Rendező: Larry Clark
Szereplők: Chloe Sevigny, Rosario Dawson, Leo Fitzpatrick, Justin Pierce
Kedves naplóm...!: Harmony Korine 18 éves korában írta a Kölykök történetét részben saját élményei alapján. Noha végig az az érzésünk, hogy a szereplők improvizálnak és szinte csak kandikamerával van dolgunk, valójában egészen szigorúan követték a forgatókönyv szövegét. Bár a legdurvább részt végül kivágták a sztoriból (a Ken Park-ba került át), a cenzorokkal így is meggyűlt a Miramax filmstúdió dolga. Harmonyt Oliver Stone szerette volna megcsípni magának egy újabb sztorira, de ő inkább maga vette kézbe a gyeplőt és saját rendezéseire koncentrált, pl. a Gummo-ra (nálunk a Titanicon vetítették) vagy a Julien Donkey-Boy című nem éppen nézőbarát Dogma-filmre.
A szerető családi fészek: A New York-i helyszínek mindegyike eredeti, sőt a hajléktalanverős jelenetet ugyanott vették fel, ahol Harmony tanúja volt egy hasonló incidensnek. A szereplők többségét az utcáról gyűjtötték be, az azóta világhíres sztárrá fejlődött Rosario Dawsont (Sin City) is a tornácon üldögélve szúrták ki. A filmben látható némelyik partin 10-12 éves gyerekeket is láthatunk alkoholt és kábítószert fogyasztani, ami a fő okot szolgáltatta a közfelháborodásra.
Téma a szülőire: A HIV-vírust terjesztő tizenéves Casanova története máig a legjobb darab a szülők rémálmai műfajból, bár Larry Clark szívósan próbálkozott túlszárnyalni a sokkoló betekintést a tinik világába, lásd a következő oldalt is.