Miből lett a cserebogár

Vágólapra másolva!
Hirtelen mindenhol őt látod, róla olvasol és csak halványan dereng, hogy régen is csinált már egy-két jó filmet - ez az érzés minden mozirajongóra rátör az év legjobbjai láttán. Nincs mit tenni ilyenkor, fel kell deríteni, hogy mivel futott be Batman csaja, melyik sorozatban pubertált a jóképű marihuána-függő és mit rendezett még Spanyolországban a Hellboy alkotója. Összeállításunk segít a tájékozódásban az utóbbi egy év legnagyobb felfedezettjei kapcsán.
Vágólapra másolva!

Paul Rudd

Miről ismert mostanában: Már vagy tucatszor kikiáltották a jövő nagy sztárjának, de végül sosem jött össze igazán. Vigaszdíjként azonban csatlakozott az Apatow-istálló komikusaihoz és a 40 éves szűz, a Felkoppintva és a Lepattintva kisebb szerepeinek köszönhetően bebizonyította, hogy nem csak helyes, de nagyon vicces srác is.

Mire készül legközelebb: A Lepattintvában olyan mókásan tanította szörfözni Jason Segelt, hogy most ismét együtt forgatnak, de az I Love You, Man-ben már egyenrangú főszereplőtársak lesznek, akik egyikük esüvőjére készülődnek kacagtató csetepaték közepette.

Életművének ismeretéhez elengedhetetlen: A legtöbben nyilván Phoebe barátjaként emlékeznek rá a Jóbarátok-ból, noha nem tartozott a sorozat legkedveltebb vendégszereplői közé. Jóval korábban egy másik jóbarát-lánnyal hozta össze a sors; a Vágyaim netovább-jában Rachel, azazhogy Jennifer Aniston számára volt ő az elérhetetlen szerelem. Hasonlóan aranyos és humoros volt még előbb, 1995-ben Jane Austen Emmájának a tini-változata, a Spinédzserek - már ekkor sztárrá kellett volna válnia.

+ + +

Guillermo del Toro

Miről ismert mostanában: Ő a szörnyek idomárja Hollywoodban, hazájában pedig a baljós hangulatú történelmi drámák atyja. Ez a kettősség tette lehetővé, hogy tavaly még díjakat sepert be és a művészmozikat ostromolta A faun labirintusá-val, idén nyáron pedig a behemót vörös ördöggel, Hellboy-jal készül kasszát fúrni másodjára is a multiplexekben.

Guillermo del Toro a Hellboy II forgatásán


Mire készül legközelebb:
Az imént emlegetett kettősség viszont ideális választássá tette őt Középfölde atyja, Peter Jackson szemében, aki csak producerként kívánja felügyelni a két részesre tervezett A hobbit filmadaptációját, az óriástalpú, hegyesfülű lényeket Del Toro dirigálja majd a 2011-ben és 2012-ben mozikba kerülő kalandokban.

Életművének ismeretéhez elengedhetetlen: Hellboy és Penge előtt is vonzották Del Torót a sötét oldal lényei, de az Ördöggerinc és a Cronos sokkal összetettebb, líraibb alkotások, melyek megtekintése után már nem lehet meglepődni azon, hogy A faun labirintusa remekmű lett. Angliában pont ez a három film kapható egy díszdobozban, érdemes beszerezni!

+ + +

Amy Adams

Miről ismert mostanában: Minden Disney-hősnő báját, ártatlanságát és vonzerejét sikerült egyesítenie hús-vér formában a Bűbáj című, és címéhez igencsak hű tündérmesében. Hiperaktív és lenyűgöző alakításának köszönhetően még a legszőrősebb szívű felnőttek is hinni keztek kicsit újra a mesékben.

Bűbáj (2007)Junebug (2005)


Mire készül legközelebb:
Amy továbbra sem száll le a valóság talajára; a Miss Pettigrew nagy napjá-ban Frances McDormand lesz a társalkodónője, akivel cserfes retró-kalandokba bonyolódnak a II. világháború előestéjén. Ezt követően pedig a Doubt című nagysikerű színdarab filmadaptációjában tűnik fel apácaként, a Meryl Streep és Philip Seymour Hoffman főszereplésével készülő drámának máris óriási Oscar-esélyeket jósolnak év végére.

Életművének ismeretéhez elengedhetetlen: Rengetegszer hiányoltuk már a magyar filmforgalmazásból, de sajnos még mindig elérhetetlen a hagyományos csatornákon keresztül a Junebug című kis remekmű, amelynek mellékszereplőjeként az akkor újonc Amyt Oscarra is jelölték. Bűbájos filmográfiájának legbűbájosabb figurája a csupaszív, be nem álló szájú kismama, nem csoda, hogy a YouTube-ra a filmből az összes jelenete felkerült.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!