Zomborácz Virág: Ezek a nőies dolgok sokszor ellenérzést keltenek

Szerelemféltős, sírós-veszekedős, egymásra borulós, el nem szakadós, szoros női barátság Zomborácz Virág végzős forgatókönyvíró 2006-os alkotásában. Legelső filmje, A macska szerepe a francia irodalomban tizenhárom percben mesél el két Forgács Zsuzsa-novellát, saját élményekkel fűszerezve. Ennek apropóján egy csajos beszélgetésben megtudakoltuk, hogy s mint volt akkor és mi lesz ezután. (A macska szerepe a francia irodalomban című rövidilmet hétfőn levetítettük a Filmklubban az Égető bizonyíték előtt, de ha nem voltál ott, a cikkbe ágyazott videoablakban akkor is meg tudod tekinteni.)

- Mikor találkoztál először Forgács Zsuzsa írásaival?

- Gimnazista koromban találkoztam először édeasanyám íróasztalán Forgács Zsuzsa egyik kötetével, a címe a Talált nő. Elkezdtem olvasni, és nagy élmény volt, bár nem tudom pontosan megragadni, mi érintett meg.

- Abban volt A macska szerepe a francia irodalomban című novella is?

- Igen. Szóval akkoriban sokat olvastam, de kortárs női irodalommal nem sokat találkoztam. Az iskolában sem volt róla szó, nagyon újszerű élmény volt.

- Mikor került újra elő, és hogyan lett film az irodalmi élményből?

- A főiskolán másodikban adaptációt kellett készítenünk. Korábban is volt már ilyen, de akkor mindenkinek ugyanazt az irodalmi művet kellett megoldania. Ekkor viszont magunknak hoztuk az alapanyagot, és azt is tudtuk, hogy valószínűleg film fog belőle készülni, kis költségvetéssel, tehát fontos volt a megvalósíthatósági szempont. Komolyan elkezdtem keresni valamit, könyvtárba jártam, rengeteg kortárs magyar novellát olvastam, csak abból a szempontból, hogy meg lehet-e filmesíteni. De valahogy nem találtam mást. Féltem ettől a témától, mert ezek a nőies dolgok sokszor ellenérzést keltenek. Ráadásul, ha nő készíti, még kevésbé szeretik az emberek, talán, mert nem szól egyformán mindenkihez. Az van, hogy a pasis filmek a nőknél is mennek, de fordítva valahogy nem. De annyira csak ez foglalkoztatott, meg a tanáraim is biztattak, hogy ez írta meg magát.

Zomborácz Virág: A macska szerepe a francia irodalomban

- Hasonló személyes tapasztalatok?

- Persze. Kiskorom óta mindig volt egy-egy nagyon jó barátnőm, és akkor mindig vele, sülve-főve. Az utolsó ilyen gimnáziumban volt, és azóta nem is volt, és lehet, hogy a film ennek a feldolgozása... (nevet)

- Hogyan készült, meddig érlelődött a könyv?

- Kaptunk egy dramaturgpárt, ami nagyszerű, szerintem ez mindenkinek kéne. Olyan egyszerűen tudja a másik megadni a választ arra a kérdésre, amin te három hete rágódsz, hogy hihetetlen. Németh Gábor és Schulze Éva is segítettek, így sokszori nekifutásra, többszöri átírással kb. fél év alatt állt össze a forgatókönyv. Nem tudom, ez sok vagy kevés, mennyi idő kell, de nekem ennyi kellett. Egyébként a könyv a két novella és némi személyes anyag összegyúrása. Voltak kedvenc jelenetek a novellákból, amelyeket kiírtam, aztán azokat kombináltam, meg hozzáírtam, hogy az egész kiadjon egy ívet. De nem volt igazán csattanója a sztorinak. A novellában volt persze irodalmi csattanó, de azt valahogy vizualizálni kellett. Ekkor jött a visszaszámlálás ötlete. Nagyon örültem, hogy megvan a megoldás. (A filmben a lány referátumáig hátralévő három nap felkészülés alatt visszatérő elem a visszaszámláló óra. A film végén új számláló indul. - A szerk.)

