Azonosság egy hasadt tudatban

A hasadt személyiség már régóta Hollywood egyik kedvelt témája, az ebben az - amúgy ritka - betegségben szenvedők tucatnyi thriller főszereplőivé váltak. David Fincher Harcosok klubja című filmje óta sejthetjük, hogy ha egy kriminek látszólag nincs megoldása, akkor előbb-utóbb kiderül, hogy az egyik szereplő csak a beteg képzelet szüleménye, valójában egyetlen személyiség osztódott több részre.

Az Azonosság című film kezdetén azonban még nem gyanakszunk. Amit mindjárt az elején megtudunk, hogy a film során hat embert biztosan megölnek. Ezután kezdhetjük is számolni a történetbe szállingózó karaktereket, és találgatni, hogy melyik lesz az a hat. Alig vannak többen.

Feltűnik a történet kezdetén egy hat év körüli kisfiú koravén arca, de az ember hajlamos inkább azért bosszankodni, hogy megint egy túlképzett gyerekszínészt szerződtettek, aki háromévesen elfelejtett gyerek lenni, és igyekszik mindent megtenni, hogy felnőtt társai "kollégának" tekintsék.

Nem sokkal később felbukkan John Cusack, a film első számú sztárja, aki a történet szerint egy másik sztárt, Rebecca DeMorneyt fuvarozza. Cusack komoly férfivá érett a Pop, csajok, satöbbi óta, ráadásul olyanná, aki aligha játszhatna negatív hőst a vásznon. Szinte biztosak lehetünk tehát abban, hogy 1. Cusack nem lesz gyilkos, 2. nem hal meg hamar, mert a sztárnak végig kell játszania a filmet.

Mikor Amanda Peet (akit a legtöbben a Jack & Jill című tévésorozatból ismerhetnek) is megérkezik a szereplők közé, már azt is tudjuk, ki pályázhat John Cusack szerelmére. Bár Peet könnyűvérű, zűrös multú lányt alakít, nála is egyértelmű, hogy a pozitív hősök táborát erősíti. Tény ugyan az is, hogy a krimikben mindig elvész valaki, akit a néző szeret, hogy aztán még jobban rettegjen.

A többi szereplő egyértelműen csak azért van jelen, hogy előbb-utóbb eltegyék láb alól. Azon szinte el sem érdemes tűnődni, hogy a sorozatgyilkosként beállított szereplő valóban veszélyes-e, a B kategóriás színész ugyanis annyit vicsorít pár másodperces jelenése alatt, hogy ezzel el is veszi a figura élét. Ray Liotta morc rendőre annál gyanúsabb, főleg, amikor a zakóját levetve vérfoltot látunk a pólója közepén. Ez azonban csak egy pillanat, amin könnyen tovasiklunk.

Anélkül, hogy lelepleznénk a történetet: több mint hat fő végül valóban elhalálozik, és tényleg csak a fent említett sztárok tartanak ki a film utolsó harmadáig. A számtalan csavar között velük kapcsolatban is éri meglepetés az embert, a szerelmi szál például méltatlanul elsikkad.

James Mangold rendező (Cop Land, Észvesztő) patikamérlegen számolta ki a hatást, de érdemei közé sorolható, hogy a történet még azután is megőrzi feszültségét, hogy kiderül: kétharmada meg sem történt. Az azonban vitatható döntése, hogy épp a szembetegségéről ismert Pruitt Taylor Vince-t szerződtette az elmebeteg szerepére, akinek ide-oda rángatózó szemét szintén hatáskeltésre használta. (Vince-nek ezt a tulajdonságát sokkal intelligensebben kezelte Giuseppe Tornatore, aki Az óceánjáró zongorista legendája című filmben - melyben az egyik főszerepet bízta rá - rendszerint rövid ideig használta a róla készült közeli felvételeket.)

Az Azonosság mindazonáltal nem csupán szórakoztatni (illetve borzongatni) akar, de annak a problémának az átgondolását is vállalja, hogy vajon a tudathasadásos személyiségek - akik egyébként elképzelhetetlenül szenvednek saját betegségüktől - bűnözőnek számítanak-e, ha tettüket önkívületi állapotban követik el. Börtönben, villamosszékben vagy a zárt osztályon van a helye annak, aki egy mentális betegség áldozataként jelent veszélyt a társadalomra? A választ Mangold filmje legfeljebb sugallja.

Gy. D.