Divinyi Réka: Mindenki szereti a jó meséket

Divinyi Réka írta az utóbbi évek legnépszerűbb magyar filmjeit, a forgatókönyveiből készült alkotásokat csak a mozikban több, mint másfél millióan látták. Jelenleg két munkája verseng a nézők kegyeiért: a Valami Amerika 2 és a Kaméleon. A fiatal írónő elmesélte, miért éri meg hallgatózni a villamoson, milyen egy munkanapja, mennyire kell komolyan venni a Csak szex és más semmit, és melyik forgatókönyvért adná oda a fél karját, ha ő írta volna. Kitárgyaltuk még azt is, hogy hat sikerfilmmel a háta mögött, mennyire fogadta be a szakma, valamint, hogy mit kellene csinálni az illegális letöltőkkel.

- Minden forgatókönyvedet másokkal együtt jegyzed. A régi amerikai filmekben mindig úgy mutatták a közös forgatókönyvírást, hogy egy kis szobában járkálnak fel s alá, cigiznek folyamatosan, és eljátsszák a dialógusokat. Ti is így dolgoztok?

- Én nem tudnék így dolgozni, mindig egyedül írok otthon. A közös munka gyakorlatilag azt jelenti, hogy bizonyos fázisonként leülünk és együtt gondolkozunk azon, hogy merre fejlődjön a történet. Az agyalás megy együtt, és az alapján én továbbírom. Aztán megint eljön egy pont, ahol tovább agyalunk rajta, és így tovább. De az írás, az mindig önálló munka. Ha beszállok egy könyvbe, nem szeretem, ha abba bárki más beleír.

- Tehát akkor mindent te írsz meg, és nem az van, hogy jön Herendi, hogy tegnap este írtam egy vicces jelenetet, rakjuk be valahova.

- A Valami Amerika 2-nél Gábornak már voltak elképzelései. Hogy musical legyen, legyenek benne maffiózók, meg vissza akarta hozni Luciát. Voltak ilyen sarokpontok. Aztán összeültünk - akkor ment a cigi -, és kitaláltuk a történetet, abból én írtam egy szinopszist, de mivel akkor a Kaméleon-on dolgoztam, ő elment, és írt belőle egy verziót. És onnantól kezdve átvettem én, és írtam még négy-öt verziót. Szeretem ha van egy kiindulási alap, mert úgy az ember könnyebben indul el, de ha már írom, akkor nem szeretem, ha valaki más is belenyúl, mert úgy érzem, nem lesz elég homogén a szöveg. Kicsit kényszeres átíró is vagyok, viszont minden változtatásra hajlandó vagyok. Nyugodtan azt lehet nekem mondani, hogy az nem jó, azt dobd ki, írd át újra. Mondja meg, hogy mit akar, és én megpróbálom neki megoldani.

- Szerintem ennyi végzett munkával a rendező nem rakhatná rá a nevét a forgatókönyvre Amerikában. Neked nem furcsa, hogy mindig odaírják a nevüket?

- Ez megint egó kérdése. Nekem ez nem fáj, én nem érzem úgy, hogy elvesznek tőlem valamit azzal, hogy ketten jegyezzük a könyvet. Tény és való, hogy ezek az emberek ott ülnek velem és gondolkoznak azon, hogy legyen, mint legyen. Tipikus esetben az ember ír egy forgatókönyvet, azt elviszi egy rendezőnek, és a rendező azt mondja, hogy itt meg ott még változtassunk. De én eddig még nem dolgoztam így, csak felkérésre, és mindig az első pillanattól fogva lehetett tudni, hogy ki lesz a filmnek a rendezője. Emiatt természetes, hogy a rendezővel együtt fejlesztjük a könyvet, azért, hogy az olyan legyen, amit szeret, amihez köze van. Én így szeretek dolgozni. Annyira magányos dolog otthon ülni egy számítógépnél és úgy agyalni. Tök jó ezekkel az emberekkel találkozni, beszélgetni, jó helyzetek jönnek ki belőle, sokkal jobban pörög az én agyam is egy ilyen társaságban. Az, hogy ennek ez az ára, hogy ő kiírja rá a saját nevét is... nekem megéri.

- Szereted a kötöttségeket?

