Istenem, miért!?

Senki nem állíthatja, hogy a színészek tévedhetetlenek lennének. A legkörültekintőbben átgondolt életműbe is becsúszik egy-két szerep, amely később hatalmas tévedésnek bizonyul. Miközben Samuel L. Jackson mérgeskígyókkal hadakozva csinál hülyét magából a mozik vásznain, az [origo] filmklub megmutatja, hogy nem ez az első eset, hogy egy jobb sorsa érdemes színész csúnyán mellényúlt.

Megdicsőülés: Chuck Klosterman, az amerikai popkultúra éles látású kommentátora Sex, Drugs and Cocoa Puffs című alapvetésének nyitó esszéjében megfogalmazza, hogy felfoghatatlan, hogy miért nem John Cusack a létező legnagyobb amerikai mozisztár, ugyanis nem ismer olyan 1965 és 1978 között született nőnemű lényt, aki ne lenne fülig szerelmes a kölyökképű színészbe. Klosterman szerint amiatt van halálra ítélve az összes romantikus kapcsolata, mert Cusack a Mondhatsz akármit Lloyd Doblereként jófejségben és figyelmességben annyira magasra tette a lécet a csajok szemében, hogy azt halandó férfinak nincs esélye megugrani. Cusack karrierjének első szakasza példaértékű. A lehető legigényesebb tinifilmek (Tuti dolog, Mondhatsz akármit, Better Off Dead) után dobbantott a felnőtt ligába, ahol olyan mesterekkel hozta össze egyből a sors, mint Stephen Frears (Svindlerek) vagy Woody Allen (Lövések a Broadwayn). Amikor már azt hihettük, hogy finom ízléssel kiválasztott szerepek közé sosem csúszhat tévedés, beütött a ménkű.

Con Air - A fegyencjárat | John Cusack egy headsetbe üvöltözik

Bűnbeesés: 1996-ban a Minden gyanú felett promóciós kampánya idején még azt nyilatkozta a Rolling Stone magazinnak, hogy semmiképpen nem szerepelne egy "agyatlan akciófilmben", egy év sem telt el és Cusack neve a nagy nyári csinnadratták apostola, Jerry Bruckheimer Con Air - A fegyencjárat című soros robbanásantológiájának a plakátján virított. Ennek az alkotásnak a felemlegetése Cusacken kívül számos más addig főként független filmekben villogó színészben is okozhat lelkiismeretfulladást: John Malkovich, Steve Buscemi, Ving Rhames, és Colm Meany is itt váltotta nem éppen aprópénzre tehetségét. Miközben az origamimadarakat hajtogató, Krisztus-frizurás Nicolas Cage fehér atlétatrikójában az ötödik lassított felvételen közeledő tűzgolyót futja le a lehető legvalószínűtlenebb módon, Cusack karakterizációja pedig csak arra korlátozódik, hogy kétségbeesetten ordibál egy telefonba, azt érezzük, hogy csak egy kiadós habfürdővel tudunk majd megszabadulni eme moziélmény ragacsos emlékétől.