Vándorút mankó nélkül

A címet nem értem, és biztos sok minden mást sem, de valami fontos eljut azért abból, amit Szemző Tibor el akart mondani Kőrösi Csoma Sándorról. Maga az út, a távolodás. Az otthontól, és az élettől egyaránt. Az élet vendége - Csoma legendárium másféle film, mint a többi, máshogy kell nézni, de át lehet élni.

Hosszú idő után egyszer csak találkoztam egy régi ismerőssel. Már távolról láttam, hogy az arca megváltozott, más lett a tekintete. Azonnal elmesélte, hogy Jézussal találkozott, és azóta értelmet nyert az élete, most már tudja, hol keresse a lényeget. Boldognak érezte magát. Másról nem is lehetett beszélni vele.

Az eset - biztosan másokkal is megesett - azért jutott eszembe, mert az idei Filmszemlén két olyan alkotást is láttam, ami ezt az állapotot idézte. A frissen megtért emberét, aki hirtelen elveszíti minden kapcsolatát az élettel, a hétköznapokkal. Nem érdekli a szerelem, a fájdalom, a küzdés, és a többi halandó történet. Csak a létezés nagy kérdései foglalkoztatják: mi végre születtünk, mit ad az élet, és mit hoz a halál.

A Madárszabadító, felhő, szél minden egyes mondata erről elmélkedett, Az élet vendége - Csoma-legendárium valamelyest filmszerűbben, életszagúan közelített a kérdésekhez. Már csak azért is, mert az elmélkedések Kőrösi Csoma Sándor figuráját hivatottak megidézni, aki utolsó éveit kolostorban töltötte.

A film egyik vonulata a róla szőtt legendákat meséli újra - animációs képekben, Törőcsik Mari ezeréves tudástól gazdag hangján. A másik szálon Kőrösi Csoma Sándor belső világában barangolunk, Szemző Tibor tolmácsolásában, aki szintén tökéletes narrátor. Mindeközben a filmet átszövi a zene, ami magába foglalja annak a 13 élő és hol nyelvnek a hangzását, melyeken Csoma megtanult; és látjuk a helyszíneket, ahol Csoma megfordult.

Aki látta Szemző Tibor korábbi filmes munkáit, maga elé tudja képzelni Az élet vendége stílusát, hangulatait. Filozofikus, lassú, elmélyült mozaikdarabokból építkezik. A nyelvek kavalkádja miatt néha olyan, mintha Bábel-tornyát akarná felhúzni, aminek a csúcsa a Himalája magasságaival vetekszik.

Lehet, hogy valami fontosat megtudunk általa Kőrösi Csoma Sándorról, valamit Indiáról és Tibetről is, de mindez megmarad az érzékelés szintjén, a következtetések nélküli megfigyelés állapotában. Valahogy úgy bámultunk a vászonra, ahogy Csoma nézhetett ki kolostora ablakából a virágok és állatok létezését figyelve. Csak az állapot élhető át. De az sem kevés.

Gyárfás Dóra