Apa csak egy van

Érdekes jelenség, hogy az amerikai vígjátékok műfaja mostanra szinte teljesen kettészakadt. 80-90%-ban a kommersz ízlésre utazó komédiák készülnek, melyek legfőbb alfajai az elsősorban tizenéves fiúkat megcélzó fingós-böfögős mókák, illetve a romantikus randifilmek. Az intellektuálisabb közönség ezekre a többnyire egy kaptafára gyártott produkciókra nem ül be, de nevetni azért szeretne és a főleg nagyobb észak-amerikai városokban igencsak népes, fizetőképes mozirajongó-tábort képez. Az olyan sikertörténetek kapcsán, mint az Alul semmi, a Kerülőutak vagy leginkább a tavalyi A család kicsi kincse bebizonyosodott, hogy az "intellektuális komédiák" adott esetben meg tudják hódítani a kommersz közönséget is, ehhez csak egy pár szabályt kell betartaniuk. A Kalifornia királya ékes példája ennek a jelenségnek.Michael Douglas a Kalifornia királyá-banA diliházból kiszabadult, teljességgel felelőtlen, ám mégis karizmatikus apa története vicces, és a humor cseppet sem lebutított sémákból ered. Michael Douglas kincskereső csodabogarának elég egy-egy pillantása, hogy a nézők szívből kacagjanak rajta, alakítása minden erőlködést nélkülözve erős és egy percig sem kérdéses, hogy a néző vele akar tartani őrült vállalkozásában, miszerint egy középkori spanyol kincset ás elő a szupermarket betonja alól. A szélesebb közönség meghódítása érdekében hozott első kompromisszum azonban már az ő karakterén tetten érhető: az őrült apa jóságos ártalmatlan bolond, nem is értjük, miért volt eddig intézetben. Elvileg pokollá kellene tennie a lánya életét, de a legnagyobb csínytevése, hogy eladja a bakfis kocsiját, majd egy nap múlva már hozza is vissza. Hiányzik a labilitás, a dührohamok vagy a hangulatváltozások - Douglas van olyan jó színész, hogy sokoldalúbb őrültet is tudna játszani.Evan Rachel Wood a Kalifornia királyá-banA film másik korlátok közé terelő, engedelmes akciója a narráció, ami eleve egy lusta megoldás, főleg ilyen rövid cselekményidőnél. Az egyébként kifejezetten tehetséges Evan Rachel Wood így kénytelen elmondani, hogy kicsoda ő és mit érez, ahelyett, hogy eljátszaná. Azt pedig, hogy normalitásra vágyik, onnan tudjuk meg, hogy többször vágyakozóan nézi a mosogatógépet az áruházban. A film így érdekes hibrid: egy függetlenfilm közönségfilmes szabályok közé szorítva; szórakoztató, bájos, picit megható, de egyben jelentéktelen is. Hazájában ahelyett, hogy egyesítette volna a potenciális közönségrétegeket, a két szék közül a földre esett. Nálunk talán jobb sors vár rá, elvégre az ünnepek közeledtével mindenkinek szüksége van rizikómentes, felhőtlen szórakozásra - a Kalifornia királya ennyiben nem fog csalódást okozni.