- Milyen érzés volt egy olyan férfit alakítani, aki fokozatosan egyre erősebbé válik?
- Élveztem, izgalmas kihívás volt áldozatot játszani, nem aktív, hanem reaktív szerepet. A főhősök általában proaktívak, előreviszik a dolgokat, de ez kivételes volt olyan szempontból, hogy itt inkább azon volt a hangsúly, hogy meggyőzően reagáljak az eseményekre. Ennek a filmnek a sikere azon múlik, hogy hihetők-e a megpróbáltatások, amelyeken átmegy a főszereplő, és együtt érez-e vele a közönség. A nehézség a figurával kapcsolatban - ami miatt mindenki aggódott -, az volt, hogy ugyebár annak ellenére, hogy házas, egy hotelszobában köt ki egy gyönyörű nővel, és félő volt, hogy emiatt a közönség elítéli, és a film hátralevő részében már nem is törődnek vele. Ezért az volt a célom, hogy egy átlagos, esendő pasit formáljak meg, akiről elképzelhető, hogy ilyen helyzetbe kerül, és ez nem jelenti azt, hogy megérdemelné mindazt, ami a későbbiekben történik vele.
- Sok ehhez hasonló film van, amelyben a főhős élete egy rossz döntése nyomán rémálommá válik, de ez előfordulhat a valóságban is. Neked volt már hasonló drasztikus élményed?
- Nem, az életben még soha. Persze rémálomszerű filmekben játszottam már!
- A kedélyes, könnyed szerepek nem vonzanak? Mintha inkább sötétebb, pszichológiailag mélyebb szerepeket vállalnál.
- Igen, ez mintha így alakulna, de igazából nem arról van szó, hogy egy szerep könnyed vagy sötét, hanem hogy jól van-e megírva, vagy sem. És nagyon gyakori, hogy a habkönnyű szerepeket nem találom olyan jónak. Nagyon-nagyon ritkán találkozom igazán jó vígjátéki szerepekkel, elolvasom őket, de nem vonzanak. Szívesen játszanék ilyen figurát is, ha úgy érezném, hogy fel tudok benne mutatni valamit, de a színjátszás általában akkor a legérdekesebb, amikor valamilyen konfliktusról szól. Ha van szubtextus, akkor van mit csinálnia a színésznek. Egy vígjátéki szerepet nagyon ügyesen, nagy hozzáértéssel kell megírni ahhoz, hogy ugyanannyi élvezetet és kihívást jelentsen, mint egy drámai szerep.
- Szükséged van erre a kihívásra?
- Nem mindig választom a könnyű utat, az biztos. Néha kapok olyan szerepajánlatokat, amelyekről tudom, hogy viszonylag könnyű lenne megvalósítani őket, de igazából így nem fejlődik az ember, és nem ezek a legjobb munkák. Úgyhogy szívesebben vállalok el olyat, ami nem tűnik annyira magától értetődőnek.
Jennifer Aniston és Clive Owen a Kisiklottak-ban |
- A Sin City a tavalyi év egyik legjobb filmje volt, és úgy tudom, már folynak a második rész előkészületei...
- Folynak tárgyalások, igen. Én is nagy rajongója vagyok annak a filmnek; elvégeztem benne a feladatomat, aztán, amikor megnéztem, azt gondoltam, hogy Rodriguez zseniális munkát végzett. És bár tényleg sok figyelem irányult a filmre, szerintem még így is alulértékelték azt a megdöbbentő technikai teljesítményt, amit megvalósított benne. A számítógépes technikát briliánsan használta fel arra, hogy a film olyan hatást keltsen, mintha a képregény megelevenedett volna.
- Sokáig hallani lehetett olyan pletykákat, hogy te leszel az új James Bond. Végül is mi az igazság ezzel kapcsolatban, folytak erről tárgyalások?
- Sok szóbeszéd járta, de soha nem ajánlották fel nekem hivatalosan a szerepet, és amúgy is teljesen kizártam magamat a versenyből azzal, hogy más filmeket már elvállaltam időközben, amelyek nagyjából nyár végéig kötöttséget jelentenek számomra. Ezek mind remek filmek, fantasztikus színészekkel, úgyhogy teljesen elégedett vagyok a helyzettel.
- A Bond-szerephez nyilván nagyon jó erőnlétre lett volna szükség, te hogy állsz a testedzéssel?
- A következő két filmemhez jó formába kell hoznom magamat. Az egyik a Shoot 'Em Up, amelynek néhány hét múlva kezdődik a forgatása. Vincent (Cassel - a szerk.) feleségével, Monica Belluccival játszunk benne. Ez egy hihetetlenül egyéni és vad film lesz: úgy kezdődik, hogy egy férfi kimenekít egy csecsemőt egy sikátorban zajló lövöldözés közepéből, és hasonlóan folytatódik, egyik elképesztő lövöldözés követi a másikat. Aztán pedig Walter Raleigh-t, a hajós utazót alakítom majd az Elizabeth-ben Cate Blanchett oldalán.
- Nemrég fejezted be Spike Lee-vel az Inside Man-t, amiben - az előzetes alapján legalábbis úgy tűnik -, te játszod a rosszfiút. Melyik volt az érdekesebb feladat, ez, vagy a Kisiklottak pozitív főhőse?
- Fel lehet fogni úgy, hogy ő a rosszfiú, de valójában nem, az én figurám az, aki történetesen végrehajtja a bankrablást, de ha megnézed majd a filmet, látod, hogy nem rosszfiú. Szívesen eljátszom sokféle szerepet, és amikor választok, sosem a karrieremet tartom szem előtt, hanem a forgatókönyvet és a rendezőt. Spike Lee-nek régóta nagy rajongója vagyok, és a filmben szerepel Denzel Washington és Jodie Foster. Ezek a dolgok azok, amelyek arra motiválnak, hogy elvállaljak egy szerepet, nem egyszerűen az, hogy jó- vagy rosszfiút kell játszanom.
Denzel Washington és Clive Owen az Inside Man forgatásán |
- Véleményed szerint a Kisiklottak-ban megformált figurád személyisége változáson megy keresztül a film során?
- Nem, szerintem ő csak egy pasi, akinél túlfeszítették a húrt. A film nagy részében áldozat, de aztán átlép egy küszöböt.
- Milyen volt Jennifer Anistonnal dolgozni?
- Szuper volt, nagyon kedves, tehetséges, okos nő. Rettenetesen könnyű vele kijönni, és abszolút két lábbal áll a földön, ami szinte hihetetlen, ha tekintetbe vesszük, hogy milyen reflektorfényben kell élnie az életét.
- Te tartasz attól, hogy ilyen zaklatások céltáblájává fogsz válni?
- Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ez sosem fog bekövetkezni, sosem leszek abban a helyzetben, mint Jennifer Aniston. Az elmúlt év során ő volt az egyik legnagyobb reflektorfényben élő sztár a világon. Legtöbben vagyunk olyan szerencsések, hogy nem kellett keresztülmennünk azon, amin ő keresztülment.