- Jól viselem a kötöttségeket, eléggé inspirálnak. Ez egy ilyen műfaj. Sok kötöttség van, és azon belül kell tudni alkotni, ezt el kell fogadni. Ilyen értelemben nem egy egomán műfaj a forgatókönyvírás, sok mindennek és mindenkinek meg kell tudni felelni. Nyilván az is fontos hogy az embernek legyen egy elképzelése, és azt kellően határozottan és meggyőzően képviselje. De ahogy korábban mondtam, mindig ott kell lenni a kérdésnek: lehet, hogy nincs igazam? Ha valamiben hiszek, azt képviselem addig, amíg ésszerű képviselni, de a rendezőnek vétójoga van. Mindig abból jönnek ki jó dolgok, ha megbeszéljük, és ha én hajlandó vagyok folyamatosan megkérdőjelezni saját magamat. Ilyen értelemben szorgalmas vagyok. Engem nem zavar, ha valamit tízszer kell átírni. Vagyis zavar, de hajlandó vagyok rá.

- Nincsenek saját történeteid, amelyek kikívánkoznak belőled?

- Egyre több van. Most már a saját történeteimet akarom elmesélni, és egyre inkább hanyagolnám ezeket a "van egy ötletem, segíts megírni" helyzeteket. A Kaméleon-nál már elkezdődött ez a folyamat, most pont nem egy ilyet írok, hanem egy adaptációt, de a következő két tervem az teljesen saját.

- Nem gondolod, hogy a te mentalitásoddal sokkal nagyobb tér lenne számodra, mondjuk, Amerikában?

- Nem gondolkozom Amerikában egyelőre, én itt szeretek élni, és rettenetesen kötődöm a saját nyelvemhez. Az angolommal elboldogulok, de nem tudnék angolul megírni egy forgatókönyvet. Nyilván ezt lehet fejleszteni, vagy egy jó fordító segítene, de borzasztó szerencsésnek tartom magam, hogy itt olyan alkotótársakat találtam, akikkel jól tudok együtt dolgozni, együtt gondolkodni. Persze Magyarországon nem könnyű ez a szakma, és sok minden hülye dologgal meg kell küzdeni az embernek, de mégis tény, hogy én 2003 óta vagyok ebben a szakmában, és azóta hat nagyjátékfilmem készült el, nincs mire panaszkodnom. Próbálok minél jobb lenni. Ha adódik egy külföldi lehetőség, nem fogok nemet mondani rá, de nincs bennem elvágyódás.

- Talán nem is kéne elmenni hozzá, ez egy olyan műfaj, amit lehet személyes találkozások nélkül is űzni.

- Valószínűleg nem is vagyok túlságosan jó önmenedzselésben. Nem járok Cannes-ba, nem járok Berlinbe, nincsenek külföldi producer kapcsolataim. Jó lenne, ha felfedeznének és Luc Besson hívna, hogy gyere, írjunk együtt forgatókönyvet. De nem bánom, ha ez nem most történik. Úgy érzem, még van mit tanulnom, hogy egyáltalán meg tudjak felelni egy ilyen kihívásnak. Nagyon sokan tudják külföldön azt, amit én tudok. Ahhoz, hogy egyáltalán felérjek hozzájuk, vagy pláne, hogy azt mondják: igen, őt akarom, még nagyon sokat kell fejlődnöm.

- Úgy tűnik, mintha az A listás fesztiválok csak a tarrbélás filmeket várnák, és ezeknek a közönségfilmeknek nem nagyon van lehetőségük külföldön megfordulni. Van valami platform arra, ahol ezek a filmek ki tudnak tűnni?

