Légitámadás boszival

A vándorló palota rajzfilm, amely a világbékét propagálja kis nézőinek. A szeretet és a jóság ereje szinte lecsorog a vászonról, de a képi ötletek és néhány jelenet a zseniális Chihirót idézik.

A vándorló palota című japán rajzfilm ugyanazokhoz az alkotókhoz kötődik, mint az itt korábban sokat méltatott Chihiro Szellemországban című mű. A karácsonyi családi mozizáshoz ideális új rajzfilm kevésbé varázsolja el a nézőt, felnőttek kevésbé élvezhetik, mint a nyolcszáz isten által látogatott fürdőben játszódó előző filmet. Ez a mozi viszont könnyebben követhető, és aki szereti a szép tanulságokat, annak lesz miről beszélgetnie gyermekével a közös filmnézés után.

A vándorló palota érdekes összekeverése a nyugati és a keleti meséknek. A történet lineárisan halad, van benne feladat és tanulság, mint ahogy a világnak ezen a felén megszokhattuk, de közben minduntalan feltűnik a Chihiró-ban megismert bámulatos szertelenség. Logikai bukfencek, érthetetlen átváltozások és a hagyományos logikán alapuló dramaturgia bokán rúgása ezt az alkotást is jellemzik, csak sokkal inkább kordában marad a fantázia. A kettős mérce néha zavarossá teszi a filmet, amelyben a szétesős, szürreális elemek az erősebbek. Akkor sikerül elvarázsolni a nézőt, amikor a racionális rendszer helyett a mese saját, semmilyen szabályt nem ismerő sodrása kerekedik felül. A bámulatos varázslatot azonban itt sokszor béklyók közé szorítja az üzenet, ami néha már tolakodóan kitüremkedik a pazar látvány elé. A világbéke, a szeretet és a megbocsátás erejének szép gesztusai olykor giccsbe hajló harsánysággal hangsúlyozottak. A film utolsó tizenöt perce már-már az amerikai üngyi-büngyi finálékat idézi, a történet lelassul, hömpölygő képekre énekel a gyerekkórus.

Ugyanakkor A vándorló palota ezer apró csodája kielégítheti azokat is, akik valami újra és eredetire vágyva váltanak jegyet az előadásra. A város, ahol a film egy része játszódik, önmagában megér egy jegyet: valami Hanza-szerű település, gőzmozdonyokkal és a világ első autóját idéző járművekkel, miközben a levegőben sohasevolt légcsavaros izék surrognak. A hadigépek mintha mechanikus élőlények volnának, állati szerveket idéző gusztustalanságok semmihez sem hasonlítható rendszert alkotva. Ahogy a címben szereplő palota, úgy a bombázó gépek és hadihajók is mind fantasztikus aprólékossággal tervezett, az élővilágot idéző ötletes szerkezetek.

Nézz még több képet a filmből! | Nézd meg az előzetest!

Az átváltozások képei szintén különösen meggyőzőek. A szépfiúból karmos madár, a gonosz banyából néni, a kislányból pedig hol vénasszony hol pedig kortalan nő válik, hogy csak a legizgalmasabbakat soroljuk. Néhány jelenet, így például a nagy lépcsőmászás, nagyszerű szimbólumokként ábrázolja a jó és a rossz harcát. A háború egyszerre naturális és szörnyű, mégsem látszik se vér, se halál. Remek ízléssel sikerült nyomasztani, a feloldások lettek talán csak túlságosan erőltetettek. A rosszak egyszerre komikus és félelmetes ábrázolása viszont példamutató: úgy visszataszítóak a rossz oldalán álló lények, hogy közben el lehet hinni, valóban nem fekete-fehér a világ, mindenki megjavulhat.

A film egyik legerősebb vonala, ahogy a háború lassan betüremkedik a békés kisváros mindennapjaiba: a vidáman háttérben masírozó katonák, a lelkes zászlólobogtatás fokozatosan vált át menekültek rémült csapatába. Ez a szál olyan hatásos, mintha egy valódi háborús játékfilmet nézne az ember, miközben répafejű madárijesztő ugra-bugrál esetlen kedvességgel, hogy közben minden gyerek jól mulasson akkor is, ha közben a társadalmi őrület érzékeny bemutatása az egyik program.

A vándorló palota humanizmusa, természetszeretete és barátságossága erősen hat akkor is, ha a végén túl didaktikusnak is tűnik az alkotás.

dr. Igó