Elsősorban Max Verstappent biztatták, aki mindent meg is tett azért, hogy kiszolgálja a szurkolóit: megszerezte a pole pozíciót, majd a rajtnál is megtartotta a vezetést, Lando Norris, Sergio Pérez, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Pierre Gasly, Cunoda Juki, Lance Stroll, Sebastian Vettel és Charles Leclerc előtt.
Az első 10-ből Gasly, Cunoda és Stroll indult lágy abroncsokkal,
Sainz a 10. helyről keményekkel rajtolt, és ezt az abroncsot választotta Räikkönen a 16. helyen, a többiek a közepes keverékű abronccsal kezdték meg az Osztrák Nagydíjat. Nagy kérdés volt, hogy ki tudja egy, ki két kerékcserével teljesíteni a versenyt.
Az egykiállásra hajtókat segítette, hogy Esteban Ocon és Antonio Giovinazzi összeakadt a rajt után, a sérült Alpine miatt pályára küldték a biztonsági autót, de a 4. körben ismét újraindult a verseny. Pérez ekkor támadni kezdte Norrist, aki a 4-es kanyarban leterelte ellenfelét a kavicságyba, így Pérez visszaesett a 10. helyre.
Átmenetileg Hamilton is visszaesett, őt Bottas támadta, de gyorsan visszavette csapattársától a helyezést,
és Norris nyomába eredt a 3. helyen. Hamilton helyzete ezzel gyorsan javulni kezdett, hiszen csak a McLaren választotta el őt legfőbb ellenfelétől, Verstappen viszont gyorsan megkezdte az elszakadást, a 6. körben már 2,7 másodperccel vezetett a narancssárga autó előtt.