- Ez a "míg világ a világ" befejezés jelentheti, hogy a saját utolsó barátságod emléke is mindig él, nem is ért véget?

- Nem, annak a barátságnak tényleg vége van. A visszaszámlálás inkább azt jelenti, hogy ez így megy a végtelenségig. A lányok örökké eszik egymás idegeit.

- De akkor is barátok, nem?

- De igen. Valami ilyesmi. És közben végig nagyon impulzív a kapcsolat köztük.

- Hogyan válogattad a színész lányokat?

- Hát ez egy külön történet. Az utolsó pillanatban hívtam fel Adrit (Réti Adrienn), és ő ajánlotta az osztálytársát (Bata Éva). Érdekes, mert előtte én sosem dolgoztam színészekkel. Nem volt casting, abszolút szimpátia alapján ment a dolog. Én úgy gondolom, hogy ha ők mint színészek odaadják a személyiségüket egy ismeretlen dolognak, ami számukra iszonyatosan kockázatos, akkor én is vállalom ezt a kockázatot.

- Nagyon meggyőző a játékuk. Hogyan ment az instruálás, ráadásul először életedben?

- Szerintem nekik nagyon testre szabott volt, hiszen valahol magukat kellett játszani, nem volt idegen az élmény. Aztán onnan, hogy nekem voltak rendesen körvonalazódott elképzeléseim, tudtam, mit szeretnék látni, nem volt nehéz javítani azt, ami nem úgy működött. Egyébként, bár elsőévesek voltak, döbbenetes technikai rutinnal játszottak. Ha egy-egy jelenetet többször felvettünk, például a verekedést, képesek voltak ugyanoda pontosan visszaállni, számtalanszor meg tudták ugyanúgy csinálni, hogy meg lehessen vágni. Amire én akkor nem is gondoltam, hogy ilyet lehet kérni... Ez nagyon nagy segítség volt, sokkal többet kéne a színészekkel együtt dolgozni, a két szak most egy kicsit szeparált az egyetemen.

Zomborácz Virág | Nézz még több képet! | Fotó: Hajdú D. András

- Voltak különleges élmények?

- Nagyon érdekes volt, amikor az első jelenetnél én mondom, hogy "tessék", meg hogy "vége", és tényleg vége, és akkor ott ülök, és kérdezik, hogy jó volt, én meg nem tudom. És rajtam a felelősség. Szóval kellett egy kis rutin, hogy belejöjjek, és tényleg tudjam követni a dolgokat. De például a konyhai jelenetben, ami a film egyik utolsó jelenete, de először vettük fel, a Vicának (Bata Éva) felszakadt a szája. Ez egyrészt egyből megbontotta a kontinuitást, másrészt nagyon fájt neki. Nehéz volt megoldani.

- Mennyire volt fontos a kézi kamera használata?

- Szeretem a kézi kamerát. Persze egyrészt a költségvetés is hozta, másrészt szerintem a fix beállítás komolyabb gondolkodást feltételez, én meg ezt a kicsit szabadabbat szeretem, és a film játékosságához is ez illik, nem valami formalista megoldás. De az operatőr és a hely szelleme is ezt dobta, fel sem merült más, adta magát.

- Mi a helyzet a zenével? Megvolt előre, vagy közben alakult?

- A Habanera a Carmen-ből megvolt, ez folyton visszatér a filmben. De úgy gondolom, fontos lenne egy állandó zeneszerzővel együtt dolgozni. A macská-nál megkértem egy ismerőst, de végül nem írt újat, egy másik számát adta oda. Két másik szám is van a filmben, amelyre a teraszon, meg a konyhában buliznak, de felvételkor nem szólt semmi, utólag tettük oda. Azokból választottam, amiket akkoriban hallgattam, kedveltem, beugrott.

