HAMILTON Lewis (gbr) Mercedes GP MGP W07 action during the 2016 Formula One World Championship, United States of America Grand Prix from october 21 to 23 in Austin, Texas, USA - Photo Frederic Le Floch / DPPI.
Vágólapra másolva!
Vettel és Räikkönen közel került hozzá, de a Ferrarik a lágy gumikon futották a legjobb körüket, míg Hamilton Rosberghez hasonlóan a közepes keveréken. A vb-éllovasa több mint 7 tizeddel kapott ki csapattársától. Verstappen bukta az edzésidő felét a túlhevülő fékek miatt.
Tavaly Nico Rosberg uralta a Forma-1-es versenynaptárba több mint két évtized távollét után visszatérő mexikói pályát, de az idei nagydíj nyitánya Lewis Hamiltonnak sikerült jobban, aki több mint 7 tizedet vert csapattársára a közepes gumikon.
A vb-éllovasnak a pozíciója is ugyanannyi lett, mint a lemaradása tizedben mérve Hamiltontól, mivel az élmezőny többi tagja hosszabb ideig próbálgatta a puhább gumikat, és a Ferrarik, a Force Indiák, valamint Valtteri Bottas szintén beszivárgott elé. Néhány percre a Williamsnek és a Force Indiának is megvoltak a dicső pillanatai, amikor felzárkóztak Hamilton idejéhez, de körülbelül fél órával a leintés előtt Sebastian Vettel lestoppolta a 2. helyet, az utolsó percekben Kimi Räikkönen pedig a 3.-at a lágy gumin.
Sergio Pérez és Nico Hülkenberg a még puhább, piros jelzésű abroncsokon jegyezte legjobb idejét, így megelőzték Bottast. A Red Bull egyelőre nem vitézkedik: Daniel Ricciardo 8. lett, majdnem 3 tizedet kapott Bottastól,
Max Verstappen pedig bukta a délelőtti felkészülési idő felét a hátsó fékjeinek túlmelegedése miatt.
Ettől megsérült néhány kábelköteg az autójában, de Christian Horner a Skynak azt mondta, a délutáni tréningre mindent helyrehoznak.
Hamilton végzett az élen a nyitóedzésen Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H
Szerelési munkálatok várnak a Sauber szerelőire is, mert Felipe Nasr lebontotta az első szárnyának jobb oldalát, miután túl vadul lovagolta meg az egyik kerékvetőt. A szanaszét szóródó törmelékek miatt pár percre piros zászlóval megszakították a gyakorlást, de ettől eltekintve csak apróbb kicsúszások zavarták meg.
Ezúttal felszerelték a glóriát a mezőny második felébe tartozó autókra, a fejvédő eszközzel ismerkedhetett Pascal Wehrleing, Felipe Nasr, Kevin Magnussen is.
Az idő egyébként meglehetősen hűvös Mexikóban.
Tavaly 18-21 fokos levegőben indult a nagydíjhétvége, ma viszont még nem kúszott a higanyszál 14 Celsius fölé.
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!
18:37
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
A második nagydíj kezdődik az új mexikói pályán
Köszöntjük kedves Olvasóinkat! A Forma-1 több mint két évtized távollét után tért vissza tavaly Mexikóba, és igen nagy népszerűségnek örvendett, úgyhogy remélhetőleg idén is kiváló lesz a hangulat a magaslaton fekvő városban. A tudnivalókat itt gyűjtöttük össze a hétvégéről.
18:45
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Ricciardo újra belepiszkálna a Mercedesek harcába
Előzetesen szokás szerint a Mercedes tűnik a favoritnak, de Hamilton legutóbbi meghibásodása óta kicsit óvatosabbak a motorral, ezért Ricciardo reméli, hogy ez a Red Bull malmára hajthatja a vizet. "Ha itt is kicsit visszafogják magukat, az jó hír számunkra" - mondta. Az ausztrál a múlt héten sokáig Rosberg előtt haladt, ám balszerencsés volt egy VSC-fázisnál, így nem derült ki, tudta-e volna tartani az utolsó etapban a vb-éllovast. Aki mellesleg már Mexikóban bajnok lehet, ha nyer, és Hamilton legfeljebb 10.-ként ér célba.
18:48
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Nézzen koponyafejes Verstappent és Ricciardót!
A helyi halottak ünnepéhez illő arcfestéssel maszkírozták ki tegnap a Red Bull párosát. A legutóbbi James Bond-filmben is feltűnt ez a motívum.
Azért felismerhetők maradtak Forrás: 2016 Getty Images/Clive Mason
18:57
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Meglepően hűvös az idő
Tavaly 18-21 fok volt az első edzésen, most viszont csak 12 Celsius a levegő hőmérséklete, és az aszfalt is csak 19 fokos.
