Megdicsőülés: Ha egyszer valaki arra vállalkozna, hogy összegyűjti a leginkább alulértékelt színészek listáját kénytelen lesz előkelő helyet biztosítani Jeff Bridgesnek. Persze ha Bridgesen múlva, valószínűleg ekkor is inkább csak szerényen meghúzódna a felsorolás egy félreeső szegletében és csöndben szívna a cigarettáját. Ő csak tette a dolgát. A dolgának pedig, úgy látszik, azt érezte, hogy immár 35 éven keresztül szolgáltassa érzékeny karakterizációit, miközben léynegesen tehetségtelenebb pályatársai harsány ripacskodásuk jutalmáért telepakolták szobrocskákkal a szalon polcát. Az utolsó mozielőadás, Villám és Fürgeláb, Azok a csodálatos Baker fiúk, A halászkirály legendája... inkább nem is folytatjuk a megannyi emlékezetes szerep felsorolását, mert csak megszédülünk.
![]() |
Időzített bomba | Jeff próbálja Kurt Russellnek álcázni magát |
Bűnbeesés: Bridges csak egy alkalommal próbált meg beállni játszani a nagyfiúk közé a nyári akciófilmek homokozójában, nem is lett jó vége a dolognak. Az Időzített bomba című rosszemlékű, vagy inkább semmilyen emlékű produkció ráadásul balszerencséjére a Féktelenül után három héttel került az amerikai mozikba, amikor is a nézők már pont annyi filmet láttak, amennyit akartak egy olyan őrült bombagyárosról, aki a lehető legkacifántosabb módokon kisérli meg felrobbantani áldozatait. Számszerint egyet. Persze A nagy Lebowski miatt nincs az a ballépés, amit meg ne bocsátanánk a legifjabb Bridges-fiúnak.