- A Csak szex is nagyon sok díjat nyert, a Szabadság, szerelem is sok díjat nyert, a Lora is nyert díjat külföldi fesztiválon. Persze, ezek nem A listás fesztiválok voltak, de mindenesetre eljutottak bizonyos közegekhez, ahol értékelték ezeket a filmeket. A Csak szex és a Kaméleon iránt is van külföldi érdeklődés, akár a remake-jogokra is. Kevés a jó történet, kevés az igazán jó film, és nem csak magyar filmek között. A férjem nézte Al Pacino és Robert De Niro közös filmjét, és mondta, hogy milyen vacak volt, és arról beszélgettünk, hogy két ilyen színészlegenda miért nem keresett egy jó forgatókönyvet inkább. Mert baromi nehéz jó forgatókönyvet írni. Borzasztó nehéz egy új, eredeti, jól működő történetet kitalálni, és hiszek abban, hogy ha sikerül ilyet írni, akkor annak van piaca, azt az emberek látni akarják, nemcsak Magyarországon hanem külföldön is. Mindenki szereti a a jó meséket, jó sztorit, a jó jeleneteket, a jó alakításokat. Ez egy piacképes dolog, színvonalasan kell dolgozni, és akkor talán elmosódnak a határok.

Nézz még több képet Divinyi Rékáról! | Fotó: Pályi Zsófi [origo]

- Magyarországon négy csapat foglalkozik közönségfilmek készítésével: Neményiék (S.O.S. Szerelem!, 9 és fél randi), Kovácsék (Üvegtigris 1-2, Kalandorok), Kálomistáék (Csak szex, Kaméleon) és Herendiék (Valami Amerika 1-2, Magyar vándor). Te Kálomistánál kezdted a pályát, aztán átkalandoztál Herendihez, majd vissza Kálomistához, és végül most megint Herendivel dolgoztál. Itt mindenki csúcshaver, nincsenek ellentétek? Nem veszik rossz néven, hogy konkurens producereknek dolgozol?

- Ezzel nem foglalkozom, én rendezőkhöz kötődöm, nem producerekhez. Nyilván Kálomistának örök életemre hálás leszek azért, hogy elsőfilmesként leforgathattuk a Csak szex-et, de én Herendi Gáborral is nagyon szeretek dolgozni, és soha senki nem mondta a Megafilmnél, hogy ha vele dolgozol, akkor örihari. Nekem ezzel nincs problémám, remélem, hogy nekik sincs. Az, hogy ez a két film egyszerre jött ki, egy véletlen helyzet volt, nem így indult. Semmilyen értelemben nem akartak versenyezni egymással,, hiszen két teljesen különböző filmről van szó. Úgy gondolom, hogy elférnek a magyar filmes palettán, és reménykedünk abban, hogy van pénzük az embereknek két mozijegyre is.

- Észrevehető volt, hogy amikor kijött a Valami Amerika 2, akkor a Kaméleon-nak visszaesett a nézettsége, pedig azon a karácsonyi hétvégén az összes filmé emelkedett.

- De nem csak a Valami Amerika 2 jött ki akkor, hanem nagyon sok más film is. Az volt a karácsonyi nagy halál a Kaméleon-nak, mert rettenetesen sok filmet időzítenek akkorra, és ez pont egy olyan időszak, amikor az emberek vidámságra, könnyedségre vágynak, de a Kaméleon, ami egy kicsit komolyabb hangvételű film, még így is rajta maradt a toplistán. Viszont úgy tudom, hogy karácsony után a Négy karácsony-nak meg ezeknek a kicsit bugyutácska amerikai filmeknek azonnal esett a nézettségük, míg a Kaméleon-é tartotta magát. Ez azt jelenti számomra, hogy az emberekben van egy folyamatos érdeklődés a Kaméleon iránt, hogy elindult egy jó híre a filmnek. Tartja a pozícióját, amíg ezek a hirtelen berobbant amerikai filmek elvéreztek mellette. Nem a Valami Amerika 2 az ellenség, mindegy, hogy az egyik az első, a másik meg ötödik. A lényeg, hogy két magyar film is tartja magát a nézettségi listán hetek óta, és nagyjából olyan számokat szednek össze, amiket vártunk tőlük.

- A te szívedhez a Kaméleon közelebb áll, mint a Valami Amerika 2? Jobban drukkolsz neki?