19:01
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Megkezdődött az edzés
Többnyire a közepes gumikon érkeznek a pilóták, hogy idén először belekóstoljanak a mexikói pályába, de Gutiérrez például a lágy keveréken érkezik az installációs körére.
19:04
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Glória a Manoron
Wehrleinon a sor, hogy kipróbálja a fejvédő eszközt - ki tudja, emiatt vagy sem, de az előbb kigurult a fűre az egyik kanyarnál. Az istálló korábbi pilótája, Jules Bianchi 2014-es balesete óta éledtek fel újra a fejvédelemre vonatkozó kezdeményezések az F1-ben.
Pérez felkavarja a barna koszt, ahogy a szintén glóriával felszerelt autójával körbement a pálya utolsó szektorában. Nagy ovációban részesítették a honfitársai.
19:08
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Hamilton is megmutatta magát
Egyelőre nem aktívak a csapatok, Hamilton is csupán egy ellenőrző körre jött ki. Kiüresedett a pálya.
19:10
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Verstappen moderálni fogja magát
Legalábbis nem fog olyan hevesen reagálni a rádión, mint eddig, mert szerinte a közvetítésekbe bevágott üzenetek alapján nagyképűnek tűnhet.
19:13
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
A francia újonc érkezik a pályára
Ocon egy próbarajttal indítja be újra a lágy Pirellikkel felszerelt Manorját. Látszik, hogy a célegyenesben is elég sok a por, lesz mit letakarítani a mezőnynek.
19:17
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Alonso picit megcsúszik
A kanyargós szakasz végén kigyorsítva, nyilván a kosz miatt. Ő a hétvégi legkeményebb gumikon, a közepeseken köröz.
19:20
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Két gumit megégetett Alonso
Nagyot fékezett az első kanyarnál, mindkét első kereke mögül füst szállt fel, ennek ellenére 1:25.933-mal lazán megelőzte Ocont. Button és a két Renault megjelent a pályán.
19:23
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Magnussent megzavarta a csinos táblatartó hölgy?
A célegyenes végi kanyarkombinációban lecsúszott a bukótérbe - talán azért, mert elvonta a figyelmét a csinos szőke hölgy, aki a klasszikus eredményjelző táblát kilógatta neki? Egyébként az ő autóján is ott van a glória.
19:25
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Hamilton nem látja a fokozatokat
A kijelzője nem mutatja, hogy épp melyikben van, de ez talán kibírható probléma. A sorrend: Bottas, Alonso, Magnussen, Palmer, Ocon egyelőre.
19:26
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
A Mercedesek feliratkoztak
Hirtelen megnyúlt a tabella, már 9-en futottak mért kört. Bottas 1:24.337-tel vezet, Hamilton 6., Rosberg 9.
19:29
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Rosberg és Vettel az első két helyen
Őket Hamilton követi, mindnyájan a lágy keveréken haladnak. Rosberg elvétette az egyik jobbost, kicsit a bukótérben fordult el.
19:31
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Új anyagot kap a fékekbe a Haas
Idén sokat kritizálták a Brembo fékjeit, ettől a hétvégétől új anyagokat kapnak a beszállítótól. Idén nem cserélik le partnerüket, de ki tudja, jövőre mi lesz...
19:32
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Hamilton 1:21-gyel vezet
1:21.633 az új etalon, Rosberg mögé pedig Pérez sorolt be. Bottas, Verstappen, Ricciardo, Vettel, Sainz, Massa, Kvjat a további sorrend.
19:35
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Törmelék a pályán, piros zászló
Az óra tovább ketyeg, de mindenkinek vissza kell térni a bokszba. Nasr a bűnös: vadul meglovagolta az egyik kerékvetőt, és pár pillanat múlva leszakadt az első szárnyának jobb oldala, mindenfelé törmeléket szórva.
Mintegy féltucat beavatkozó bíró érkezett seprűkkel és légfúvókkal a helyszínre, a 11-es és 12-es kanyar közti egyenesbe (a második és harmadik szektor határára), hogy megtisztítsák az aszfaltot. Egy úttisztító jármű is besegít nekik.
19:41
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Elkelnek a pulóverek
Aki elsiklott volna korábbi bejegyzésünk felett: csupán 12 fokos a levegő, a lelátón és a garázsokban alaposan beöltöztek az emberek, és az aszfalt sem melegebb 21 foknál. Újraindult az edzés.
19:43
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Szerelik a Saubert
Egy szerelő befeküdt a bakra emelt autó alá, miközben a csapat vizsgálja, hogy konstrukciós hibára vezethető-e vissza Nasr szárnybontogatása.
19:45
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Massának bezavart az egyik Manor
A brazilt nem jó ütemben engedte el a Manor egyik versenyzője, így nem tudta jó íven megkezdeni a gyors kanyarok sorát.
