Aki elcsavarta Scarlett és Penélope fejét

Javier Bardem tizenkét évvel ezelőtt a Sonka, sonka fafejű macsójaként robbant be a köztudatba. Azóta feltűnt Almodóvarnál (Eleven hús), jelölték Oscar-díjra (Mielőtt leszáll az éj), és minden létező elismerést besöpört A belső tenger című filmben nyújtott alakításával. Az idei cannes-i filmfesztiválra a Coen testvérek No Country for Old Men című alkotásával érkezett, amelyben egy humortalan pszichopatát játszik parádésan. Javier Bardemmel a Carlton Hotel legfelső emeletén lévő Sean Connery lakosztályban beszélgettünk. A világ elsőszámú spanyolajkú színésze elmesélte mennyire fájdalmas látni saját magát a vásznon, milyen élmény volt zsűritagnak lenni Cannes-ban, de arról is beszámolt, mekkora kíhívás számára egy olyan fickót játszani, aki után Scarlett Johansson és Penélope Cruz egyszerre epekedik.

- Két évvel ezelőtt zsűritag voltál itt Cannes-ban, idén pedig a versenyprogramban szerepel a No Country for Old Men című filmed. Mire számítasz?

- Amikor ilyen jó egy film fogadtatása, természetesen elkerülhetetlen, hogy az embernek elvárásai legyenek. De mivel már voltam zsűritag, pontosan tudom, hogy mennyire furcsán mennek ott a dolgok. Nehéz megítélni egy film minőségét. Úgy értem, mi köze van ennek a filmnek bármelyik másikhoz? Nekem ez okozta a legnagyobb problémát zsűritagként. Én főleg csöndben voltam, azért mentem oda, hogy figyeljem a többieket, hogy tanuljak olyan emberektől, akiknek jobb szemük van nálam. Nehezemre esik objektívnek lenni ilyen kérdésekben. Vagy hatással van rám egy film, vagy nincs. És persze máshogy érint meg például ez a film, mintha megnéznék Ken Loach-tól valamit. Hogy lehet a kettőt összehasonlítani? Hogyan lehet az egyikre rámondani, hogy az jobb? Képtelenség.

- Szavazással döntöttétek el a nyerteseket, vagy inkább csak beszélgettetek?

- Csak beszélgettünk. De komolyan vettük a feladatot, mert minden vetítés után leültünk megbeszélni az éppen látott filmet.

- A figurákból, akiket játszol, általában árad a testiség, de úgy tudom, legközelebb Woody Allennel forgatsz, ami nyilván másféle megközelítést kíván. Mit találtál vonzónak abban a szerepben?

- Ki akarom próbálni magam egy olyan filmben, ahol a nyelvi önkifejezés az őszinteséggel párosul. Ezen azt értem, hogy számomra nehéz idegen nyelven játszani, és ez az emlékekkel függ össze. Ha spanyolul mondom, hogy "szeretlek" vagy "gyűlöllek", akkor azonnal egy csomó kép jelenik meg az agyamban, olyan dolgokról, amiket szeretek vagy gyűlölök. Ha angolul mondom, hogy "szeretlek", ahhoz nem kapcsolódik semmilyen korábbi élményem. Tehát a szónak nincs érzelmi jelentősége számomra. Ezt az árat kell megfizetnem minden alkalommal, amikor idegen nyelven játszom. Mert azokban a helyzetekben nem vagyok szabad. Idomulnia kell a testemnek, és mindig marad valami hamisság benne. De a kérdésedre válaszolva: a Woody Allen-film a nyelvről szól, minden jelenetében hatoldalnyi szövegem van. Vakmerően bele akarom vetni magam a nyelvbe, életre kelteni és magamévá tenni.

- Angolul beszélsz a filmben?

- Angolul és spanyolul.

- Megkaptad a teljes forgatókönyvet?

- Igen, nagyon tetszett.

- Milyen figurát alakítasz abban a filmben?

- Egy átlagos fickót játszom, akibe beleszeret Penélope Cruz, Rebecca Hall és Scarlett Johansson. (nevet)

- Ebben a sorrendben?

