Meryl Streep: Az Oscar legnagyobb vesztese vagyok

Tizenötször jelölték Oscar-díjra, de csak kétszer kapta meg, utoljára 26 évvel ezelőtt. "Többször veszítettem ott, mint bárki más" - mondja az [origo] riporterének Meryl Streep, de nincs csalódottság a hangjában. Imádja a munkáját, nem fáradtságos feladatnak, hanem játéknak tartja a színészetet, és csak olyan filmet vállal el, amiről azt tartja, hogy hozzátesz valamit a világhoz. Az 59 éves mozilegenda elmeséli, mi volt a legfurcsább a Mamma Mia! óriási sikerében, szóba kerül Al Pacino és Jim Carrey, elárulja, hogy van-e olyan szerep, amit nem merne eljátszani, valamint megtudjuk azt is, hogy mit szeretne kapni a hatvanadik születésnapjára.

- Amy Adams mesélte, hogy mennyire zavarban volt, amikor először próbáltak együtt. Feltűnik önnek, hogy milyen hatással van a fiatal színészekre egy ilyen helyzetben?

- Amikor kezdő színházi színésznő voltam New Yorkban, jártam egy színésszel, aki maga nem volt túl ismert, de a legjobb barátja Al Pacino volt. Emlékszem, amikor Al először jött át hozzánk vacsorázni. Marinara szószt csináltam a tésztához, és persze tudtam, hogy az olaszok nagyon válogatósak tudnak lenni, ha marinara szószról van szó. Szinte reszkettem az idegességtől, mert annyira csodáltam őt. Nagyszerű színésznek tartottam. Emlékszem erre az érzésre. De főleg csak amiatt voltam zavarban, mert híres volt. Ha valakivel együtt dolgozol, az teljesen más. Minden sokkal könnyebb, ha látod, hogy az a rettentően híres színész elfelejti a szövegét, vagy nem talál egy kelléket.

- Létezik olyan szerep, amelyet nem merne eljátszani?

- Kicsit aggódtam, hogy el tudok-e játszani egy férfit az Angyalok Amerikában című minisorozatban. De szerintem sikerült. Abban az alakításban sok volt az édesapámból. Nem szándékosan, de ott volt. A legnagyobb felelősség valós személyeket játszani. Olyankor úgy érzem, hogy én felelek az életükért, az érzéseikért. De ha a semmiből alkotok egy figurát, akkor sosem félek.

- Amikor dolgozik egy szerepen, mennyire érzi munkának és mennyire játéknak?

- Mindig játéknak érzem. Ez attól függ, hogy az ember hogyan tekint az életre. Számomra a kemény munka: játék. Szerencsés vagyok, hogy ez a munkám. Ha kolbászt tömnék egy gyárban, akkor nem lenne az a kiváltságom, hogy más emberek bőrébe bújhatok, és elképzelhetem, hogy milyen lehet az életük. Nagyon hálás vagyok ezért, és nem tartom fáradságos feladatnak.

- Jim Carrey azt mondta, hogy ön olyan, mint egy homokozóban játszó kisgyerek...

- Ő olyan! Saját magáról beszélt. De tény, hogy imádom a munkámat. És vele azért szeretek dolgozni, mert mindig fel van pörögve. Nem lehet leállítani. Ha Jim forgat, becsukják az ajtókat, és az egész stúdió hőmérsékletét hatvan fokon tartják - ha tudod, hogy az mennyi Celsiusban. (15,5 fok - V. F.) Nagyon hideg. Mert Jim csak úgy égeti a kalóriákat, az agysejteket meg az energiát, mert annyi ötlete van állandóan. Én csak próbálom tartani vele az iramot.

Jim Carrey-vel a Lemony Snicket - A balszerencse áradása című filmben

- Amikor játszik, akkor megfeledkezik magáról, vagy mindig tudatában van, hogy ez csak színészkedés?

- Isten ments! Pont az a lényeg az egészben, hogy elengedjem magamat. Olyan ez, mint a repülés.

- Szokott önmagával versenyezni? Ennyi csodálatos alakítás és siker után nem érzi a nyomást, hogy mindig meg kell felelnie az életműnek?

