A történet a szokásos: az időtlen idők óta fennálló megállapodást, mely menny és pokol közt köttetett és a halandó lelkek életútjának terelgetéséről szól, másodvonalbeli transzcendens lények rúgják fel, így törve az uralomra. Láttunk már ilyet (Dogma, Angyalok háborúja), ezúttal két órás képregényklipben John Constantine (Keanu Reeves) menti meg a világot.
A tüdőrákos démontalanító, Constantine napjait cigarettázással és apróbb démonok eliminálásával tölti, mikor egyik nap bekopog ajtaján Angela Dodson nyomozónő (Rachel Weisz), aki elmebeteg ikertestvérének öngyilkossága mögött természetfeletti összeesküvést lát. Constantine egyébként is zavart érez egy ideje az erőben, hiszen egyre nagyobb pokolbéli lényeket kell kikergetnie Los Angeles latin lakosságának megtört hitű hányadából. Nekilátnak nyomozni Földön és a pokolban. Erre a nem túl bonyolult alaptörténetre jöhet a keresztény mondakörből kevert misztikus kulimász és az amcsi viccesfilm-dialógusok garmadája. Akár egy jópofa, Sötét zsaruk-hoz hasonló, fekete humorú thrillert is élvezhetnénk, de sajnos nem így alakult.
Keanu Reeves rosszabb, mint valaha. A Mátrix-ból ismerős "hátrafordulok, majd oldalt-alulról belenézek a kamerába" csajozós figurát már kívülről fújjuk, és a cigarettaszippantásból is csak olyan kaliberű színészek tudtak életművet építeni, mint Humphrey Bogart vagy Karádi Katalin. Némely jelenetnél hajszálpontosan Neót hozza - Reeves ezzel a filmjével nem cáfolja, hogy a Wachowskiknál bevált repertoárján túl bármi mást is tudna hozni. Rachel Weisz egy fokkal jobb: ő legalább képes elhitetni, hogy megijedt és fél helyettünk is - ha már mi ott, a plüssfotelben el-elbóbiskolnánk.
A mellékszereplők sem lógnak ki a sorból: az Orlando-ból ismerős Tilda Swinton rutinból játssza megint a hermafrodita hőst, ám igazi érdeme a végső jelenetben viselt ruhája, ami idén elegáns viselet lehet egy nyitott szórakozóhelyen. Az igazságos fekete vudumágus szerepét az eddig jellemzően B-kategóriás filmek mellékeseként alkalmazott Djimon Hounsoura osztották, de hagyták, hogy a Bush zenekar énekese, Gavin Rossdale is kipróbálhassa, milyen érzés méregdrága, de csak kis mértékben szenteltvízálló öltönyben tetszelegni a kamera előtt. Megváltás a Sátán szerepében Peter Stormare (a Fargo bérgyilkosa, A por drogfüggő rendőre), erős, gúnyos, elegáns, méltóságos, igazi kísértő, az ember legszívesebben végignézné a Faustban.
Nem minden videoklip-rendezőre kellene egészestés szuperprodukciót bízni. Francis Lawrence logikája, képes ötletei és vizuális világa három-négy percben atmoszférát teremt, sőt, akár rövid történetet is vázol, de nem biztos, hogy két órán át is kitart. Britney Spears Slave For You és Janet Jackson Son of a Gun klipjeiből ismerős képi- és színvilághoz rövid idő alatt hozzászokik a szemünk, a hirtelen jött démondrámák játszótéri ijesztgetésekké szelídülnek, a poklos jeleneteknél pedig még azok is nyugodtan hátradőlhetnek, akik A hatodik érzék-et csak a középső és a gyűrűsujj közötti szegletből látták. A képi metaforák egyszer szájbarágósak (pl. kirakatban kivilágított Szűz Mária szobor kezei közt reszkető Angela), máskor már-már képtelenség komolyan venni túlzott romantikájukat (főhősünk saját vérében nyomja el Lucifertől kapott utolsó cigarettáját). Nehéz eldönteni, hogy ez a sok klisé a film hiánya, vagy szándékos felidézése a Hellblazer képregények kimerevített kockáinak. Utóbbi esetben azonban rettentően hiányzott a "Poaang" vagy a "Dzs!" felirat a verekedéseknél, de leginkább a varázslat és az egyediség.
Francis Lawrence és Keanu Reeves a film forgatásán |
Aki rettenetesen odavan a szereplők egyikéért, vagy számolatlanul nézi a vámpírirtó, ördögűző, könnyen emészthető misztikus thrillereket, rajong a klipcsatornák slágereiért, esetleg hittanon rosszalkodó gyermekeit kívánja büntetésben részesíteni, ne hezitáljon, szaladjon a kasszához, mert olyat ütést kap, ami nem fáj!
madbal