Marozsán Erika és a "puszta véletlen"

Marozsán Erika szerint semmilyen racionális oka nincs annak, hogy sikerült nemzetközi karriert befutnia, és a németországi sikerek után, ma már hollywoodi produkciókban forgat. Mi viszont ezt nehezen hittük el, ezért hosszan faggattuk arról, honnan és hogyan jutott el idáig.

- Ahányszor megnézem az iMDb-n az oldaladat, mindig meghökkent, hogy Újfehértón születtél. Innen nézve a pályád majdnem olyan romantikus, mint az "Amerikai Álom". Ott élnek még a szüleid?

- Nem, engem 11 éves koromban felvettek a Balettintézetbe, és egy évvel később a családom is felköltözött Budapestre. Egyébként úgy emlékszem, hogy rettenetesen vágytam a nagyvárosi életre. Szóval egész biztos, hogy nem véletlen, ami történt velem, mert egész gyerekkormomban erre vágytam.

- A Balettintézettel rögtön be is került egy olyan közegbe, ami a felnőtt életre tanít. Legalábbis az a legendája, hogy a kislányok ott éppúgy rivalizálnak, mint a felnőtt balerinák.

- Nem tudom, hogy a Balettintézet mennyit változott - hiszen a világ körülötte jócskán megfordult -, de az biztos, hogy akkor a növendékeknek az egész élete arról szólt, hogy jó táncosok legyenek, és egy nap az Opareház szólistáivá váljanak. Ezzel én is így voltam egy ideig. A Balettintézetben az ember elsősorban magával harcol, nem a többiekkel, a saját kis testéből próbálja kihozni a legtöbbet. Akkoriban a Balettintézet szakmai színvonala világhírű volt. Illetve híres és hírhedt egyszerre - a szigorúsága miatt, ami engem kamaszkoromban el is kezdett zavarni.

- Egyébként lett volna esélyed egy komoly balettos karrierre?

- A tanáraim szerint elég jó táncos voltam. Nagyon erős osztályba jártam, (az osztálytársam volt például Aleszja Popova). A dolog abszurditása, hogy miután eldöntöttem, hogy otthagyom a Balettintezetet, még egy évig oda jártam, és igazán akkor lettem a legjobb, talán mert már sokkal felszabadultabban tudtam táncolni.

- Ekkor már biztosan túl voltál az első filmeden, a Béketárgyalás - Az évszázad csütörtökig tart című filmen.

- Igen. 15 éves koromban forgattuk. Utána még négy évig jártam a Balettintézetbe, szóval viszonylag későn esett le a tantusz. De az biztos, hogy ez a film kimozdított a közegemből.

- Szerencsés vagy, amiért később is úgy alakult, hogy minden 5 évben volt egy filmed, ami hosszú időre meghatározta a karriered, ami hozta magával a többi felkérést. Az évszázad csütörtökig tart után jött a Rám csaj még nem volt ilyen hatással, aztán a Szomorú vasárnap.

- Az évszázad csütörtökig tart mindenképpen mérföldkő volt, és a rendezője, Balogh Zsolt szerintem méltatlanul keveset dolgozik, alig várom, hogy újra rendezzen, mert szerintem az ország egyik legkülönlegesebb rendezője. A Rám csaj... esetében azt éreztük, hogy ez az amerikai fiú, Reich Péter - aki akkor érkezett haza Amerikából - valami mást látott meg belőlünk, kívülről tudott ránk tekinteni. A Szomorú vasárnap-ról csak azt gondoltam, hogy az én életemben lesz fontos szerepe, mivel külföldi koprodukció volt, és nagy szerepet játszottam benne. De azt sosem gondoltam volna, hogy a hatása ilyen sokáig tart majd, hogy már hatodik éve újra meg újra visszatér.

Szomorú vasárnap

- Most például megjelent Amerikában DVD-n.

- Igen, és Magyarországon is. Úgyhogy már szóltam a producereknek, hogy imádom, szeretem, de utoljára veszek részt a promócióban, mert nem lehet ezt a végtelenségig húzni.

- Azt azért meséld el, milyen volt ráébredni, hogy ez a film Téged egészen más útra visz, mint amit korábban a magyar színészek jártak?

- Szokatlan volt. Az első években azt hittem, hogy talan néhány filmet csinálok külföldön is. De nem terveztem hosszú távra. Ez számomra is váratlanul történt. Veszít is vele az ember, mert ezt a fészket, amit itthon egy színház nyújthat, fel kell adni, viszont elképesztő szabadságot ad néha, hogy tudom: más országokban is számítanak rám, gondolkodnak bennem.