- Miért ne drukkolhatnék mindkettőnek? Két teljesen más típusú filmről van szó, tehát nem versenyezhetnek egymással. Mindkettő boldoggá tesz. A Valami Amerika 2 hihetetlenül jó nézőszámokat produkál, a Kaméleon pedig szintén túl van már százezer nézőn, ami általában csak vígjátékoknak szokott sikerülni. De a siker nem csak számokban mérhető, jó hallani, amikor az emberek lelkendeznek, hogy a Valami Amerika 2 miatt volt egy önfeledt estéjük, a Kaméleon miatt viszont rég nem látott ismerősök hívnak fel, hogy két napja erről beszélgetnek, és mennyire a hatása alá kerültek. Persze a legtöbben szükségét érzik, hogy közöljék velem, ez vagy az tetszett nekik jobban, ilyenkor az egyik szemem sír, a másik nevet. Úgy látszik, én vagyok az egyetlen, aki képes vagyok arra, hogy ne rangsoroljam őket.

- Neked van arra teóriád, hogy a magyarok miért nem nézik a magyar filmeket?

- Magyarországon volt egy mélypontja a filmgyártásnak, amikor az emberek egyszerűen elidegenedtek a magyar filmtől, úgy érezték, hogy túlságosan sok olyan film van, ami nem nekik szól. Nem azon a nyelven mesél, amit értenek vagy szeretnek. Ekkor elszoktak a moziba járástól, és kicsit vicc lett a magyar film. Szerintem ez lassan kezd megváltozni. A magyarok kezdenek visszaszokni a moziba, és nagyon lelkesek, amikor van egy olyan film, mint pl. A nyomozó, ami nem olyan egyszerű, de mégis nagyon szórakoztató. Azt, hogy miért csinált olyan kis nézőszámot, nyilván lehetne elemezgetni, vérzik a szívem érte, de akkor is úgy érzem, hogy jövünk ki a kátyúból, és azt emberek kezdik elhinni, hogy igenis magyar filmre is be lehet ülni, méghozzá olyanra is, ami nem feltétlenül vígjáték. Nyilván még egy-két értékes film el fog vérezni, mire az emberek megszokják ezt a tényt, de hiszek benne, hogy el fogunk ide jutni.

- A közönséggel mostohán bánó magyar filmekből viccet csináltatok a Valami Amerika 2-ben. Hogyan fogadta ezt a humorérzékéről és öniróniájáról híres magyar filmes közösség?

- Nagyon szerettük csinálni a Bűnös város-sal kapcsolatos részeket, ahhoz mindenkinek volt egy poénja. De az nem feltétlenül a rossz művészfilmekről szól, hanem a saját kudarcainkról is, hogy csinálunk valamit, ami nem sikerül, és hogyan lehet ezzel megbirkózni. A nem sikerült alkotás történetét próbáltuk elmesélni, és bármelyik filmes elmondhatja magáról, hogy van egy olyan a sublótban, ami jobb lett volna, ha nem történik meg. Szerintem mindenki értette, hogy miről van szó.

- A Bűnös város a Tarr Béla-filmek paródiájának tűnik, bár van benne olyan elem, ami, mondjuk, nem annyira jellemző a Tarr-filmekre, például a pisztoly.

- Ez nem egy jó irány. Tényleg nem akart bántó lenni, nem volt konkrét film, amelyet ki akartunk parodizálni. Összeszedtünk néhány klisét, ami könnyen beazonosíthatóvá teszi, milyen típusú filmről van szó, de tényleg nem merült fel Tarr Béla vagy bárki más neve egyetlenegyszer sem, ezt nagyon őszintén mondom. A kudarcról van szó. Legalább annyian azonosították a Lorá-val, amikor Herendi próbált csinálni egy komolyabb filmet, és abba rögtön belebukott, bár az is vicces, hogy a száz-nemtudomhányezres nézőszámot bukásnak minősíti valaki, de mégiscsak ez volt a dolognak a visszhangja. Tamás próbálja magát kicsit komolyabban venni, és abba belebukik. Erről szól, és nem egy másik rendezőről, és ilyen értelemben nem tekinthető paródiának.

- Herendinek általános szívfájdalma, hogy nem fogadja be a filmes szakma. Téged befogadott?

- Most hívtak, hogy leadták a Megafilmbe a szemlés kártyámat. Még soha életemben nem kaptam szemlés belépőt, most úgy érzem, hogy be vagyok fogadva.

- De az lehet, hogy csak egy túlbuzgó asszisztens volt.

