Ben Stillert sokan hajlamosak elintézni egy közepesen jó hollywoodi komikusként, és az utóbbi időben nem is sokat tett azért, hogy megugorja a langyos középutat. A Trópusi vihar viszont elvileg az ő show-ja és ha színészileg el is lopják előle (leginkább Robert Downey Jr., de róla később), akkor is bezsebelheti az elismeréseket a forgatókönyvért és a rendezésért. Elismerések márpedig megilletik, hiszen háborúsfilm-paródiája a különösen erős idei nyári szezon egyik legszórakoztatóbb és legsikeresebb komédiájaként tudott kiemelkedni.
Stiller alakítja Tugg Speedmant, a levitézlett akcióhőst, aki egy háborús dráma főszerepével szeretne megkapaszkodni az A-ligában. Szereplőtársai a többszörös Oscar-díjas "method actor", Kirk Lazarus (Downey Jr.), a fingós-hájkosztümös vígjátékok királya, Jeff Portnoy (Jack Black), Alpa Chino - a rapperből lett színész (Brandon T. Jackson) és a lelkiismeretes, sztárallűröktől (még) mentes kezdő (Jay Baruchel). A díszes kompánia a Waterworld óta a legkínosabb és legpazarlóbb forgatáshoz asszisztál, de egy csodás mentőötletnek köszönhetően hamarosan igazi háborúba keverednek és a színészi kihívásokat felváltja a kőkemény túlélőösztön. Mindez persze temérdek filmes utalással, ötletes marketinggel, zéró politikai korrektséggel (aki kiakad a "totál kretén" Oscar-elmélettől - voltak egy páran - annak menthetetlenül nincs semmi humora!) és rengeteg iróniával.
Jack Black és Jay Baruchel a Trópusi vihar című filmben |
A parádés alapötlet lehetőséget nyújt, hogy Stillerék egyszerre olvassanak be a hollywoodi stúdiórendszernek, saját kollégáiknak, továbbá a háborús film és a valóságshow műfajának is. Ennél fogva a Trópusi vihar-nak két szinten kellene tökéletesen működnie: egyrészt könnyed nyári akció-vígjátékként, másrészt pedig a filmőrülteket ravasz utalásokkal kényeztető bennfentes-mókaként. A jó hír, hogy az első elvárásnak maradéktalanul eleget tesz. Lendületes, vicces és látványos. A hardcore filmrajongóknak azonban be kell érniük jó adag déja-vu érzéssel és kissé szakállas poénokkal. Stiller karakterét például elintézték annyival, hogy Derek Zoolandert összegyúrták Tom Crooze-zal, a tipikus hollywoodi arcok (ügynök, producer, rendező) között pedig nincs olyan, akinél ne láthattunk volna már sokkal szellemesebbet a Törtetők című sorozatban.
A Törtetők-párhuzam szinte az egész filmet végigkíséri, főleg, hogy ott egy egész évadot szenteltek egy hasonló, őserdei nehézségekkel küszködő forgatásnak. Persze nem mindenki nézi ezt a sorozatot, de érezhető, hogy a Trópusi vihar sztorijával nagyon szerették volna lenyűgözni azt a réteget, akik igen, de elkéstek vele. Jack Black egydimenziós karaktere (az egyértelmű fricska Eddie Murphynek azért elég vicces), a folyamatos A szakasz és Apokalipszis, most-utalások, valamint az Oscar-díjjal kapcsolatos poénok nem elég rafináltak és intelligensek - legtöbbjük egy közepesen művelt filmőrült számára abszolút kiszámítható. Ugyanez a helyzet a film előtt látható ál-előzetesekkel is, bár azok az elején még biztosítják a jó hangulatot, ezért jóindulatúan szemet hunyunk fölötte, hogy épp egy éve Tarantino és Rodriguez már elsütötték ezt a viccet.
Az imént elpanaszolt kifogások alól azonban szerencsére van két kivétel, mégpedig két szereplő. Nekik köszönhetően a Trópusi vihar nem csak könnyed, felejthető nyári szórakozás, hanem percekre - amíg ők a vásznon vannak - pont az a tökös, Hollywoodnak beintő szatíra, ami mindig is szeretett volna lenni. Az egyik személyét nem árulom el, mert aki már tudja, hogy ki a film meglepetésvendége, az valószínűleg azt is tudja, hogy jelenléte miért fergetegesen bátor és (ön)ironikus, a többieknek pedig legyen óriási sokk.
Ben Stiller és Robert Downey Jr. a Trópusi vihar című filmben |
Az viszont senkit nem érhet meglepetésként, hogy Robert Downey Jr. fantasztikus. Már A Vasember után is sejthettük, hogy neki dolgozik a 2008-as nyár, de Kirk Lazarus tényleg az ő Jack Sparrow-ja; az a karakter, amiért több évtizednyi drog- és alkoholbűzös hullámvölgy után tárt karokkal fogadja az őt korábban szalonképtelennek tartó hollywoodi elit. Neki jutottak a legjobb poénok, a legjobb háttérsztori, a legokosabb filmes fricskák és a legmókásabb ál-trailer (ehhez a képzelt klasszikushoz). Meglepetés Oscar-jelöléstől a külön Kirk Lazarus spin-off filmig bármit el lehet képzelni számára - a többiekkel ellentétben benne még több vígjátéknyi szufla maradt. Ráadásul nem telepszik rá az egész filmre, hagyja érvényesülni a csapat többi tagját is, amitől egy laza Ocean's 11-érzése támad az embernek, miszerint ezek a sztárok élvezik egymás társaságát és jókedvük összességében ragadós. Mindenki jó fejként kerül ki a kalandból, még Matthew McConaughey is, pedig ő egy olyan szerepet alakít, amiről ha nem tudnánk, akkor is ordítana, hogy Owen Wilsonnak szánták.
Végezetül megérdemel egy pár szót az a tény, hogy idén nyáron mintha még az átlagosnál is több magyar szinkronos film került volna a mozikba és a Trópusi vihar sztárjai is magyar hangon szólalnak meg. Ez a döntés ismét a fentebb már felvázolt kettős célcsoport problematikáját hordozza magában, ugyanis vannak egy jó páran, akiknek fel fog tűnni, hogy Kirk Lazarus szögedies tájszólásával elveszik egy rakás remek nyelvi poén, és a parasztos magyar nem adja vissza a gengszterrapes angolt. Mégis, összességében szerencsére elmondható, hogy a fordítók és szinkronszínészek derekasan megoldották az egyik legnagyobb idei kihívásukat.