A jegesmedve jutalomjátéka

Az Egy fiúról idején úgy tűnt, Chris Weitznek jó füle van az irodalmi szövegek adaptálásához, de Az arany iránytű-t megnézve hatalmasat kellett csalódnom: lehet, hogy Nick Hornby közelebb állt Weitzhez, mint Philip Pullman, az is lehet, hogy az alkotótárs, Paul Weitz hiányzik most, mindenesetre Az Úr sötét anyagai-trilógia első részének adaptálásába csúnyán beletört az író-rendező bicskája. Úgy tűnik, Weitz megfeledkezett arról, hogy a film alapvetően vizuális médium, amelyben a külső és belső történéseket megmutatni szokás, nem pedig elmagyarázni. Az arany iránytű összes szereplője úgy viselkedik, mintha valami különös kényszerbetegségben szenvedne: folyamatosan kommentálják saját cselekedeteiket, rendszeresen bejelentik, hogy hova fognak menni, és ott mit csinálnak majd, sőt, időnként utólag is összefoglalják a látottakat: idejöttünk és ezt csináltuk.Dakota Blue Richards és a film igazi sztárjaEz a bosszantó narráció szájbarágóssá, élettelenné és akadozóvá teszi a cselekményt, emiatt meglehetősen nehéz azonosulni a főhősökkel, akik ahelyett, hogy életre kelnének, egy könyvből olvasnak fel. Meglepő módon a film akkor kap erőre egy kissé, amikor félidő táján feltűnik benne Iorek Byrnison, a jegesmedve. Nem gondoltam volna, hogy egy számítógéppel animált medve játssza majd le a vászonról Nicole Kidmant, Daniel Craiget és a kis főhősnőt, Lyrát megformáló Dakota Blue Richards-t, de ez történik: a nehézsorsú medve az első, aki emberi érzelmeket mutat a vásznon. Később medvénk párbajt vív régi ellenségével, élete megrontójával, és még jobban belopja magát a szívünkbe: végre történik valami és nem csak a fölösleges duma megy!Eva Green és kiaknázatlan lehetőségeiA teljesen életidegen és így együttérzésünkre hiába számító főhősök miatt a főszál - a barátja megmentésére induló Lyra nagy kalandja, illetve az idegen világok egyelőre még némiképp homályban maradó jelentősége (jönnek ugyebár a folytatások!) - végig súlytalan marad, teljesen fölösleges volt sztárokat szerződtetni a főszerepekre, őket is nyugodtan animálhatták volna az alkotók. A csak két jelenetben felbukkanó Eva Green jár egyébként legrosszabbul, a tehetséges és hihetetlenül szexi színésznőre ráférne végre egy rendes filmszerep, mert a boszorkányként repdeséssel csak az idejét vesztegeti.