Nem csábítanak cigizésre a filmek

Amerikai kutatók bebizonyították, hogy a gyakran elhangzó váddal ellentétben a hollywoodi filmek nem állítják a dohányzó szereplőket követendő példaként a fiatalok elé. A 447 sikerfilmre kiterjedő elemzés kimutatta, hogy az álomgyár egyáltalán nem dicsőíti a füstölgést, leggyakrabban az ellenszenves, sikertelen figurák gyújtanak rá a vásznon.

A Chest magazin augusztusi számában közzétett tanulmány szerint a dohányzás nem gyakoribb a filmekben, mint a való életben, ráadásul a filmbéli füstölgők többsége alacsony származású, sikertelen rosszfiú-típus, és korántsem jóravaló, követésre csábító hős.

New York-i, New Orleans-i, stanfordi és San Diegó-i tudósok rögzítették az öt főszereplő dohányzási szokásait az összes olyan 1990 utáni filmben, amely bekerült a nézettségi listák első tíz helyezettje közé, és korunk amerikai társadalmát jeleníti meg. A mintába végül 447 film került bele, köztük az Armageddon, A függetlenség napja, a Lesz ez még így se, a Keresd a nőt, a Jerry Maguire, de a sci-fik és az animációs filmek kimaradtak a vizsgálatból, mivel azok meg sem próbálnak valósághűségre törekedni.

"A legtöbb kutató úgy gondolta, hogy a dohányzást elbűvölő és kedvező tulajdonságnak állítják be a filmek, de a tanulmányunkból kiderül, hogy ennek épp az ellenkezője az igaz" - mondta dr. Karan Omidvari, a newarki Saint Michael's Medical Center kutatója. "Ráadásul néhány régebbi tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a filmek különböző kisebbségi csoportokat próbálnak rávenni a dohányzásra. Mi ezeket a feltételezéseket is megcáfoltuk."

Kiderült, hogy a filmekben alig dohányoznak többen, mint a való életben, a szereplők 23,3 %-a áll szemben az igazi amerikaiak 21,8 %-val. A gonosztevők 35,7 %-a dohányos, míg a pozitív hősöknek csupán 20,6%-a gyújt rá. A férfiak 25,5%-a dohányzik, míg a nők közül csak minden ötödik kezében látni cigarettát, a fehér bőrűek pedig jóval többször füstölögnek, mint a kisebbségek képviselői. A dohányzó szereplők 48,2 %-a alacsony társadalmi osztályból került ki, 22,9%-uk volt középosztálybeli, és csak 10,5 %-uk tartozott a magasabb körökhöz. Ezek az adatok megcáfolják azt a feltételezést, hogy a ragyogó és sikeres karakterek gyújtanak rá gyakrabban.

A U. S. Centers for Disease Control and Prevention 2002-ben, 2004-ben és 2005-ben is a tinédzserkori dohányzás meghatározó elemének nevezte a cigarettázás filmbéli ábrázolását.

"A korhatáros filmekben többen dohányoznak, mint az enyhébb besorolású filmekben" - mondta Omidvari. A legtöbb égő cigaretta a független, korhatáros filmekben látható, minden második ilyen alkotásban rágyújt valaki. "A gyermekekre hatással lehet, amit a filmekben látnak" - mondta Paul Kvale, az American College of Chest Physicians elnöke. "Ez a tanulmány rámutat a felelősségteljes filmkészítés szükségességére."

A dohányzás filmbéli ábrázolása nagy változáson ment át a mozitörténelem során. Az 1920-as és 1930-as években a dohányzás attitűdjéhez a függetlenség, az erő és a magabiztosság fogalma társult, Marlene Dietrich és Mae West voltak a "rossz lányok", majd a '40-es évek sztárja, Lana Turner - akitől elválaszthatatlan volt filmjeiben az örökösen égő cigaretta - vitte tovább ezt az irányvonalat. Gary Cooper és Humphrey Bogart testesítették meg ennek a típusnak a férfi megfelelőjét. Ebben az időszakban a dohányzás a filmvásznon szorosan összefonódott a szexualitással, az erotikával, mivel ezek direkt ábrázolása ellenkezett az uralkodó erkölccsel. A dohányzó személyekről kialakított kép fontos eleme volt a lázadás is.

Dr. Lesley Owen, a Healt Education Authority kutatója összehasonlította a tíz legnépszerűbb film alapján a dohányzás reprezentációját 1990-ből, 1995-ből és 1997-ből. Olyan sikerfilmek szerepeltek a listán, mint a Ghost (1990), a Micsoda nő (1990), a Dumb és Dumber (1995), az Apollo 13 (1995), a Muriel esküvője (1995), a Sötét zsaruk (1997) és a Csillagok háborúja (1997). 1997-re négyszeresére nőtt 1990-hez képest a tíznél több dohányzójelenetet tartalmazó filmek száma. A sztárok, a főszereplők dohányzásának mértéke hasonló tendenciát mutat. A jelenetekben viszont már nem a románc, a szexualitás vagy a magabiztosság uralkodott, hanem a stressz, a zavar és a feszültség.

Owen eredményei szerint tehát a kilencvenes évek végére a rendezők gyakrabban éltek a dohányzás bemutatásával a szereplők és a pillanat jellemzésekor, de amit a néző látott: gyenge, ideges vagy gonosz emberek gyújtanak rá a feszültség vagy a tehetetlenség pillanataiban.

A Chest magazinban közzétett tanulmány megfeledkezni látszik arról a tényről, hogy a nézők nem kizárólag a pozitív hősökre akarnak hasonlítani. A dohányzó példaképekhez fűződő paranoia azonban néha kifejezetten groteszk formát ölt. Amerikai nyomásra kiretusálták Paul McCartney kezéből a cigarettát a legkeresettebb Beatles-poszteren. A Forest nevű brit dohányzáspárti lobbi egyik vezetője a The Sunnak azt mondta: "A másik oldalnak fel kellene hagynia a történelem átírásával, még mielőtt kivennék Sherlock Holmes szájából a pipát, Winston Churchilléből pedig a szivart."