Halak, bolygók és egerek

Szigorúan semmi ötlet! - mondom magamnak, mióta láttam a filmet. Ha valami eszembe jut, attól rettegek, hogy a lesben álló ötletpusztító, fejbe verő lények rám törnek, mint a Galaxis útikalauz stopposoknak három hősére. És ez még nem minden.

A földlakó Arthur, a stoppos Ford és a Galaxis elnökének, Zaphodnak a kalandjai között az az egyik legviccesebb, mikor Trillian megmentésére indulva ezekkel a hirtelen felbukkanó csapkodó izékkel kell megküzdeniük. A könyv elolvasásának híján nemcsak ez, de a film összes poénja bejött, bár amikor másodszor néztem, már nem annyira. Valószínűleg a kevésbé jóhumorú közönség is szerepet játszott ebben - az ember kissé hülyén érzi magát, ha az egész nézőtéren egyedül az ő vihogása hallatszik.

Eleve úgy tűnt, hogy én imádtam a legjobban a kezdő dalt, amit aztán a moziból kijövet is folyamatosan dúdolgattam. A Földet elhagyni igyekvő delfinként szökkentem nagyokat, "lalala köszi a sok halat". A kedves indítás mellett a narrátort is nagyon eltalálták a filmkészítők, Stephen Fry a maga bölcsen szarkasztikus hangjával maga az angol humor. Ehhez jönnek az áldokumentumfilm-jellegű bevágások az összes emberi tévedésről, és már a film elején elkezdek filózni: lehet, hogy a delfinek tényleg nem csak jópofaságból integetnek a farkukkal?

Aztán jön szegény Arthur Dent (Martin Freeman) aktuális problémája a házának lerombolásáról, ami tragikusnak tűnik az isteni Ford megjelenéséig. Ő hozza a hírt, miszerint nemcsak Arthur házának, de a Földnek is annyi. Ez nyilván Douglas Adams zsenialitása, de a két világ lerombolásának a párhuzama tényleg remek, amit a filmkészítők ügyesen oldottak meg. A "retro-hatású" grafikai megoldások is ötletesek, egy ilyen dizájnos animáció segítségével ismerjük meg magát az utikalauzt is. Zárójelben: a film végeztével ne engedjünk a birka-effektusnak, hanem várjuk ki a tömeg eloszlását, mert lesz egy szintén animált slusszpoén.

És élvezzük a színészi játékot: a kissé modoros angol, Arthur Dent kevésbé válik kedvencünkké, mint megmentője, a mindig nyugodt és segítőkész Ford Prefect. Az egyik legigazibb hiphop-zenész, Mos Def által alakított földönkívüli tényleg tökéletes és tanácsokból kifogyhatatlan. Egy pillantás alatt eszünkbe vési: ne ess pánikba. Egyébként ha ő stoppolna velünk, habozás nélkül végighallgatnánk a szörnyedelem vogon verseket, átfutnánk a Zaphod (Sam Rockwell) által kijelölt űr-alagúton és hipergalaktikus ugrásokra is készek lennénk. Hogy aztán véletlenül krémszínű fotellé váljunk.

A kalandvágyó hősök mellett szintén szerethető a mániás-depresszióban szenvedő robot, Marvin. A pesszimista megjegyzései visszarántanak a földre, bár lehet, hogy a Trillian (Zooey Deschanel) által imádott űr-kenyérpirító elvarázsol egy időre. John Malkovich most sem okoz csalódást, az általa játszott Humma Kavula kellően ellenszenves, viszont megkajáljuk a zsebkendő-istenséghez intézett fohászát és prédikátori orrtörlését. Ugyanilyen könnyen elhisszük egyébként, hogy ellenfele, Zaphod agya valóban csak citrommal működik, és majdnem olyan kevés esze van, mint egy másik, földbeli állam elnökének.

Martin Freeman, Sam Rockwell, Mos Def és Zooey Deschanel

Az egerek pedig... Akkor értjük meg őket, ha tudjuk a végső kérdést. Bár végül is mindegy, mert a kis, fehér, szőrös rágcsálók folyamatosan a markukba nevetnek.

Farkas Eszter