Az élet teljessége - a mozaik-film

Mindannyian Robert Altman köpönyegéből bújtak ki: Paul Thomas Andersontól Todd Solondzig, Richard Curtistől Fliegauf Benedekig. A felsorolt rendezők mindannyian kísérleteztek az úgynevezett mozaik-film műfajával, melynek cselekménye sok szálon fut, szereplői azonban csak laza viszonyban állnak egymással. A társadalmi rétegeken átívelő emberi kapcsolatok pontos korrajzot festenek, és néhány jeleneten keresztül egész sorsokat mutatnak be.

Paul Thomas Anderson az 1999-ben forgatott Magnólia helyszínéül szintén Los Angelest választotta. Ő azonban megkereste azt a szakmai közeget is, melyhez valamilyen módon történetének minden szereplője kapcsolódik - többen azonban csak olyan laza szállal, hogy a néző észre sem veszi.

A film egyik főszereplője, a halálos ágyán búcsúzni készülő Sir Edmund William Godfrey tévéproducer, ez azonban csak egy rövid időre felbukkanó stáblistából derül ki. Körülötte csoportosul a cselekmény egyik nagy halmaza, a másik pedig szintén egy haldokló beteg, a tévéműsor moderátora köré gyűlik. Az ő és rokonaik, munkatársaik történetét nézzük végig, de mivel problémáik egész messzire vezetnek, Los Angeles külső kerületei és szegényebb rétegei is bekúsznak a filmbe.

Anderson átvette Altmantól azt az ősi dramaturgiai fogást is, melyet az ókori eposzok esetében "deus ex machinának", vagyis isteni beavatkozásnak hívnak. Amit a Rövidre vágva esetében a földrengés jelképez, az a Magnóliá-ban békaeső képében jelenik meg - ezúttal azonban még a történet végkifejlete előtt, hogy végső lökést adjon a szereplőknek történetük méltó lezárásához.

Todd Solondz nem tartott igényt az égiekre, az ő filmjében minden reális, sőt, naturális. A boldogságtól ordítani középpontjában egy család áll, melyben három nővér próbálja megtalálni a boldogulás útját. Próbálkozásaik itt is a centrumból a szélrózsa minden irányába vezetnek, és számtalan mellékalakot vonzanak a történetbe.

Joy a legszerencsétlenebb: neki a magánélete és a szakmai élete is csődbe jutott, ráadásul még át is verik. Helen költő, és attól szenved, hogy nem éri szélsőséges élmény, melyből ihletet meríthetne a művészethez - ezért aztán extrém módon veti bele magát egy megalázó helyzetbe. Trish elégedett háziasszony, akinek fogalma sincs arról, valójában mi zajlik házas életében. A lányok köré gyűlő férfiak, és az azok köré gyűlő nők azonban még érdekesebb élettörténetekbe engednek bepillantást, és a film legmegrendítőbb mozzanatait is ők szolgáltatják.

A boldogságtól ordítani egyik legemlékezetesebb alakja kétségkívül a pedofil pszichiáter, aki képtelen legyőzni bűnös vágyait, ám arra képesnek mutatkozik, hogy szembenézzen saját fiával és lelkiismeretével, amikor eljön az ideje. Másik maradandó élményünkhöz pedig egy kövérségtől és csúfságtól szorongó pár segít hozzá, amelynek női tagja emberi testrészeket tárol a hűtőjében, a férfi pedig ondójával ragaszt képeket a falra. Egymással azonban életük legnormálisabb kapcsolatát tudják kiépíteni.

A film végül boldog végkifejlethez jut, ám ennek felszabadító ereje csak részleges, miután a néző elhagyja a mozit, úgy érzi magát, mintha a cselekmény helyszíne saját közege is lehetne, és a világ perverz és nyomorult alakokkal ölelné körül. Hiszen a mozaik-film lényege tulajdonképpen ez: mindenki magára és környezetére ismerhet benne, mert sokszínűsége többféle mintát szolgáltat.