- Ahhoz meg kell nézned a filmet, ember! Talán nincs is sorrend, hanem mindhárman egyszerre.

- A Szerelem a kolera idején-ből készülő filmet már leforgattátok?

- Igen, decemberben fejeztük be.

- Elmondanád, abban milyen figurát játszol, azoknak az olvasóknak, akik nem ismerik a regényt?

- Egy olyan férfit játszom, aki 57 éven keresztül követi élete szerelmét. Gyönyörű történet, és úgy érzem, nagyon jól sikerült filmre átültetni. Ez egy kockázatos projekt volt, ugyanis a film kezdetén huszonkét éves vagyok, a végén pedig hetvenöt.

- Ezek szerint megint elmaszkíroztak, mint A belső tenger-ben.

- Igen, de most sokkal rosszabbak voltak a körülmények, mert 99 százalékos páratartalom mellett forgattunk, és gyakran a napon kellett lennem rendesen felöltözve. Nem irigyeltem szegény sminkeseket. A belső tenger is nagy teljesítmény volt, de azt egy stúdióban vettük fel, kontrollált körülmények között. Itt pedig folyamatosan a tűző napon játszottam három órákat. Képzelheted, hogy állandóan olvadt le rólam minden.

Javier Bardem a Szerelem a kolera idején című filmben

- A belső tenger után tartottál egy kis szünetet...

- Igen, az volt 2003-ban, és utána csak a Goya kísértetei jött.

- Ez azért volt, mert válogatósabb lettél, vagy mással foglalkoztál?

- Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy megválaszthatom, hogy mit csinálok. És én a pihenést választottam. Nehezen tudok az egyik filmből azonnal a másikba átlépni. A tavalyi volt az első olyan év az életemben, amikor egymás után két filmet csináltam és ennek meg is ittam a levét, mert teljesen kimerített. Persze tudom, hogy egy csomó sokkal fárasztóbb munka van a világon a színészetnél, de ez meg érzelmi szempontból kezdi ki az embert. Főleg egy olyan szerep esetében, mint amilyet a Szerelem a kolera idején-ben játszottam. Érzelmileg teljesen nyitottnak kellett lennem végig, mert az a figura egyáltalán nem rejti el az érzéseit. Három hónap alatt nagyon kimerítővé tud válni az ilyen szintű kitárulkozás.

- Még mindig Madridban élsz?

- Igen.

- Nem tervezed, hogy elköltözöl onnan?

- Nem látom értelmét máshova költözni. Madridban élek, és ha valami jó munkát kapok, akkor elmegyek megcsinálni, de utána mindig visszatérek.

- A Collateral - A halál záloga megnyitott számodra kapukat Amerikában?

- Nem, a Collateral csak amolyan vicc volt. Három héttel a forgatás kezdete előtt felhívott Michael Mann, hogy menjek oda egy napra és játsszam el azt a kis szerepet. És mivel nagyon szerettem A bennfentes-t, ezért elvállaltam. Jópofa jelenet volt, de még a főcímben sem írták ki a nevemet. Elképesztő volt látni, ahogy Michael Mann dolgozik. Színészként az volt talán a legemlékezetesebb élményem az összes közül. Digitális videóra forgattunk, ezért újra és újra felvettük a jelenetet, mindig teljesen máshogy. Olyan instrukciókat adott, hogy "most keltél fel, hullafáradt vagy, felvétel indul!". Vagy "nagyon untat a pali", vagy "részeg vagy", "most meg be vagy szívva és viccesnek találod, hajrá". "Nézzünk egy olyat, hogy tök mérges vagy, mert reggel a lányod kihívó ruhában ment az iskolába!" Szóval nagyon kreatív volt a feladat. És a végén meg mindegyik verzióból fogta a neki tetsző momentumokat, és azokból rakta össze a jelenetet.

Javier Bardem a Collateral - A halál záloga című filmben

- Nem érzed úgy, hogy otthon más szemmel tekintenek rád, amióta ilyen sok külföldi filmben játszol?

