Cannes: Woody Allen, a bölcs kamaszlány

Woody Allen utoljára a 2005-ös Match Point-tal járt a Croisette-en, az utóbbi években Cannes nem kért a rendező sokak által kevésbé sikerültnek tartott munkáiból és idén is csak utolsó pillanatban derült ki, hogy új vígjátéka, a Vicky Cristina Barcelona mégiscsak itt debütál a San Sebastian-i fesztivál helyett. A furcsa cím sommázza a történetet - két amerikai diáklány, Vicky (Rebecca Hall - Christian Bale felesége volt a Tökéletes trükk-ben) és Cristina (Scarlett Johansson) Barcelonában töltenek egy nyarat Vicky rokonainál - és kiolvasható belőle a film teljes mértékben Hollywood-idegen, de nagyon is életszerű konklúziója, miszerint az őrületes érzelmi és szexuális kalandok ellenére, melyeken a lányok két hónap alatt átesnek, alapvetően egyikük sem változik. Olyanok maradnak, mint a film kedves narrációval kísért nyitó képsorán: Vicky racionális, biztonságot és hűséget igénylő, Cristina pedig impulzív, folytonos izgalomra és változatosságra vágyó.Javier Bardem és Scarlett Johansson a filmbenA rettegett/vágyott izgalom és kiszámíthatatlanság egy piros inges spanyol festő, Juan Antonio (Javier Bardem) képében toppan be a lányok életébe, aki félperces ismeretség után ágyba invitálja Vickyt és Cristinát. Cristina azonnal vonzódik Juanhoz, de később a lassabban felengedő Vicky sem marad közömbös a férfi iránt, akiről kiderül, hogy lényegesen több, mint egy sekélyes szoknyapecér. Mivel azonban Vicky gyűrűs menyasszony, Cristina lesz az, aki viszonyt kezd Juannal. Az édes kettes nem sokáig tart, mert hamarosan feltűnik a színen a festő idegileg labilis, szuicid és homicid hajlamokkal megáldott volt felesége, María Elena (Penélope Cruz) is, akit még mindig szoros érzelmi szálak fűznek Juanhoz. Allen a tőle megszokott és elvárt nagyvonalú precizitással navigálja típusokat megtestesítő, de mégsem sablonos figuráit, és úgy aknázza ki a szerelmi sokszögben rejlő összes komikus lehetőséget, hogy közben komoly pillanatokat is bőven adagol.Javier Bardem és Rebecca Hall a filmbenMaría Elena végtelekig eltúlzott figurája - persze szándékosan - már kívül esik a hihetőség tartományán, de az érzelmeit szabadon engedni sosem merő, elfojtós Vicky és az itt és moston túlgondolni nem képes, érzelmeit sosem zabolázó Cristina problémái, ha a komédia műfaji követelményeinek megfelelően kiélezettek is, végig életszerűek maradnak. Allen meglepő rálátással feszegeti azt a nők életében a szexuális ébredezés pillanatától jelenlevő dilemmát, amit a megbízható, fájdalmat rendszerint nem okozó jófiúk és a rengeteg szenvedést okozó, de sokkal izgalmasabb rosszfiúk közti választás jelent (ha déja vu-nk van, nem véletlen: a mester már a Match Point-ban is feszegette ezt a témát, csak ott a férfi kényszerült döntésre). Juanról viszont menet közben kiderül, hogy ha kispolgári mércével mérve botrányos is az életvitele, korántsem rosszfiú, és ez persze Cristinával való viszonya sorsát is megpecsételi. A főszereplő négyes összjátéka dinamikus és minden pillanatban szórakoztató, közülük is Bardem emelkedik ki, aki a néha picit  egyhangúvá váló nőkhöz képest széles skálán játszik az őrjöngő macsótól az érzelmes-tapintatos szerelmesig, miközben persze végig őrületesen szexi marad.