Bűnbeesés: Le mernénk fogadni, hogy az elmúlt évtizedben számos kultúrantropológia hallgató adott be szakdolgozatot Az Adam Sandler-filmek hatása az amerikai fiatalok pszichéjére vagy valami hasonló címmel. Ahogy arra is mérget vennénk, hogy mindegyikük azt hozta ki végkövetkeztetésül, hogy ez a hatás minimum aggasztó. Az átlagos Adam Sandler-film egy végtelenül hazug formulára épül. Adott egy folyamatosan lehetetlenül viselkedő, megrögzötten antiszociális, önreflexióra képtelen, hirtelen dühkitörésekre hajlamos főhős, akinek a pszichotikus tendenciáit a mellékszereplők reakcióin keresztül úgy állítják be, mintha azok normálisak, de legalábbis nagyon humorosak lennének. Ezt a figurát belehelyezik egy bárgyú, szentimentális történet közepébe és a végén megpróbálják elhitetni a nézővel, hogy a lelke mélyén amúgy remek fickó ő. Sandler immár tizedik éve ezzel a recepttel ontja magából idióta vígjátékait, amelyek félelmetes népszerűsége folytán az egyik legjobban fizetett komikussá vált.
![]() |
Kótyagos szerelem | Sandler egy kiszuperált kanapé mögé bújt |
Megdicsőülés: Nem is fecsérelnénk a drága szót Adam Sandler életművére, ha 2002-ben nem hozta volna össze a jósors a Boogie Nights és a Magnólia rendkívül tehetséges alkotójával. Paul Thomas Anderson meglátta a Sandler-karakterben a rejtett potenciát és közös filmjükben a pszichózis mélyére ásott. A Kótyagos szerelem Sandler-figurája ugyanolyan frusztrált és zavarodott, mint azt megszokhattuk, de Anderson megmutatja, hogy honnan fakadhat ennek a viselkedésnek a gyökere, és azt is, hogy miként tud funkcionálni a társadalomban egy ilyen súlyosan sérült személyiség. Sandler bravúrosan teljesít élete messze legjobb szerepében, elképzelhetetlen, hogy bárki más akár csak a közelébe is érhetett volna.
Varga Ferenc