David Fincher: Nem abnormális az ízlésem

David Fincher öt évvel a Pánikszoba után Zodiákus című filmjével tér vissza a mozikba. A soha el nem kapott, San Franciscó-i sorozatgyilkos története azért is izgatta a rendezőt, mert gyerekkorában a környéken laktak, és mint az interjúban elmondja, először a gyilkossági ügy kapcsán kezdett kételkedni szülei gyermeknevelési képességeiben. Fincher mesél még a képregényrajzolóról is, akit Jake Gyllenhaal formál meg a filmben, a rendőrök hatodik érzékéről és a hetvenes évek hangulatáról is, amelynek, mint kiderül, nem a trapéznadrág és a barkó volt a lényege.

- Sok kutatómunkára és az eredeti bizonyítékok áttekintésére is szükség volt a Zodiákus-hoz?

- Amennyire csak telt tőlünk, utánanéztünk mindennek. Bizonyos dolgokat a megérzéseink alapján nekünk kellett kiderítenünk és bizonyítanunk. De a rendőrségi jegyzőkönyvek és az emberek visszaemlékezései közti diszkrepanciák esetén majdnem minden esetben, amikor lehetett, a rendőrségi jegyzőkönyvre hagyatkoztunk. Emellett megpróbáltunk a lehető leghűbbek maradni Graysmith (Robert Graysmith, akinek a könyvén a film forgatókönyve alapul - a szerk.) elképzeléseihez is.

- Mikor hallottál először a Zodiákusról?

- Emlékszem, hogy mentünk haza a suliból az iskolabuszon és közlekedési rendőrök jöttek a busz után. Néhány napig ez ment, úgyhogy odamentem apámhoz, aki író volt és otthon dolgozott, mire mondta, hogy "ja igen, egy fickó megölt négy embert, és levelet írt az újságnak, hogy ki fogja lyukasztani az iskolabusz kerekeit és megöli a gyerekeket". Én meg mondtam neki, hogy "Úgyis itthon dolgozol, te is elvihetnél minket!". Emlékszem, ez volt az első alkalom, hogy azon gondolkodtam, vajon a szüleim alkalmasak-e a gyereknevelésre.

- A film egyik jelenetében Robert Graysmith - akit Jake Gyllenhaal alakít - farkasszemet néz a fő gyanúsítottal, Arthur Leigh Allennel.

- Graysmith jó tíz éven át a nyomában járt, lényegében zaklatta. Valaki múltkor megfogalmazta, hogy nem makacsságról van szó Robert esetében, hanem arról, hogy a személyiségéből fakadóan meg akarja érteni az ügyet, addig nem tesz le róla, amíg a lehető legalaposabban át nem látja. Akármit is követett el Arthur Leigh Allen, megfizetett érte, amikor a sors rászabadította Robert Graysmith-t.

Jake Gyllenhaal mint Robert Graysmith a Zodiákus című filmben

- Érdekelt annak vizsgálata, hogy milyen hatást gyakorolnak a megoldatlan ügyek a nyomozókra?

- A fő kérdés a filmben az, hogy mi az igazságszolgáltatás? Ha tudjuk [ki a gyilkos], az már az igazság? Vagy akkor van igazság, ha látjuk, hogy lekötözik a fickót, és tűt döfnek a karjába? Vagy ha elvezetik megbilincselve? Mi az, hogy szemet szemért? Milyen fokozatai vannak ennek? Mi az, amit hajlandók vagyunk elfogadni egy történet vagy egy epizód lezárásaként? Ez egy olyan film, ami elég zaftosan, ártatlan emberek ellen elkövetett erőszakkal kezdődik, aztán átmegy abba, hogy "meg kell találnunk, meg kell találnunk, meg kell találnunk!". Aztán lehet, hogy meg is találjuk, de lehet, hogy megússza, vagy az is lehet, hogy elhanyagoltuk valamelyik szálat és idővel az egész ügy szétesik. És mi az, ami végig fontos marad? Amire azt mondjuk, hogy "így kell lezárnom az ügyet"? Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy "nem kell megölnöd a világ összes csörgőkígyóját, csak tudnod kell, hol rejtőznek". Ebben az esetben is valami ilyesmi a tanulság; senkire nem tudják ráhúzni a vizes lepedőt, arra sem, akiről azt gondolják, hogy ő a gyilkos, nem lesz "mozis kielégülés" a végén.

- A rendőröknek sokszor támadnak megérzéseik, nem?

- Részben emiatt voltak rám nagy hatással az ügyön dolgozó nyomozók. Az eszük mellett használják a megérzéseiket, a reflexeiket is, ami valahogy úgy hangzik, hogy "a szemébe néztem, és tudtam, hogy ő az, de nem tehetek semmit". Ez egy olyan furcsán értékes tulajdonság, amitől nem lehet eltekinteni az esetükben.

- A Piszkos Harry Skorpió nevű figuráját részben a Zodiákusról mintázták, ami elég meglepő, ha tekintetbe vesszük, hogy a film '71-ben készült, amikor a gyilkos még küldözgette a leveleit a Chronicle-höz. Számodra meglepő volt ez a kapcsolódási pont?

- Meg kell mondjam, nekem az nem tetszett. Amikor láttam, ellenérzéseim támadtak a filmmel kapcsolatban, arra gondoltam, hogy elhülyéskednek valamit, amire én is emlékszem. A filmben van egy fontos pillanat, ami ezen alapul. A San Franciscó-i rendőrök nézik a még be sem mutatott Piszkos Harry-t és ámuldoznak. Mindannyian közreműködtek annak a filmnek az elkészültében. Ez egy nagy horderejű jelenet, a film egyik alappillére.

Mark Ruffalo mint nyomozó a Zodiákus című filmben

- Valószerűségre törekedtél a filmben?

- Azt akartam, hogy számomra valósághűnek hasson. Azt akartam, hogy a hetvenes évek kinézete és hangulata olyan legyen, amilyennek én azt megtapasztaltam. A Játsz/má-t nézve senki nem állíthatja, hogy "Én ott voltam!". Ott ki kellett találni, hogy milyen legyen a figura háza, milyen kocsival járjon, itt viszont nem csak azt tudtuk, hogy ki milyen kocsival járt, hanem még a rendszámukat is, úgyhogy mindezt megjeleníthettük. Nem a barkókról akartam filmet csinálni és nem is a trapéznadrágokról és platformcipőkről. Nem akartam, hogy giccses legyen, arra törekedtem, hogy olyan legyen, amilyen számomra volt. Azt akartam, hogy a szereplők úgy nézzenek ki, mint a szüleim ismerősei, azok, akikkel találkoztam, akikről fotókat láttam.

- Amikor először fontolgatsz egy projektet, eszedbe jut, hogy majd hogyan fogják prezentálni a közönségnek?

- Igen, felmerül bennem a kérdés, hogy milyen lesz a marketing, és mindjárt tudtam, hogy ehhez a filmhez nyilván csak olyan plakátokat készítenek majd, amelyeken valamilyen formában meg lesz említve a Hetedik. De számomra mindig az a döntő, hogy én szívesen megnézném-e a filmet, engem érdekelne-e. Szerintem nem abnormális az ízlésem, szeretem az Esküdt ellenségek-et és a Helyszínelők-et is.

Forrás: InterCom