- Akárhányszor eljátszom egy új szerepet, tudom, hogy páran majd azt mondják, hogy "hát, ez most nem volt valami jó". Nézem az interneten, és azt írják, hogy ezt most elszúrtam. Mások pedig megértik, hogy mit akartam átadni egy adott alakítással. Nem lehet mindenkinek megfelelni, ezért jobb csak arra gondolni, hogy az édesanyád kedvéért csinálod.

- Színházban már játszott együtt Philip Seymour Hoffmannal...

- Igen, a Sirály-ban a fiamat játszotta.

- Ez megkönnyítette a mostani közös munkát?

- Amikor a Kétely-en dolgoztunk, erre egy pillanatig sem jutott eszembe. Phil annyira meggyőző tud lenni, hogy a múltbéli dolgok nem jönnek elő.

- A filmben smink nélkül játszott. Ettől tartott eleinte, vagy jó mókának találta?

- Felszabadító érzés volt. Nagyszerű egy olyan figurát játszani, aki egyáltalán nem gondol az arcára, legfeljebb csak annyira, hogy tiszta legyen. Egy olyan nőt, aki nem foglalkozik a hajával, a sminkjével vagy a cipőjével. A nővért csak az jellemzi, amit tesz, és nem az, ahogy kinéz.

Kétely

- Egy olyan sablonosnak tűnő figuránál, mint amilyen Aloysius nővér, hogyan lehet elkerülni a karikatúrát?

- Vannak érdekes oldalai Aloysiusnak, amiket ki lehet szúrni, ha figyel az ember. Lehet, hogy ha az ember csak a feliratokat nézi, akkor nem tűnik fel, mert a humor olyan kis dolgokban jelentkezik, ahogy például kimond egyes szavakat. Aloysius tisztában van vele, hogy mások milyennek látják. Tudja, hogy mennyire félelmetesnek tartják, és ez bizonyos fokig benne van a forgatókönyvben is: "Ez így működik. Mindannyian rettegnek tőlem."

- Abban a jelentben is látszik, hogy van humora, amikor a villanykörte kidurran a feje felett...

- Igen, pedig azt általában csak a nők találják viccesnek. Én már akkor nevettem rajta, amikor először olvastam a forgatókönyvben.

- Aloysius a maga pozíciójában nem engedheti meg, hogy viccelődjön, mert azt mások a gyengeség jeleként értelmeznék...

- Pontosan.

- Ön kedveli Aloysius nővért?

- Nem tudom, hogy kedvelem-e, de együtt érzek vele, és azt hiszem, megértem őt. Megértem, hogy miért olyan, amilyen. Mindannyiunkat azok a dolgok formálnak, amelyek történnek velünk. Ő egy okos és ambiciózus nő 1964-ben, aki minden bizonnyal nagy szegénységben nőtt fel egy bronxi lakásban, ahol meleg víz sem volt. Elképzeltem az egész életét, az apját, az anyját. Hogy milyen lehetett a gyerekkora és a házassága. Elveszítette a férjét a háborúban, és beállt apácának. Az életének mindegyik fázisa tele volt titokkal, mielőtt eljutott oda, ahol a film kezdődik. A néző nem ismeri ezeket a titkokat, de én igen. A régi döntései alakították ki a személyiségét. Ezek nem biztos, hogy tudatos döntések voltak, de a túlélését segítették.

- Nagyon frusztráltnak tűnik...

- Igen. 1964-ben vagyunk. Emlékszem arra az időre, éppen nyolcadikba jártam, és nagyon érdekes tanáraim voltak. Okos nők, korlátozott lehetőségekkel. A nőkből akkoriban lehetett tanár, ápolónő, fodrász vagy szövőnő. Nem vállalkoztak, nem tanultak jogot vagy újságírást. Tisztán emlékszem a napra, amikor Barbara Walters történelmet írt. Ő volt az első nő, aki fő műsoridőben sugárzott híradót vezethetett, és a műsorvezető társa azonnal felmondott, mert megalázó volt számára, hogy egy nőt raktak mellé. És ez nem is volt olyan régen! Aloysius ebben a világban nőtt fel, és látszólag hatalmi helyzetbe került az egyházban, de közben a tornatanár pap volt a felettese. Ha el akart távolítani valakit, akiről azt gondolta, hogy helytelenül viselkedett, azt csak fondorlattal tudta megtenni.