- Lehet, de valaki azt gondolta, hogy nekem egy ilyen jár, és az tök jól esett. Nem foglalkozom ezzel a kelleténél többet, van pár ember, akikkel szeretek lenni, és tudom, hogy szeretnek és becsülnek. Kapok munkákat, számomra ez a fontos, és számomra ők a filmes szakma. Tudod, nem akarok olyan klub tagja lenni, akik nem akarnak befogadni. Nem görcsölök azon sokat, hogy hányan szeretnek. Biztos utálnak egy csomóan, én is utálok egy csomó mindenkit, gondolom, az meg nekik nem fáj. Egy dologban próbálok következetes lenni: nem elemzem a többiek filmjeit nyilvánosan. Próbálok nem fikázni senkit, senkiről nem gondolom, hogy nincs helye ebben a szakmában, és nonszensz, amit csinál. Férjünk meg egymás mellett, széles ez a paletta! Éppúgy szükség van ránk is, mint a szerzői filmesekre. Jó film van ebből is, abból is, ahogy rossz is bőven. Csak magunkat nyírhatjuk ki, ha egymásnak esünk. Olyan sokat kéne tennünk ezért a szakmáért, hogy nemzetközileg is elismertebb legyen, hogy utat találjon az emberekhez. Például harcolni kéne inkább az illegális letöltések ellen.

- Szerinted hogy lehetne harcolni az illegális letöltések ellen?

- Fogalmam sincs, de eszembe jutott, milyen jó alapsztori lenne, ha valaki feltalálná azt a szofvert, ami megkeresi és letörli az illegálisan feltöltött anyagokat. Egy ilyen cucc értékesebb lenne bárminél, úgyhogy megindulna érte a harc.

- Úgy gondolod, hogy technikailag kéne megoldani, és nem lecsukni az embereket, akik csinálják?

- Úgy látom, hogy az erőszakos nemi közösülőket, a családon belüli erőszaktevőket vagy a szélhámosokat sem tudják lecsukni. Annyi bűnöző van szabadlábon, hogy aligha kivitelezhető, hogy lecsukjuk még azt a pár millió illegális letöltőt is. Az embereknek, akik szeretik a filmeket és akik letöltik a filmeket, meg kéne érteniük, hogy hamarosan nem lesznek filmek, ha ez sokáig így megy. Amúgy sem értem, miért jó megnézni egy vacak kis monitoron egy filmet, amikor az ember megnézheti szélesvásznon is.

- Te soha nem töltesz le?

- Nem.

- Sorozatokat sem?

- Az más. (nevet) És azokat sem én töltöm le, hanem kapom, és nehéz visszautasítani őket. Azt gondolom, hogy fontos, hogy az ember tudja és lássa, hogy mik vannak, és szerintem a sorozatokból nagyon sokat lehet tanulni. Egy olyat megírni például, mint a 24, amiben a történetszövés fantasztikus. A Született feleségek-ben meg állati jó a dialógtechnika vagy a szituációs komédiák egyes elemei. Ezeket nem tudja senki jobban az amerikaiaknál. Amíg nem hoznak ide egy tanárt, aki nekem ezeket megtanítja, addig onnan kell ellesnem.

Nézz még több képet Divinyi Rékáról! | Fotó: Pályi Zsófi [origo]

- Melyik filmforgatókönyvekre lennél büszke, ha te írtad volna őket?

- Ó, hát egy csomó ilyen van. A Keresztapa, a Billy Elliott, gyakorlatilag bármelyik Luc Besson-film. Ezekért odaadnám a fél karomat. Nagyon bírtam a Harcosok klubjá-t, hihetetlen jól meg van írva. A tehetséges Mr. Ripley is az egyik kedvencem.

- Láttál valami jó filmet mostanában?

- A Spíler nekem túl hosszú volt, bár voltak benne nagyon jó részek, az Égető bizonyíték eléggé tetszett, de ami igazán nagy élmény volt, az A mások élete. Na, azt is szerettem volna én csinálni, annyira tökéletes forgatókönyv. Minden ott volt, amit szeretek egy filmben.

- Tudsz még úgy filmet nézni, hogy nem elemzed halálra?

- Félek, hogy már nem. Ha nagyon jó film, és sokkolja az agyamat, akkor talán tudom csak magáért élvezni, de mindig ott van a kisördög, hogy az ember menetközben pipálgatja, hogy ez jó, ez még jobb, ez meg nem működik.