Költözzünk be a moziba!

Vágólapra másolva!
Elképesztő mennyiségű filmmel árasztják el a forgalmazók az év hátralevő részében a mozikat, és a jó hír, hogy néhány nézhető is lesz közöttük. Eseménydús hónapok állnak előttünk: visszatér James Bond, leomlik a WTC, kitör az 56-os forradalom, és fokozódik a globális felmelegedés. Sok fiatal rendezőtehetség jelentkezik új filmmel, például Tom Tykwer, Alfonso Cuarón vagy Pálfi György, de mellettük több nagy öreg is visszatér, úgymint Woody Allen, Martin Scorsese, Oliver Stone és Ridley Scott. Csemegézzetek a választékból!
Vágólapra másolva!

World Trade Center
Rendező:
Oliver Stone
Szereplők: Nicolas Cage, Michael Pena, Maria Bello, Maggie Gyllenhaal
Bemutató: 2006. szeptember 28.

Miről szól? 2001. szeptember 11-ének reggelén a megszokott kerékvágásban ébredezik Manhattan, nem sejtve, hogy pár óra múlva új időszámítás kezdődik a történelemben. Oliver Stone kamerája globális világösszesküvések leleplezése helyett ezúttal csak a tornyok alatt ragadt két tűzoltó kálváriájára koncentrál.

Szükséges ez? Az ötéves évfordulónak köszönhetően már a második film készül arra, hogy a baljós nap borzalmait szélesvásznon elevenítse fel. A hibátlan United 93 után Stone-nak nehezebb dolga van, de éppen azzal kecsegteti a közönséget, amitől a másik film elzárkózott: hőskultusszal és patriotizmussal. Kicsit meglepő ez a megközelítés A szakasz és a JFK rendezőjétől (a Castro-dokumentumfilmekről nem is beszélve), de a kedvező amerikai fogadtatás maga alá temetheti Nagy Sándor hidrogénszőke karriergyilkos fürtjeit is.

Sikerképlet: (Menekülés New Yorkból + Fahrenheit 9/11) x Született július 4-én

Olvasnivaló: Leomlik Bábel tornya és a WTC

+ + +

Reggeli a Plútón (Breakfast on Pluto)
Rendező: Neil Jordan
Főszereplők: Cillian Murphy, Liam Neeson, Stephen Rea
Bemutató: szeptember 28. - [origo] filmklubos vetítéssel

Miről szól? Írországban a hatvanas években él egy árva kisfiú, aki inkább kislánynak érzi magát, és amikor felnő, Londonba utazik, hogy megtalálja sosem látott édesanyját.

Szükséges ez? Neil Jordan rég nem rendezett ilyen jót; filmjében visszatér Írországba, a terrorizmushoz és a transzvesztitákhoz, de ezúttal a fájdalmas drámai elemeket egy olyan szürreális mesébe csomagolja, amelyikben még a madarak is megszólalnak. Kiderül a filmből két fontos dolog is: az egyik, hogy a világon semmit sem szabad komolyan venni, a másik, hogy Cillian Murphy számos kolléganőjénél jobb csaj a vásznon.

Sikerképlet: Síró játék - nyomasztás + Marc Bolan + tündérmese-feeling

Olvasnivaló: Jó nő lett a Madárijesztőből

+ + +

További szeptemberi bemutatók:

Kék mélység, három évvel ezelőtti természetfilm az óceánokról. Tapas, kedélyes uzsonna Barcelonában. Az élet vendége: Csoma-legendárium, az év legfurcsább című filmje. Hangya Boy, animált horror a rovarok birodalmában gyerekeknek. A parkolás művészete, áldokumentumfilm a parkolóőrök nehéz életéről. Aura, Fabián Bielinsky második, egyben utolsó thrillerje. Egy bolond százat csinál, Gyöngyössy Bence újabb szánalmas próbálkozása a filmkészítéssel. Polgármester leszek!, baszk vígjáték egy politikai pályáról álmodozó svájcisapka-gyárosról.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!