Kétely

- Ön vallásos?

- Nagyon érdekelnek a vallások, de nem tartozom egyik egyházhoz sem.

- Honnan jön ez az érdeklődés?

- Muszáj, hogy érdekeljen, hogy miért vagyunk itt.

- Az emberek leggyakrabban azért fordulnak a valláshoz, hogy valami biztos pont legyen az életükben. Bizonyosságot akarnak, ami a kétely ellentéte...

- Engem a kérdések érdekelnek.

- Ez a film arról is szól, hogy milyen könnyű megalapozatlanul ítélkezni mások felett. Ön ezt színészként gyakran átéli?

- Persze, de én is meg szoktam tenni. Színészekkel is. Csak tíz perce megy a film, de már mondom, hogy ez lószar. Aztán nézem tovább, és leesik az állam. Ezt meg hogy csinálta?! A kétkedés egyszerre gátol és segít minket, és ahogy több információt szerzünk be, úgy változik a véleményünk is.

- A Mamma Mia! sikere milyen hatással volt az életére?

- Életem talán legnagyszerűbb pillanata volt, amikor álltam a stúdióban, fejemen a fülhallgató, és énekeltem a mikrofonba, mint egy rocksztár. Nagyon menőnek éreztem magamat, de azért nem fogok lemezt csinálni.

Mamma Mia!

- Mi a legfurcsább egy ilyen óriási sikerben?

- Hogy fiatal lányok jönnek oda hozzám. Korábban mindig csak idős nők rajongtak értem, de imádom, hogy most már a 13 éves lányok is.

- Van valami szabályszerűség abban, ahogy a karrierjét alakítja?

- Nincs. Jönnek a munkák, én pedig elvállalom őket. A kedvenc szavam az "igen", és sokszor mondom.

- Csak jó dolgokat ajánlanak fel önnek?

- A kritikusok szerint a Mamma Mia! pont nem volt egy jó dolog, de én nagyon élveztem. Hál' istennek eljutottam odáig, hogy azt csinálok, amit akarok. Csak olyan filmbe vágok bele, amiről azt tartom, hogy hozzátesz valamit a világhoz. A Kétely és a Mamma Mia! mindenképpen ilyen volt.

- Egy Oscar-jelölésnek van még jelentősége az ön számára?

- Többször veszítettem ott, mint bárki más. Az Oscar legnagyobb vesztese vagyok. (nevet) Nyertem is kétszer, igaz, az 25 évvel ezelőtt volt.

Utoljára 1982-ben kapott Oscar-díjat a Sophie választásá-ért

- Úgy tűnt, hogy a Golden Globe-on örült Kate Winslet győzelmének.

- Igen, és annak is örülök, hogy elismernek egy olyan értékes filmet, mint A felolvasó. Ha nem kapnának díjakat, senki sem látná ezeket a filmeket. Azt viszont utálom, hogy az érdekes filmeket bezsúfolják ebbe a pár hónapba, és felzabálják egymást, mint a piranhák, aztán márciustól a nyár végéig nincs semmi néznivaló. Ezen változtatni kéne. Ilyenkor minden a díjakról szól. Ha júniusban jön ki egy film, akkor senki nem emlegeti a díjakat, és az akkora megkönnyebbülés. Most a Kétely-t promotálom, de végül minden interjúban a díjaknál lyukadunk ki. Olyan, mint egy kupadöntő előtt. A férjem semmilyen sporteseményt nem néz, csak a döntőket. Mondom is neki, hogy nem vagy igazi rajongó, mert év közben sosem nézed. Nem érdekli, csak azt akarja tudni, hogy ki lesz az győztes. De ez nem sport, hanem művészet, amit nem lehet számszerűsíteni.

- Ön szerint a film művészet és nem ipar?

- Szerintem művészet.

- Hamarosan a 60. születésnapját ünnepli. Képzelem, hogy mindene megvan. Mi lenne mégis a legjobb ajándék, amit kaphatna?

- Idő. Még több idő. Az egyetlen dolog, amit senki nem adhat meg.

Hallgasd meg, ahogy Meryl Streep erre az utolsó kérdésre válaszol.