- Valami Amerika. - Stoppos lány. Akkor találkoztam először Szervéttel, aztán egy társulathoz tartoztunk a Radnótiban. Nagyon keveset voltam ott, ezért vele ismerkedtem meg csak jobban, és ő jut eszembe a forgatásról, nem Herendi. Pedig Herendi rendezte a filmet. Üde napok voltak, meg jó légkör volt Herendi körül. Egy forgatás hangulatán mindig látszik, hogy a rendező milyen habitusú, milyen lelkiállapotú ember, mennyire tudja összetartani a stábot. Magyarországon filmet készíteni mindig olyan, mintha idegméreg lenne a lakásodban, nem tudsz se aludni, se semmit. Minden munkához állandó buktatók és egy csomó stressz kötődik, amik miatt tényleg nagyon kell akarni valamit. Ott nem éreztem, hogy lenne bármilyen feszkó. De akkor még váratott magára, hogy kipróbáljam magamat. Örültem, hogy forgatok, de közben azt gondoltam, hogy: "én színésznő vagyok, az isten áldjon meg mindenkit!"
- Ezt nem tudtam. Nyilván azért, mert nem akartam elfogadni, hogy ez a szerep annyi, hogy vigyorogni kell, és próbáltam belerakni mindenfélét. Nem volt azért depresszív a figurám, de az a film másról sem szólt, mint hogy röhögjetek, röhögjetek, röhögjetek. Ahhoz, hogy elfogadjam, hogy az ilyet mennyire jó csinálni, már meg kellett érnem. Lánglelkű húszéves lány voltam, és mindenben a drámát kerestem. Meg arra is voltam nevelve, hogy mindenben a konfliktust és a problémás pontokat keressem. - Amikor először láttad a filmet, nem lepődtél meg, hogy mennyi kimaradt a te jeleneteid közül? - Nem foglalkoztam ezzel. Így jött ki, és büszke is vagyok rá, hogy sosem fogtam meg azon a végén a dolgokat, hogy csak csipogjak és csicseregjek. - A második részbe nem hívtak? - Nem. Mindenki ezt kérdezi, de miért hívtak volna? - Hát, mert az első részből az utolsó mellékszereplő is ott van újra, csak te hiányzol. - Nem bánom, hogy nem hívtak. Most szeretnék filmen is komolyabb munkákat. Hasonlóakat, mint amilyeneket színházban kapok, amik jobban próbára tesznek.
- Nekem Gothár bizonyos értelemben az egyik apukám, inkább tanárom. A színészi pályán hozzád rendelődik pár ember, akik nem úgy adják a szeretetet, hogy dicsérnek, meg a fejlődési lehetőségeket sem úgy nyújtják, hogy csináld meg, tudom, hogy erre te leszel a legjobb. Gothárral nagyon sokat dolgoztam, legutóbb néhány hónapja, színházban. Nagyon keményen bánik velem, sokat tanultam tőle. Gyakran álmodom is vele. Ha a kontrollt kell megszemélyesíteni, akkor Gothár képében jelenik meg az álmaimban. Vagy nem is a kontrollt, hanem azt a programot, amit a fejemben futtatok és megkeresi a hibákat. - Ez olyan, hogy neki próbálsz megfelelni? Amikor csinálsz valamit, arra gondolsz, neki vajon hogy tetszene? - Olyasmi, de nem egy az egyben így. Most, hogy már többször dolgoztunk együtt, tudom, hogy nekem mit kell még mindig megtanulnom tőle, vagy mi az, amire még rá szeretne vezetni. Nyilván önmagam felé, még beljebb. És azt is tudom, hogy miben akarok eltérni attól. Egyszerre van meg bennem a vele való konfliktusom és az iránta érzett szeretetem, és a forgatás számomra teljesen ennek a jegyében telt. Gyakorlatilag nullától huszonnégy óráig ezzel foglalkoztam. A film maga nagyon hektikus lett, és sok szürreális dolog is belekerült, amit talán nehéz követni olyasvalakinek, aki egy lineáris történetet szeretne látni.
- Miért ne vegye elő a történetet, hogy megmutassa milyen áthallás van a kettő között és hogy itt és ma mennyivel fanyarabb és esetlenebb tud lenni ugyanez a történet. Szerintem igazából nem egy remake született. Inkább ahhoz hasonlítanám, hogy Argentínában tangózol vagy valahol Vlagyivosztok külvárosában. És ez már egyáltalán nem ugyanaz. - A mozikba csak három és fél évvel később került a film. Nem volt problémád azzal, hogy egy három évvel azelőtti munkádat látták akkor az emberek? - Nekem nincsen problémám a dolgokkal! Teljesen természetes, hogy a költségvetés kevesebbnek bizonyult, mint amiből el tudott készülni a film, és csak akkor kerülhetett a moziba, mire kifizettek minden alkotót. Mivel ilyen profán oka volt, nem tereltem lelki síkra a kérdést. Tök jól elmentünk a Művész moziba, az emberek szerették, úgy nézték, mint egy filmet, és remélem, ötven év múlva is így fogják nézni. __________ * Idézet a Valami Amerika DVD-kommentárjából: Herendi Gábor: Az autóstoppos lány egy egészen másféle karakter volt a forgatókönyvben. Egy sokkal komolyabb szerepet szántunk neki az eredeti könyv szerint... Oroszlán Szonja: De kivágtad! Herendi Gábor: Hát igen. Az igazság az, hogy volt egy tesztvetítés, és egyöntetűen az volt a vélemény, hogy ez a lány nagyon vampra és nem szimpatikusra volt kitalálva. A végén az András, aki egy nagyon szeretetreméltó figura a filmben, ezt a kevésbé szimpatiku, kicsit depressziós lányt kapta ajándékul, mint barátnőt, és ezt mindenki megkérdőjelezte, hogy ez nem egy szép dolog tőlünk. Kénytelenek voltunk a lány karakterét megváltoztatni, ami nagyon érdekes volt, mert a felvételeknek döntő többsége a depressziójáról szólt, és úgy tudtuk igazán megoldani - sok jelent ki is maradt a dialógból - hogy olyan képeket találtunk a nem hasznos forgatott anyagból, ahol el-elneveti magát azért, mert elszúrta a szöveget. Tehát azokból a képekből tudtuk aztán úgy megváltoztatni a karakterét, hogy végülis egy helyes-bájos kislány lett belőle. |