Kisfiúk álma

A Sin City című film ideális álomvilágot rajzol a nagyravágyó fiúknak: minden nő kurva és minden férfi harcos. Hogy a film a másra kíváncsiak tekintetét is vonzza, egészen lenyűgöző képei vannak. Az eredetileg képregénynek rajzolt világ úgy lesz hús és vér, hogy közben a nyomtatott változat hangulatát tökéletesen idézik a filmre vitt kockák.

A rácsok csíkjai, az ugrató ócska kasznik és a leharapott kézfej mind-mind olyan, mintha rajzolták volna. A Sin City olyan képregény-adaptáció, ami nem csak a történet feldolgozásáról szól. Ennél sokkal izgalmasabb játék, mert összekeveri a képregényt a filmmel. Egyszerre teszi ezt a képi és a mesélős résszel: miközben a látvány különleges, tényleg szinte olyan, mint az eredeti képregényben, addig a történet is képregényesen alakul. Kihagyásokkal, sok akcióval, amiket a figurák buborékba való gondolatai narrációként kötnek össze.

Nagyon jól néznek ki a figurák, a megdöbbentő aranygolyó a szem helyén, az egyébként fekete-fehér film sárga szörnye, a láncos-neccharisnyás lányok. Az epizódokra osztott történetek lényege a harc, menő ál-moralizálós szövegekkel, vérről, erőszakról, igazságról. A film olyan, mint egy tökéletes játszótér. A képregény illúziója minden pillanatot átjár. Az idétlen és brutális történetek tréfás helyzetekké válnak, ahol a megevett ujjak és a megostorozott kikötött leány okoz felelőtlen izgalmat. Azért felelőtlen és kisfiúsan ideális a horror, mert benne van minden, talán még brutálisabban is, mint az igazi durva filmekben, de közben a képregény-világ irreálissá teszi az egészet. Így a felböfögött agyvelő nem rémisztő, hanem kis szalagocska a mozi ajándékcsomagján. Ezzel remekül játszik a film: hol egészen naturális, hol pedig képi trükkökkel elkent a borzalom. A kiömlő vér néha fehér, néha sárga festék, máskor vörös, vagy pedig az egyébként fekete-fehér film megfelelő szürkés árnyalata.

A brutális arcok, a kivillanó női seggek, a homlokba nyomott pisztolycső vagy éppen a falra szögelt lányfejek kicsit idézik a metálzenekarok infantilis, stilizált, de mégis megdöbbentő kellékeit. A Sin City viszont egy rajzoló nagyszerűen kitalált stílusa szerint mutatja be ezt, és a közhelyes rémség ettől teljesen eredetivé válik.

A kis epizódok néhány mondattal részletesen elmesélhetők, a lényeg ugyanis - ahogy a képregényben - a képekben van. A hihetetlen megoldások, a meglepő módon elkövetett gyilkosságok és szökések, a jelmezek és a játék a színekkel azok, amik a film lényegét jelentik. Sin City világa annyira egységes és ötletes, hogy érdekesebb, mint a Star Wars bolygóinak látképe. A trükkök nem tolakodó grafikák, hanem tökéletesen környezetbe illő megoldások.

Rosario Dawson és Clive Owen | Nézz még több képet a filmből!

A film közben a legkonzervatívabb és legegyszerűbb kalandtörténeteket mutatja be, olyat, amit azóta mesélnek, amióta csak létezik történetmondás. Van egy nő, akit meg kell menteni. A gonosz összecsap a jóval.

Az élet kioltása részletesen bemutatott kegyetlenség, de a szexről inkább csak szó van. Mint a klasszikus horror szégyenlős világában, ahol a pornográfia tabu, de a belső szervek trancsírozása toposz. A harc ötletességének kifinomultsága, a karakterek eredetisége teszi ezeket a történeteket naggyá. Mivel itt a vizuális részt már remekül kitalálták és előre készen volt, ezért a filmnek csak a nyomtatott változatot kellett ügyesen követnie. Ez sikerült is, a Sin City olyan film, amelynek bármelyik kockájáról évtizedek múltán is fel lehet majd ismerni, hogy miben láttuk.

dr. Igó