Miből lett a cserebogár

Vágólapra másolva!
Hirtelen mindenhol őt látod, róla olvasol és csak halványan dereng, hogy régen is csinált már egy-két jó filmet - ez az érzés minden mozirajongóra rátör az év legjobbjai láttán. Nincs mit tenni ilyenkor, fel kell deríteni, hogy mivel futott be Batman csaja, melyik sorozatban pubertált a jóképű marihuána-függő és mit rendezett még Spanyolországban a Hellboy alkotója. Összeállításunk segít a tájékozódásban az utóbbi egy év legnagyobb felfedezettjei kapcsán.
Vágólapra másolva!

James Franco

Miről ismert mostanában: Egy jobb világban James Franco már régóta Hollywood legfényesebben ragyogó csillaga lenne, de valójában csak most kezdik igazán felfedezni a Pókember-trilógia gazfickószereplése után. A csúcshoz pedig sűrű marihuána-fellegen keresztül vezet az út - a nyár vígjátéka az USÁ-ban már biztosan a The Pineapple Express, hozzánk csak októberben ér el a füstje.

Mire készül legközelebb: Mostanában nem győz azzal dicsekedni, hogy a vásznon legközelebb Sean Pennel fog hemperegni mindenféle műbránerekkel felszerelkezve a Milk című homoerotikus love story / politikai botrányfilm / biográfiában. Nemhiába, sokoldalú fiú.

Életművének ismeretéhez elengedhetetlen: Mindenkinek volt egy olyan osztálytársa, aki nem volt ugyan egy lángész, mégis a suli legmenőbb arcai közé tartozott (és titokban minden jókislány szerelmes volt belé) csibészes sármja és laza stílusa miatt. A Freaks and Geeks gimijében Daniel, azaz James Franco volt ez a srác és a The Pineapple Express-szel a kultsorozat két másik zsenije (Seth Rogen - Felkoppintva, Jason Segel - Lepattintva) után végre ő is kapott egy tisztességes főszerepet a széria megalkotójától, Judd Apatow-tól.

+ + +

Jon Favreau

Miről ismert mostanában: Színészi karrierjét parkolópályára állítva megrendezte a 2008-as nyár második legjobb képregényadaptációját, ami egyébként szinte bármely más évben a legjobb lehetett volna. A Vasember könnyed, dinamikus és vicces, valamint Jack Sparrow kapitány óta a legbátrabb és legjobban bevált szereposztói választással büszkélkedhet.

Jon Favreau (jobbszélen) a Mi a manó? forgatásán


Mire készül legközelebb:
Bár felröppentek olyan pletykák, hogy A Vasember elengedhetetlen második részéhez nagyobb sztárrendező kerestetik, végül mégis Favreau-é a megbízatás. Előtte azonban a Me and My Monster című filmet is megrendezheti, ami egy kisgyerek és egy bizarr szörny barátságáról szól. Színészként pedig a Four Christmasses című karácsonyi sztárparádéban láthatjuk majd.

Életművének ismeretéhez elengedhetetlen: Nem mindenki tenné dicsőségfalra az olasz-francia származású színész második rendezését, főleg, hogy a Mi a manó? című bugyuta komédia szabadította rá Will Ferrellt is Hollywoodra. Persze vannak, akik ennek örülnek, de itt most kerüljön inkább kiemelésre Favreau egyik színészi gyöngyszeme, a Ronda ügy, ami azon kívül, hogy üdítően trágár egy fekete komédia, még egy rakás más jó fej színészt is felvonultat.

+ + +

Emily Blunt

Miről ismert mostanában: Ő volt Charlie Wilson (Tom Hanks - Charlie Wilson háborúja) szerint a legszebb látvány Washingtonban, korábban pedig a Szörnyella-üzemmódra kapcsolt Meryl Streep ugráltatta ide-oda a divatvilágban (Az Ördög Pradát visel). Mindkét szupersztár mellett derekasan megállta a helyét.

Az Ördög Pradát visel (2006)Szerelmem nyara (2004)


Mire készül legközelebb:
Mivel Judi Dench és Helen Mirren már minden angol királynőt eljátszottak, itt volt az ideje kicsit felforrósítani a koncepciót, így a The Young Victoriá-ban Emily bújik a királyi fűzőbe. Ezt követően pedig Benicio Del Toro farkasfogaival szembesül a The Wolf Man női főszereplőjeként.

Életművének ismeretéhez elengedhetetlen: A közvélekedéssel ellentétben Emily Blunt diadalútja nem Pradában kezdődött, hanem egy névtelen angol kisvárosban, ahol elragadóan bájos, féktelenül vicces és szomorúan végződő pillanatokat éltek át az azóta egyébként méltánytalanul eltűnt Nathalie Press-szel. A Szerelmem nyará-ban elég volt egy pillantást vetni a túlfűtött kamaszlányra és egyértelmű volt: sztár születik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!