19:48
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Hűteni kell Verstappen fékjeit
A hátsó fékjei túlmelegedhettek, mert hűteni kell őket, miközben visszatolják a bokszba a szerelők. Bottas közben feljött a 3. helyre, Massa a 4.-re, a Williamsnek feküdhet ez a pálya.
19:49
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Tumultus az utolsó kanyaroknál
Többe feltorlódtak az utolsó kanyaroknál, mindegyikük kénytelen lassítani, hogy helyet adjon magának a kör megkezdése előtt. Rosberg a közepes keveréken tért vissza.
19:53
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Hamilton 1 tizedet javít
1:21.527-re, 319 ezreddel előzi meg Rosberget. Bottas, Massam, Pérez, Verstappen, Räikkönen, Ricciardo, Vettel, Sainz követi a Mercedeseket a tabellán.
19:56
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Verstappen edzésének annyi
A fékjeit meg kell javítani, úgy tűnik, a hátralévő valamivel több mint fél órában már nem fog vezetni. Ne feledjük, a pálya 2200 méterrel fekszik a tengerszint felett, ezért ritkább a levegő, ami nehezíti a hűtést.
19:59
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Rosberg közelebb került Hamiltonhoz, aztán távolabb
Rosberg 146 ezredre lefaragta a hátrányát, de Hamilton gyorsult, már 20.914-nél jár, így 433 ezredre növelte előnyét csapattársa előtt.
20:00
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
A lovak közé csap a Force India
Pontosabban a Mercedesek közé: Pérez a 2., Hülkenberg a 3. pozícióba tornászta fel magát, megelőzve Rosberget. Bottas a 6. helyre jött fel, Ricciardo mögé.
20:02
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Kvjat kipördült
Az első kanyarnál megforgott, de folytatni tudja a munkát. Magnussen a 7/8-as kombinációban fedezett fel egy új ívet az aszfaltozott bukótérben.
20:04
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Régi ismerős a Williams bokszában
Egy korábbi nagydíjgyőztes kolumbiairól van szó, kitalálják? Naná, hogy Juan-Pablo Montoya az.
A német a 6. helyre csúszott vissza. Ricciardo szintén javított, de ő nem tudta megelőzni, csak 54 ezredre megközelítette.
20:08
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Ricciardo fékjeit is hűtik
Ugyanazt a képsort láthattuk, mint Verstappennél - vajon az ausztrál megúszta a fékhibát? Vettel közben 79 ezredre felzárkózott Hamiltonhoz. Meg kell jegyezni, hogy a Mercedesek a közepes keveréken futották a legjobb körüket, üldözőik többsége viszont a lágyakon.
20:12
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
A sorrend
Hamilton, Vettel, Pérez, Hülkenberg, Bottas, Rosberg, Ricciardo, Massa, Kvjat, Grosjean az első tíz helyen.
20:13
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Räikkönen előrejön a 9. helyre
Vettelhez képest viszont majdnem 9 tized a hátránya. A végsebességek listáját Bottas és Massa vezeti a Williamsszel, majd a két Haas következik.
20:17
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Aztán a 3.-ra
A két Ferrari foglalja el most a 2. és a 3. helyet, Räikkönen felzárkózott Vettelhez.
20:20
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Pérez megkapta a szuperlágy gumikat
Néhányan kipróbálták az edzésen a legpuhább keveréket, de Pérez sem fog ütős időt szállítani vele. 15-en köröznek, Nasr és Verstappen nincs köztük: a brazilnak korábban leszakadt a fél első szárnya, a hollandnak pedig a hátsó fékjei hevültek túl.
20:22
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Massának korrigálni kellett
Az első kanyarban csúszott meg a lágy gumin, így nem javított. "Nagyon hamar blokkolnak a hátsó kerekek" - panaszkodott.
20:25
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Hülkenberg is nagyot füstöl
A 4-es kanyarnál fékezett keményen, komoly terhelést kapott a balelső szuperlágy abroncsa.
20:26
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Rosberg több mint 7 tizedre Hamiltontól
Megrekedt a 7. helyen, ezen az edzésen valószínűleg már nem lép előrébb. A hátránya több mint 7 tized Hamilton mögött, holott tavaly uralta a pályát.
20:30
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Az utolsó másodpercekben járunk
Az első edzésnek mindjárt vége, Räikkönen már visszabattyogott a garázsba. A versenyzők az utolsó körüket fejezik be.
20:33
október 28, 2016
Vágólapra másolva!
Hamilton maradt az élen
Köszönjük a figyelmet! A második edzés magyar idő szerint 21 órakor kezdődik, akkor is várjuk Önöket élő tudósításunkkal.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!