- Utólag milyen a viszonyod a filmhez? Mikor láttad utoljára?

- Fogalmam sincs, nagyon rég. Látom a hibákat, hangsúly, vágás, kényszermegoldások, rossz hang. Az első részeket utószinkronnal készítettük, ettől sajnos nagyon steril. Nem tudtuk még, hogyan kell hangi atmoszférát teremteni, meg ilyenek, én ezzel addig nem foglalkoztam. Ettől függetlenül nagyon szeretem.

- Hogy kerültél filmközelbe, honnan a filmkészítési inger?

- Azt mindig tudtam, hogy filmet akarok csinálni, szerintem már általánosban. Aztán tömegkommunikáció szakra mentem a Szent László Gimnáziumba. Minden évben mást tanultunk, és mikor első évben a fotózás ment, akkor azt hittem, világ életemben fotózni fogok. De amikor ott is bejött a film, akkor újra megvolt, hogy ez lesz az.

- Felvételi?

- Negyedikben nálunk óriási továbbtanulási stressz volt, édesanyám tanárként például meg volt róla győződve, hogy belőlem nem lesz semmi. Mondjuk, tényleg rosszul álltam a reáltárgyakból, a hozott pontok nem voltak túl jók. Az ELTE-re nem vettek föl, de pont a következő évben indult a forgatókönyvíró szak a főiskolán. Jelentkeztem, mert ez is olyan filmes, bár nem tudtam semmit a filmművészetiről. De elkezdtem járni a felvételi rostákra, és valahogy sikerült.

- Volt valami trükköd?

- Volt egy babona, hogy az utolsó forduló előtt meg kell inni egy unicumot egy bizonyos kocsmában, az utcában, akkor felvesznek. Az a kocsma ugyan már megszűnt, de a büfében ittam egyet... (nevet). Aztán minden fordulóra ugyanabban a ruhában mentem, gondoltam, kicsit stilizálom magam. Mint egy rajzfilmfigura, egy fiktív karakter, aki mindig ugyanúgy néz ki. Egyébként sokat álmodom még mindig a felvételivel. Annyira traumatikus volt, hogy másfél évvel később még mindig ezen ámultunk, hogy mennyire hihetetlen, hogy ide járunk...

Zomborácz Virág | Nézz még több képet! | Fotó: Hajdú D. András

- Jó főiskolás élmények?

- Nehéz kiemelni, nem akarok senkit megbántani. De eszembe jut Lakos Nóra Coming soon című filmje. Vele egy évben voltunk a szemlén, egy blokkban, szóval együtt is faggattak minket. Nekem nagyon tetszett, egy szimbolikus kísérleti film, nagyon szerettem. De rengeteget tanultunk, főleg a gyakorlatokból. A macska... forgatásának két napja alatt többet tanultam a filmezésről, mint előtte egész évben.

- Mi a helyzet most?

- Hát, azon gondolkozom, hogy szeretnék valahova még egyetemre járni. Intermédiára, videószakra... Hiányzik kicsit az a bindzsizés, hogy kiadnak egy feladatot, és azt oldd meg, fotózd, le, ilyesmi. Az elmúlt évben nagyon csak egy dologra koncentráltunk, másfél éve megy a diploma-forgatókönyv is. Ebben nincs kézzelfogható, látványos élmény. Jó lenne fotózni, helyszínelni, gyűjtéseket csinálni... Plusz az osztályfőnök, Schulze Éva eddig mindig elintézte, hogy az osztályunk kapjon egy kis pénzt és tudjon évente forgatni. Idén viszont ez nem volt, és kicsit üresnek is éreztem nélküle az életem.

- Miről szól a diplomafilmed?

- Nem lehetett adaptáció, önálló ötletet kellett, hogy hozzunk. Legalább fél év kellett ahhoz, hogy összeálljon a fejemben. Egy fekete komédiát írok, egy családi történetet. Személyes élmény, de nem tudok még róla beszélni. Bár megvan az egész, sokszereplős, egész estés. Kell készíteni egy kapcsolódó dokumentumfilmet is hozzá, attól jobban félek.

