - mondta, de mérnöke megnyugtatta, hogy "mindenkivel ezt csinálja."
Gutiérrez legutóbb Hamiltont bosszantotta fel a Magyar Nagydíjon.
17:21
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
57. kör: Szép előzések a sereghajtóknál
Grosjean látványosan körbeautózta Magnussent, és átvette a 13. helyet, Wehrlein pedig a 17. pozíciót orozta el Ericssontól.
17:23
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
58. kör: Sainz is legyűrte Magnussent
Most a 16. helyezett Kvjat üldözi a dán versenyzőt. Button a 9. helyen a fogyasztásra panaszkodik, attól tart, hogy nem tudja befejezni a versenyt.
17:25
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
59. kör: Jön az eső?
Alonsónak azt mondta a mérnöke, hogy 5 percen belül néhány esőcsepp jelenhet meg. Közben Kvjat is megelőzte Magnussent. Ricciardo mérnöke azt mondja, hogy az 1-es kanyarban jöhet először eső.
17:27
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
61. kör: Hamilton lekörözte Alonsót
Nem siette el, megvárta, amíg egykori csapattársa félreáll az útjából. Alonso engedelmeskedett a kék zászlóknak. Nasr feladta a versenyt a 62. körben.
17:28
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
62. kör: Hülkenberg Bottas előtt
Sokkal jobb a német versenyző tempója, simán faképnél hagyta a Williamst. Nemsokára Hamilton is utolérheti őket.
17:29
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
63. kör: Hamilton esőcseppeket lát
Erről érdeklődött mérnökénél. Pár kört kell már csak kibírniuk, nagy eső aligha lesz ebből.
17:31
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
64. kör: Pérez utolérte Alonsót
A 10. helyért kezdenek csatázni, de Péreznek utat kell engednie az őt leköröző Red Bullnak. Egyre több az esőcsepp a célegyenesben.
17:32
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
65. kör: Pérez megelőzte Alonsót
A McLaren versenyzőjének rosszul jött ki, hogy el kellett engednie Verstappent, el is fékezte magát, és a hajtűkanyarban is beragadt a Red Bull mögé. Ekkor jött Pérez, és elvette az utolsó pontszerző helyet.
17:33
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
66. kör: Button megelőzte Bottast
Elfogyhattak a gumik a Williamsen, a McLaren simán lehagyta Bottast, és átvette a 8. helyet. Dörzsölik a tenyerüket a Force Indiánál.
17:35
július 31, 2016
Vágólapra másolva!
67. kör: Hamilton nyerte a Német Nagydíjat
Rajt-cél győzelmet ünnepelhet, és megerősítette a vezetést a pontversenyben. A további sorrend: Ricciardo, Verstappen, Rosberg, Vettel, Räikkönen, Hülkenberg, Button, Bottas, Pérez.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!