Eredetileg mindenkinek fizetnie kellett, ha át akart kelni a Lánchídon

A Lánchíd napjainkban

Fotó: MTI/Mónus Márton

Napjainkban a Lánchíd elengedhetetlen része Budapest panorámájának. A történelem folyamán azonban háromszor is kísérletet tettek arra, hogy megsemmisítsék. Szerencsére minden alkalommal sikertelenül. A Lánchíd az első állandó folyami átkelő volt, ami nemcsak összekötötte Pestet és Budát, de az ország két felét is összekapcsolta, így a közlekedést és a kereskedelmet is egyszerűbbé tette.

Pest és Buda között a Dunán évszázadokon keresztül csak komppal, illetve hajóhídon keresztül volt lehetséges az átjárás. A telente a folyón meginduló jégzajlás azonban rendszeresen megnehezítette az átkelést. Az egyik problémás utazás során a nagy reformerben, Széchenyi Istvánban merült fel az a gondolat, hogy megoldást kell találni az állandó, biztonságos átkelés biztosítására. Egyik legjobb barátjával, Andrássy Györggyel keresztül-kasul beutazta egész Angliát, hogy ismereteiket bővítsék a témában. Ekkor találkozott Clark Ádámmal, akinek szakértelme első látásra lenyűgözte és rögtön tudta, hogy személyében találta meg a megfelelő szakembert.

A Lánchíd 1849-ben egy korabeli metszeten
Fotó: Wikipedia

Minden kezdet nehéz

Egészen az 1836-os országgyűlésig kellett azonban várni, hogy a híd megépítésére vonatkozó tervet elfogadják. Mindezek ellenére a megépítését már a munkálatok előtt sokan ellenezték, a hazai mérnökök a kivitelezés nehézségétől tartottak, míg a városi elöljárók vámbevételeiket féltették. Ez azonban nem szegte Széchenyi kedvét, több befektetővel is tárgyalt a projekt finanszírozását illetően. Végül a dúsgazdag bécsi bankárra, Sina Györgyre esett a választása, aki elfogadta a rengetek kiadással járó felkérést és megalapította a Lánchíd Részvénytársaságot. 

A Széchenyi Lánchíd avatása. Széchenyi István gróf rengeteget tett Magyarország felvirágoztatásáért
Fotó: Wikimedia Commons/Barabás Miklós

Fontos kiemelni még Rothschild Salamon szerepét, aki tekintélyes tulajdonrésszel rendelkezett. Szerződésbe foglalták, hogy a hídtól északi és déli irányban másfél kilométer távolságra nem építhetnek újabb átkelőt. Azonban ez az Erzsébet híd 1903-as átadásával nem teljesült. Egy további kiegészítés volt az is, hogy minden személynek, aki áthaladt a Lánchídon, hídpénzt kellett fizetnie.

 

Pusztulásra ítélve?

 

A híd munkálatai a nagy igyekezet ellenére rendkívüli lassan haladtak, pedig minden nap több százan dolgoztak rajta. A cölöpök leverése például majdnem két évig tartott. Az átkelő hírnevének az is ártott, hogy a munkálatok megtekintése közben Széchenyi István beleesett a Dunába. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményei pedig még tovább hátráltatták a munkálatokat.

Adolphe Rouargue francia festő ábrázolása az átkelőről 1850 körül
Fotó: Wikimedia Commons

 Annak ellenére, hogy nem volt még kész, az osztrák csapatok 1849 januárjában már sikeresen átkeltek rajta, 

Alois Alnoch ezredes pedig Buda ostromakor megkísérelte felrobbantani a hidat. 

Tervét azért nem tudta végrehajtani, mert Clark előrelátó módon vízzel árasztotta el a lánckamrákat. Ezért a robbanóanyagot csak a hídra tudták elhelyezni. A sors különös fintora, hogy az átkelőben jelentős kár nem keletkezett, az elővigyázatlan katona viszont szivarjával próbálta meggyújtani a lőporos hordót, az így bekövetkező detonáció miszlikbe szaggatta.

Alois Alnoch kísérlete a Lánchíd felrobbantására a szabadságharc idején
Fotó: Wikimedia Commons

A hidat nemcsak osztrák részről fenyegette veszély, hiszen Henryk Dembiński altábornagy is megkísérelte a felrobbantását. Tervének hiábavalóságáról szerencsére Clark Ádám meggyőzte. Az átadásra végül csak a szabadságharc leverése után került sor. Aki először átkelt rajta, nem más volt, mint a „bresciai hiéna”, Haynau. Ezen a napon azonban még ingyenesen használhatták az emberek. 

Később mindenkire külön díjszabás vonatkozott, olyan szempontok szerint, hogy gyalogosan vagy szekérrel kelt át, illetve mennyi csomag volt nála.

A Lánchíd nagy népszerűségnek örvendett külföldön is. 1896-ban a híres Lumière-fivérek megbízottjai érkeztek a fővárosba és párperces, fekete-fehér némafilmet készítettek a hídon áthaladó forgalomról. A 2. világháború során a németek (az összes Budát Pesttel összekötő híddal egyetemben) felrobbantották, így próbálták az előrenyomuló szovjet seregek mozgását lelassítani. 

A felrobbantott Lánchíd 1945-ben
Fotó: Fortepan / Kádár Anna

A Lánchídra nagy szerencsére utoljára került sor, így a bombák precíz elhelyezésére a németeknek már nem maradt elég ideje és nem teljesen semmisült meg. Minél gyorsabb újjáépítése a Rákosi-rendszer legfontosabb propagandacélja volt, a megfeszített tempójú munkálatoknak köszönhetően éppen a századik évforduló alkalmára, 1949. november 20-ára készült el.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.