Elefánt a menyegzőn

A Rachel esküvője óriási meglepetés egyrészt a már-már elfeledett Jonathan Demme rendezői, valamint az édi romantikus komédiákra szakosodott Anne Hathaway színészi karrierje szempontjából. Kár, hogy nálunk a szirupos esküvős filmek törzsközönségét megkímélték ettől a meglepetéstől, és csak DVD-n került bemutatásra Hathaway Oscar-jelölt alakítása.

Senkit sem lehet hibáztatni, ha Anne Hathaway kedves bociszemeiről rögtön romantikus csajfilmekre asszociál, elvégre a Neveletlen hercegnő-től A csajok háborújá-ig tartó karrierje során ügyesen becélozta a Sandra Bullock és Reese Witherspoon által képviselt vonalat, amelybe jobb napokon még egy-egy "új Julia Roberts" szalagcím is belefért. Reménykeltő volt persze a Brokeback Mountain aprócska mellékszerepe és az Ámok merész kiugrási kísérlete, de a Rachel esküvője lesz az a film, ami végleg kimenekítheti Anne-t a pokol Kate Hudsonoktól és Katherine Heiglektől hemzsegő bugyrából. Sajnálom, hogy a magyar filmforgalmazó nem merte ráereszteni ezt a meglepő karrierfordulatot a multiplexek közönségére, pedig Hathaway személye, az esküvős témaválasztás és az Oscar-jelölés akár be is vonzhatta volna A csajok háborúja vagy a 27 idegen rajongóit, akik nem épp egy klasszikus csajfilm, viszont egy szívvel és ésszel készített dráma élményével gazdagodhattak volna.

Hiába tehát a sztárfőszereplőnő és a - jobb napokat is megélt - neves rendező (Jonathan Demme - A bárányok hallgatnak, Philadelphia), a Rachel esküvője csak DVD-n került bemutatásra nálunk. Ez annyiban nem is baj, hogy a látványvilág dogmafilmes hagyományokat idéz, a hangsúly a karaktereken és a dialógusokon van, így kiválóan élvezhető tévéképernyőn, számítógépen is. A főhősnő, Kym (Hathaway) egyenesen az elvonóból érkezik nővére, Rachel (Rosemarie DeWitt) esküvőjére, ahol feltűnése kínosabbnál kínosabb pillanatokat idéz elő. A színésznő fentebb emlegetett filmjeinek rajongóit sajnos le kell lomboznom azzal, hogy a kínos pillanatok nem abból állnak, hogy Kym belezuhan a menyasszonyi tortába vagy a mosdóban smacizik a vőlegénnyel. A szimpatikus, multikulti családon belül az első pillanattól tapintható a feszültség, a viszonyok szinte minden irányban kérdőjeleket vetnek fel, amit csak kiemel az idegesen cigarettázó Kym nyugtalanító jelenléte.

Anne Hathaway és Rosemarie DeWitt

Nagy megkönnyebbülés, hogy a feszültség hátterében nem egy nagy titok áll, amiről az utolsó tíz percben lelibbenne a fátyol (mint pl. a dogmafilmes Születésnap-ban), hanem fokozatosan derül fény a családtagok egymással kapcsolatos sérelmeire. Nagyon emberiek, realisztikusak és szerethetőek ezek a figurák. A kamera briliáns érzékkel kap el minden jelentős szemforgatást, fejcsóválást vagy zavart fintort, és ezekből áll össze, hogy miért Kym az ormótlan elefánt a menyegzőn. A legjobb színészi kihívások a nőknek jutnak; a már méltatott Hathaway viszi el a filmet, de óriási segítségére van a vásznon sajnos nagyon rég látott Debra Winger a jéghideg anya és Rosemarie DeWitt (róla azt mondanám, hogy zseniális, ha azóta nem játszaná egy egész évadon keresztül ugyanezt a karaktert a United States of Tara című tévésorozatban) a háttérbe tolt nővér szerepében. A film legerősebb, a tragédia és a komédia között ingadozó pillanatai a három nő konfliktusaiból adódnak, de Jenny Lumet (Sidney Lumet rendező lánya) intelligens forgatókönyve igazságosan a férfi mellékszereplőknek (Bill Irwin az apa, Mather Zickel a tanú, Tunde Adebimpe a vőlegény) is juttat pár emlékezetes pillanatot.

Az egyetlen kicsit zavaró motívum a hawaii menyegző erőltetettnek ható multikulti jellege. A ceremónia különleges intermezzói és a folyamatos zenei betétek semmit nem adnak hozzá a történethez, sőt a lakodalom időnként már egy Janet Jackson-videóklipre emlékeztet. Ezt leszámítva azonban a néző folyamatosan azt érezheti, hogy ezen a kínos és szívmelengető pillanatokban egyaránt bővelkedő esküvőn már maga is részt vett párszor.