Színes, szagos Parfüm

Bemutatták, tarolt és megbukott - egyszerre. Németországban vegyes érzésekkel fogadták az eddigi legnagyobb költségvetésű német filmet, a Parfümöt, Patrick Süskind regényének életre keltett verzióját. A bevétel lehengerlő, a kritika fanyalgó, az Oscar-díjra pedig esélyt sem kap.

Tykwer pontosan értette, miről szól a feladat. "Sosem hittem volna, hogy valaha kosztümös filmet rendezek. A kosztümös filmekben mindig zavart, hogy a szereplőkön látszik, hogy alig egy perce léptek ki az öltözőből. Végig tudjuk, hogy ma vették fel, csak tegnapra maszkírozták, ráadásul rosszul, mert a felületeket nem kezelték elég alaposan. A XVIII. században játszódó filmeknél például egyszerűen nem stimmel a kosz-szint"- nyilatkozta. "Mi megpróbáltunk egy olyan történelmi filmet forgatni, ami nem egy teátrális kosztümös filmnek látszik, nem egy mesterséges esztétikát állít elő, amiben nem nyilvánvaló, hogy statisztákat bújtattak jelmezekbe, amelyekben kényelmetlenül érzik magukat, és megmondták nekik, hogy szaladjanak a háttérben jobbról balra anélkül, hogy tudnák, miért csinálják ezt."

Karoline Herfurth és Ben Whishaw | Még több kép a filmből

Tykwer és Eichinger egyik találmánya tehát abban állt, hogy a korabeli hétköznapokat keltette életre, méghozzá nem az arisztokrácia milliőjében. Egy úgynevezett "Dirt Surface Crew" (vagyis "felületi koszkezelő stáb") dolgozott azon, hogy a Barcelonában felvett utcai jelenetek kellően "életszagúak" legyenek - minden egyes forgatási nap előtt bemocskolták, a munka végeztével pedig letisztították a házfalakat. Statisztának csak olyan embereket alkalmaztak, akiknek a fogsora nem volt tökéletes, és megkövetelték tőlük, hogy napokig hordják mosatlanul a jelmezüket. Mindegyik kapott egy mesterséget, melynek alapjait kitanulta, így az utcai jeleneteket szinte improvizatívan forgatták: a kamera rajtaütésszerűen pásztázott az utcai forgatagban. Mindez persze már önmagában megkövetelte az óriási anyagi ráfordítást.

A produkció összköltsége 50 millió euró lett, és ezzel minden idők legdrágább német filmjévé avanzsált. Német, de angol nyelvű, ugyanis a főszerepekre nemzetközi sztárokat szerződtettek. Dustin Hoffman és Alan Rickman mellett a főszerepet a még ismeretlen Ben Whishaw kapta (akiben nem nehéz felfedezni Tom Tykwer 10 évvel fiatalabb alteregóját), egyik áldozatát pedig a Pán Péter óta felnőtt szépséggé érett Rachel Hurd-Wood játssza. Ahogy Bernd Eichinger több fronton vett részt a film készítésében, úgy Tom Tykwer is multifunkcionális rendezőnek bizonyult: korábbi munkáihoz hsaonlóan ezúttal is ő szerezte a film zenei anyagát.

Ben Whishaw | Még több kép a filmből

A Parfüm - Egy gyilkos története című filmet szeptember 14-én mutatták be Münchenben, hatalmas parádé közepette. A premier nemcsak filmes, hanem társasági esemény is volt. A következő napok érdekes eredményt hoztak: a németek minden korábbinál nagyobb lelkesedéssel váltottak jegyet rá, egy héttel a bemutató után már majdnem 1 millióan (egész pontosan 950 ezren) látták, amivel majdnem megduplázta az eddigi rekorder, A bukás eredményét (arra az első héten majdnem fél millióan, összesen pedig 5 és fél millióan váltottak jegyet). A kritikusok azonban egyre csak fanyalognak.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung munkatársa például így vélekedett: "Iratlan szabály, hogy egy regényt sosem szabad kijátszani a filmes feldolgozással szemben. Ebben az esetben azonban az az érzésünk, hogy maguk az alkotók kerülték ki ezt a helyzetet, azáltal, hogy úgy ragaszkodtak a leírt szóhoz, mintha az szentírás lenne. Már az első percekben azt halljuk, amint Otto Sander Süskind mondatait szavalja, és vannak pillanatok, amikor a film egész groteszk módon veszi szó szerint a leírtakat." Pár mondattal később Peter Körte a filmet "mozgó leporellónak" nevezi, egyes képeit pedig Oliviero Toscani Benetton-fotóihoz hasonlítja.

Dustin Hoffman | Még több kép a filmből

A Spiegel kiritkusa, Jenni Hoch szerint "A színészeknek alig jut dialógus, jóformán csak azt játsszák el, amennyit a narrátor épp elmesél. Ezekben az absztrakt jelenetekben az illat-gyilkos áldozatai úgy tűnnek fel, mintha díszes dekorációk volnának - vörös hajjal, fehér nyakkal, ringó kebellel." Utolsó mondatában pedig úgy fogalmaz: "Minden stilisztikai rafinéria ellenére Jean-Baptist Grenouilles drámája plakátszerű történet marad - erőszakosan tolakodik, mint a rossz illatú parfümök."

A német kritikusok után a német filmszakma is beintett Eichingeréknek, és pár nappal a premier után úgy döntött, nem ezt a filmet, hanem a Das Leben der Anderen című Stasi-drámát küldi az Oscar-kampányba. Az ugyanis éppen az ellenkező utat járta be: március óta összesen 1,5 millió néző látta, viszont a szakma lelkesedett érte. A Német Filmakadémia hét Lola-díjjal jutalmazta, és a kritikusok is csak szuperlatívuszokban nyilatkoztak róla (megjegyeznénk: teljes joggal). A Parfüm-nek tehát csak az marad, hogy hatalmas kasszasiker váljék belőle - ehhez azonban a nemzetközi piacon is teljesítenie kell. Mi mindesetre nagy izgalommal várjuk, Magyarországon jövő év tavaszán kerül a mozikba.

Gyárfás Dóra