- Mennyire megy az önmenedzselés?

- A legutóbbi filmemet (Nyomtávváltás) 16mm-re akartam forgatni, és akkor kerestem meg a Duna Műhelynél Durst Györgyöt. Ez mivel már jogtiszta film volt, több helyre is elküldtem, és nyert is legjobb kisjátékfilm meg legjobb forgatókönyv kategóriában nyáron (Muuvi). Szerepelt még a Sleepwalkers diákfilm-fesztiválon Tallinnban, az Alter-native rövidfilmfesztiválon és a MAFSZ-szemlén. De úgy gondoltam, ennyi legyen elég, mert igazából fárasztó a vele járó adminisztráció, és költséges is.

- Mesélsz a Nyomtávváltás-ról kicsit?

- Hát ez más történet volt, ugyanúgy jó hangulatban, de igazi nagy stábbal. Nehezebben lehetett átlátni, kivel mi történik. Plusz az új stábtagok, jelmezes, sminkes, befutott színészek...

- Milyen érzés volt velük dolgozni? Ujlaki Dénes, Kis Diána Magdolna...

- Én ezzel úgy vagyok, hogy ha nem is tudom, mit csinálok, úgy teszek, mintha tudnám. Velük is valahogy így volt. Jancsó Dávid mondta, hogy én a filmezést ösztönből csinálom. Ami persze jól hangzik, de a rizikó is ott van benne, hogy sikerül-e. Ötletszerűen működik, van, aki észreveszi, és meg is szól érte, van, aki nem.

- Alakult ki állandó munkakapcsolat az iskolában?

- Sajnos rendezőkkel nem volt kötelező együtt dolgozni. Nyilván ettől függetlenül kialakultak párok, engem is külön megkeresett rendező, de nem mindenki érzi, hogy együtt kéne valakivel dolgoznia. És az sem butaság, hogy az íróknak kötelező megrendezniük a filmjüket, mert nagyon sok mindent megtanulsz, hogy mit nem lehet leírni. Szerintem mindenkinek szüksége lenne erre a tapasztalatra. Meg kell tanulni vizuálisan írni.

- Azért van kedvenc párod?

- Igen, Bodzsár Márk, osztálytársam. Forgattuk már egymás könyvét a suliban, és nemrég pályáztunk közösen, amivel nyertünk is az MMK-tól, jövőre forog a filmünk. A diplomafilmemben pedig ő a dramaturgom. Az a jó, hogy teljesen másképp gondolkodik, mint én. Ő szerkezetekben, konstrukciókban, én meg inkább irracionálisan, ez a kettő jól működik. Ő formálja meg, amit én mondok. De ott van Papp Vivi vágó és Zelenka Nóra jelmeztervező, akikkel szintén rendszeresen dolgozom.

- Mit tudhatunk erről a jövőre tervezett filmről?

- Valami kék a címe, Vízkelety Márton az operatőr, Durst György a producer, még koproducert keresünk. Ha röviden össze akarom foglalni, egy barátság végéről és az ártatlanság elvesztéséről szól.

- Mi lesz diploma után?

- Producerek közül sokakat megkeresnék, minden lehetőséget meg kell ragadni. Egyébként mindenhol inkább a személyes kapcsolatok a fontosak. Engem például senki sem keresett volna meg, ha nem látta volna A macskát... De most még egy félév hátra van. Nyáron Madridba készülök Erasmussal filmfőiskolára, meg írom a diplomafilm forgatókönyvét, nem sokat gondolkozom a jövőn. Tény, hogy világválság idején nem pont forgatókönyvírókra vadásznak. Persze más "megélhetési" lehetőség is mindig van, dolgoztam már vágóként például, meg az Indavideónál. Amúgy meg mindig van valahogy. Édesanyám már bízik bennem, de persze most is aggódik...