Kommandante Frida

A Diafilm Gyártó Vállalat a múlt század nyolcvanas éveiben híres regények (például Bőrharisnya) feldolgozásait rajzolta celluloidra. Akinek a gyors, szinte állóképekben bemutatott változat kell, annak jó szórakozás lesz a Frida című film is, mert igényes összefoglalása egy izgalmas asszony izgalmas sorsának. De a Fradi/Frida-leves (Mindent Bele!) mégse a menzák kedvence: a sűrített vegyesség nem engedi az ízek érzékelését. Szarvasgomba és belga csoki egyvelege akkor is moslék, ha igényes.

Frida Kahlo zseniális festőnő élete és munkássága valóban feldolgozásért kiált. Izgalmas életrajzot vászonra vinni 120 perc alatt viszont hallatlanul nehéz. Boldogság - szenvedés - boldogság - szenvedés ritmikáját öt perces snittekben átélni nem lehet. Pláne ha ez valódi emberrel történik, ahol a szempontok sokasága teszi hitelessé és bonyolultsága miatt érdekessé a történetet. A fikció szabadabbá teszi az alkotót, a teljességre törekvő biográfia viszont jobban korlátoz, mint a mexikói kommunista mozgalom, melynek harcos aktivistája a film hősnője.

Szerelem, művészet, politika, testi fájdalom, ital egy életen át: tucatnyi film kis jelenetekben egymásra pakolva. Ez csak akkor lehet diafilmnél több, ha az alkotó lemond a klasszikus narratív mesélésről. Ezzel vállalja, hogy nem lesz realista. Talán téved, de értelmezi a sorsot, saját kénye szerint választva kulcsot egy élet értelmezéséhez. A becsületes összefoglalás viszont zanza marad, mint az [origo] informatív, színes, de egyszerűsített hírleveleinek hírei. A Picasso kalandjai című zseniális film alkotói például vállalták a személyes értelmezést, hogy értelmet adjanak egy életrajz-filmnek. A Frida alkotói hiába kacérkodtak itt-ott az átélhetőséggel, a művészi megközelítéssel, végül megelégedtek az iparos munkával. Elmeséltek mindent becsülettel, de elvették a nézőtől a katarzist.

A film pedig valóban becsületes munka. Frida Kahlo zseni volt, és ez kiderül. Nagyon sokat megértünk viharos kapcsolatáról férjével, a szintén festőművész Diego Rivera-val. De a többi szál inkább jelzések soraként jut el a nézőhöz. Jön Trockij, meghal anya, inni kell, festeni kell, az üszkös lábat levágják, a balesetben testbe fúródott vascső a hüvelyen át távozik, a nő is izgathatja a nőt és sok-sok satöbbi. Többször is szépek a jelenetek, élvezet nézni a harmincas évek mexikói avantgárd bohémjait, a családot, Amerikát a Rockefellerekkel, a mexikói udvart a majmocskával. De a két főszereplőn kívüli alakok hiába érdekesek, ha egyszerűek, mint a szappanoperák hősei. És ahhoz képest, hogy kettő a jellem, tucatnyi szálon fut a történet, mint az életben lenni szokott. És ekkor már csak úgy lehet megoldani a kedélyváltozás jellemzését, hogy ha baj van, akkor borús az ég a szeles elhanyagolt kertben, de ha jó a kedv, akkor nap süti a frissen festett udvar burjánzását. Szépen festett diafilm.

Az összenőtt szemöldökű festőnő kalandjai így is érdekesek, Mexikó XX. századi első ötven éve izgalmas háttér, az animációkkal filmszerűvé tett festmények pedig akkor is élvezetesek, ha a megelevenedő klasszikus képek már ismertek a filmművészetből (Kuroszava: Álmok stb.). Valószínűleg nem lehet a hagyományos történetmesélős hozzáállással ennél sokkal többet kihozni filmen egy életből. Ezért lett volna jó bátrabbnak lenni. Fogást találni Fridán, és a többi szempontot elmaszatolni. Biztos kevésbé ismernénk az életét, de a játékfilmnek nem kell megtanítania mindent, bőven elég ha őszinte indulatokat gerjeszt.

dr. Igó