Johnny Depp, a kívülálló

Johnny Depp az örök lázadó figuráját jelképezi Hollywoodban, amit egy régi kollégája így egészített ki: "az ok nélkül is lázadó". Mi más lehetett volna erre Depp reakciója, ha nem az, hogy szembeszállt a skatulyával? Ő inkább az örök kívülálló szerepkörében fürdik.

"Alan Hale üldözött, aki Skippert játszotta a Gilligan szigete című sorozatban. Én csak futottam egyre, bokrokat ugrottam át, szaladtam fejvesztve. Egy saroknál visszanéztem - Los Angeles keleti negyedében voltunk -, és ő azzal a tipikus Skipper-vigyorral bámult vissza rám. Berontottam egy nő lakásába, egyenesen a konyhába, és megláttam egy idősebb latin asszonyt, aki a konyhakövön guggolt, és pisilt. Ebben a pillanatban Skipper is utolért, és újra üldözőbe vett. Körbekergetett a helyen" - így emlékszik Johnny Depp egy lidérces álmára, ami évekig kísértette, és aminek hatásától csak nemrég szabadult. "Úgy tűnt, mintha hat órán keresztül tartott volna" - mesélte később, már kellő távolságból.

Talán ez az álom jól ábrázolja azt a hosszú évekig tartó periódust, melyben Johnny Depp a szupersztárrá válástól a családalapításig leledzett. Nem érezte jól magát a bőrében, és nem tudta, hogyan szabadulhat ebből az állapotból.

"Sokáig nem érdekelt, hogy amit teszek, bajt hozhat rám - ez igaz. Volt néhány vad évem, amikor abban is kételkedtem, hogy egyszer megöregszem, vagy inkább úgy fogalmazok: tojtam az egészre, nem féltettem magam. Egész jó voltam az önpusztításban. Sokat tanultam belőle, volt részem néhány csodálatos élményben is, de alapvetően egy naiv idióta voltam. Össze voltam zavarodva, és fogalmam sem volt, mit akarok az élettől. Őrült évek voltak" - mesélte már "kijózanodva".

Nyilvánvalóan ezért nevezték Hollywoodban lázadónak, amivel ő sosem érezte magát azonosnak. "Ez is csak egy címke, amit az emberek rám ragasztottak anélkül, hogy valamit is megértettek volna belőlem. Olvastam olyan szalagcímeket, hogy 'Az egykori parti-srác megnősül' - ez egyszerűen nem igaz. Utálok partikra járni, utálom magát a szót is! Mindaz, amit írtak rólam, vagy amire utaltak, nem a bulizásról szólt valójában. Egyszerűen csak naiv voltam, és azt hittem, immunissá válhatok a fájdalomra, a vágyra, és minden egyébre. Nem voltam elég érett ahhoz, hogy szembenézzek a valósággal és felelősséget vállaljak bármiért. Egyáltalán nem pihentem, és nem is buliztam, csak egy átlagos amerikai srác voltam, aki egy helyre vágyott, amit otthonnak nevezhet."