Peter Greenaway Budapesten

A testiség és a provokáció ábrázolása nemcsak az ön, hanem Serrano művészetében is jelentős szerepet tölt be. Szükséges a nézők állandó sokkolása?

Úgy vélem, hogy kultúránknak összesen két tárgya van: a szexualitás és a halál. Balzac egykor azt mondta, hogy a pénz is fontos, de nem hiszem, hogy igaza lenne. Az ógörög felfogás szerint minden Eroszról és Thanatoszról, a kezdetről és a végről szól. Nem a szerelemről, a szeretetről, mégcsak nem is a születésről beszélek, hanem a konceptuális kezdetekről. Darwinista és ateista beállítottságú vagyok. Darwin is azt állította, a kezdet és a vég az, ami igazán számít, és uralja a gondolatvilágunkat. A művészet feladata az, hogy provokáljon, ugyanakkor ne legyen szenzációhajhász és hatásvadász.

Alkotásaiban rendre szakít a hagyományokkal. Önnek mit jelent a szépség?

A szépség a legszubjektívebb fogalmak egyike. Városonként, kultúránként, naponként, sőt napszakonként változik, az adott vallás, társadalmi háttér és közízlés függvényében. Szépségfelfogásunkat a nosztalgia és az érzelgősség is befolyásolja. Úgy gondolom, hogy mindkettő elhomályosítja a tisztánlátást. Az embereket szenvedélyesen érdekli a test, hiszen saját magukról szól. A legtöbb kortárs alkotást azért találják zavarba ejtőnek az emberek, mert tükröt tartanak eléjük. Jó, hogy ma olyan nyíltan beszélhetünk erről a témáról, ami a szüleink és a nagyszüleink idejében nem lett volna lehetséges.

Nyíltsága filmjeiben is szembetűnő, ahol a barokkos képi világot ellenpontozza az erőszak.

Az a célom, hogy szétboncoljam a tabukat. Hogy megvizsgáljam, mit akarunk takargatni vele, miért viszonyulunk nyárspolgári és primitív módon az emberi testhez. Míg a meztelenség kétezer éve áll a nyugati kultúra középpontjában, miért éppen a mozgókép az a műfaj, amelyik nem tud mit kezdeni vele? Alkotásaimban különböző nézőpontokat mutatok be, hogy vitát provokáljak. A művészet az én felfogásomban az állandó megkérdőjelezést jelenti.

Gyakran említi, hogy eddig még nem látott valódi mozit, csak képekkel illusztrált szöveget.

A film műfaja fiatal, csak 1895 óta létezik. Pesszimista hangulatomban azt szoktam mondani, hogy az elmúlt 107 év alatt nem készült valódi mozgókép, csak képekkel illusztrált szöveg. Kevés olyan rendezőt ismerek, aki teremteni tud egy autonóm világot ahelyett, hogy vizuális díszítést körítene a verbalitás mellé. Még Spielbergnek, Scorsesének vagy Woody Allennek is szüksége van egy forgatókönyvre, hogy megkapja a támogatást a filmkészítéshez. Ugyanakkor ezt nem mozinak, hanem valami másnak hívják.

Száz év "látszatlét" után mi kellene egy valódi mozihoz?

Kulturális hagyományainkból eredően a nyugati világ jól kezeli az írásbeliséget, s a nyelvi határok sem jelentenek akadályt. Mégis, rendkívül kevés ember részesül vizuális művészeti képzésben. Ezzel szemben kiskorunktól otthonosan mozgunk a verbalitásban. Megtanulunk beszélni, majd írni, miközben a képi gondolkodásunk alulfejlett marad. A biológiai tény, hogy látószervünk van, még nem garantálja a valódi látást. A képek létrehozását és befogadását ugyanúgy, módszeresen és intézményesen kellene tanítani, ahogyan elsajátíttatják velünk a szavakkal való kommunikáció képességét. A filmkészítés világa azon az elven működik, hogy a forgatókönyvhöz találják a képi világot, és nem fordítva. A finanszírozók soha nem adnának pénzt pusztán a vizuális koncepció megvalósítására. Most már amúgy is túl késő. A mozi halott, alig maradt ösztönös, radikális és eredeti alkotó, a legtöbb rendező filmnek nevezett hibrideket állít elő. Elég belegondolni, hogy a társművészeti ágakban, például a festészetben, a zenében és az irodalomban milyen óriási változások mentek végbe 1895 és 2002 között. Eljutottunk Van Goghtól Andy Warholig, Strausstól Stockhausenig, Dickenstől Borgesig, míg a kinematográfia nyelve alig módosult. Ugyanaz az elbeszélésmód és az etikai rendszer, mint 1910-ben, hiába lett sokkal kifinomultabb a stílus, jobb a színészi munka és hatékonyabb a reklámgépezet.

Legújabb filmjét, a nagyszabású Tulse Luper bőröndjeit részben Magyarországon forgatja.

A nyolcórásra tervezett film multimediális lesz. Kiadjuk dupla CD-n, dupla DVD-n, elérhetővé lesz néhány website-on, majd tizenhat részes tévésorozat készül belőle. A cím arra az alteregónkra utal, melyet már kiskorunkban megteremtünk, hogy elháríthassuk magunktól a bűntudatot és a felelősséget. Ez történik, amikor például a reggelizőasztalnál kilocscsantjuk a tejet az abroszra, másra kenjük a dolgot, a szüleink pedig belemennek a játékba. Olyan, mintha ikrekként születnénk, de legtöbben elveszítjük a másik felünket, és életünk hátralévő részét azzal töltjük, hogy megkeressük. Társválasztásunk is gyakran azért fullad kudarcba, mert önmagunk tükörképét akarjuk viszontlátni. A film az emberi lét dualizmusát vizsgálja. Úgy fogom fel benne a XX. századot, mint a fasizmus és az uránium történelmét. Mielőtt ledobták volna Hirosimára az első atombombát, a világ meghatározó eleme az arany volt, utána viszont az uránium lett az. A film időintervalluma 1929-től, az uránium felfedezésétől 1989-ig, a kínai kulturális forradalomig tart. Magyarország azért játszik fontos szerepet benne, mert a fasizmus és a holokauszt ábrázolása nem lehet teljes Raoul Wallenberg nélkül. A jeleneteket Budapesten, az eredeti helyszíneken fogjuk leforgatni. Már kiválasztottuk a színészeket, de a szerződésben kikötötték, hogy a Berlinaléig nem tehetjük közzé a 92 szereplő nevét.

Honnan a 92-es szám, ami más alkotásában is felbukkant?

Az uránium is a 92. számú elem, s az egész filmet végigkíséri mint repetitív motívum. Az igazi jelentőségét azonban az adja, hogy egy olyan világban, ahol többé semmi sem bizonyítható, minden eszmerendszer meginogni látszik, köztük a vallás és a freudi pszichoanalízis is, kevés olyan stabil érték maradt, mint az elemek táblázata.

Korábban:

Testek, testnedvek - Andres Serrano kiállítása

Greenaway is Magyarországon forgat

Ajánlat:

Greenaway a neten

CD-ajánló:

A Greenaway-filmek zeneszerzőjének, Michael Nymannek dupla CD-je: The Very Best Of