Nicole Kidman megverte Tom Cruise-t

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Kidman heves támadását az váltotta ki, hogy Cruise nem tudott megfelelő választ adni Pénelope Cruzszal való kapcsolatáról - állította október 18-án egy magát megnevezni nem kívánó forrás.

Tom Cruise még aznap éjszaka elviharzott közös házukból, és két nap múlva benyújtotta a válókeresetet. Két hónapig titokban tartották a válási szándékukat, és csak februárban jelentették be nyilvánosan. Mindketten hangsúlyozták, hogy békés válást szeretnének, de a válási per azóta is folyik a pénzügyi megállapodás sikertelensége miatt.

Cruise a szakítás estéjéről azt szeretné bebizonyítani, hogy pár nappal 2000. december 24-e, a tízéves házassági évfordulójuk előtt történt, hiszen akkor Kidmant jóval kisebb összeg illetné meg.

Nicole és McGregor

A legújabb fejleményeket viszont a színésznő ezzel nem tudja majd megcáfolni. Russell Crowe ugyanis egy 5,8 millió dolláros villát vásárolt Sydneyben, Nicole szomszédságában. Már korábban is együtt vakációztak a Fidzsi-szigeteken, miután a Gladiátior című filmmel befutott színész szakított Meg Ryannel, de Nicole akkor hangsúlyozta, hogy csak barátok.

Korábban:
Cruise és Kidman válik
Nicole Kidmant Oscarra jelölik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!