- De, ez biztosan így van. És ennek nem is az irigységhez van köze, csak az emberek úgy érzik, hogy ha máshova is tartozol, akkor már nem tartozol közéjük. Ez nagyon furcsa. De nem érzem, hogy bármi rosszat tettem volna, úgyhogy nincs lelkiismeret-furdalásom. Szeretnék Spanyolországban dolgozni, ott élek, az az anyanyelvem. De oda kell mennem, ahol a jó szerepeket kapom.

- Ahogy tavaly Penélope Cruzt is tart karokkal fogadták vissza a spanyolok a Volver-rel, neked is lehet még egy diadalmas visszatérésed...

- Ez az, hogy nem érzem, hogy vissza kéne térnem, mert soha nem mentem el! Rögtön, miután Oscarra jelöltek a Mielőtt leszáll az éj című filmért, csináltam egy spanyol filmet, majd egy másikat, A belső tenger-t. Ha úgy érzem egy filmről, hogy jó lesz, akkor megcsinálom, nem érdekel, hogy melyik országban készül. Nem úgy választom meg a filmjeimet, hogy mit lehet velük elérni a karrierem szempontjából. Mert mi volt A belső tenger? Egy icipici film egy fickóról, aki meg akar halni, és két órán át fekszik az ágyban. Nem tudtam, hogy bárki is kiváncsi lesz-e majd erre, de hittem benne, úgy éreztem, érdemes megcsinálni. Aztán nagy siker volt az egész világon. Többre mész azzal, ha csak olyan filmeket csinálsz, amelyekben hiszel, és nem megoldandó képletként tekintesz a munkádra. Mert akkor a nézők egyszer csak rájönnek, hogy nem kockáztatsz semmit, csak megpróbálod kimatekozni a sikereket.

- Tegnap a sajtótájékoztatón azt mondtad, hogy nem a rendező személye számít, amikor egy adott film mellett döntesz, hanem a történet. Erről mindig így gondolkodtál?

- Csináltam pár borzalmas filmet, pár középszerűt, pár jót, és néhány olyat, amelyet nagyon jónak tartok. De a tapasztalataim azt mutatják, hogy mindig a történet miatt lett ilyen vagy olyan. Néha ezt nem láttam előre, mert elvakított a lelkesedésem, de később a forgatókönyv hibái mindig ott voltak a vásznom, bármennyire ügyes volt is a rendező.

Bardem Cannes-ban a No Country for Old Men sajtótájékoztatója előtt

- Hányszor kell látnod egy filmedet, hogy el tudd róla dönteni, hogy jó vagy rossz?

- Néhányszor mindenképpen, de még fontosabb, hogy elteljen pár év. Mondjuk a Mielőtt leszáll az éj-ről már meg tudom mondani, hogy milyen. Sokan azt hiszik, hogy a színészek szeretik látni magukat a vásznon, pedig ez nem igaz. A színészet az önkifejezés eszköze, ha játszom, akkor úgy érzem, hogy tartalmat viszek az életembe, és ráadásul még élvezem is közben. De ezt fel is veszik, és később ott lesz a vásznon. Néha elég nehéz újra látni ezeket a pillanatokat. Persze előfordul, hogy azt mondom, hogy hú, ez jó volt, amit ott csináltam. De a legtöbbször nem jó, és az fájdalmas. Például tegnap látni magamat azon a hatalmas vászon azzal a frizurával... basszus. Az kemény volt.

- Mi igaz azokból a híresztelésekből, hogy Drakulát fogsz játszani?

- Hihetetlen, miket össze tudnak írni! Felmegyek a netre és látom a híreket: Javier Bardem játssza Drakulát. Valóban? Én nem is hallottam erről. De amikor olvastam, hogy ebben az állítólagos filmben Monica Bellucci lesz Lucy, akkor azt gondoltam "hmmm, az úgy már nem is olyan rossz". (nevet)

Varga Ferenc
Cannes, Franciaország

Az interjú második felét, amelyben Javier Bardem a No Country for Old Men-ről mesél, a film magyarországi bemutatója környékén fogjuk leközölni.