#25 - Tejút A Tejút, a statikusan rögzített kamera által bekeretezett élet-darabkák sorozata, a szemünk előtt saját ritmusában lélegző világ megtörténése. Letisztult kompozíciók, amelyekben egy macskanyarvogás és vadgalambbúgás legalább akkora fontossággal bír, mint a benne mozgó ember, vagy a körülötte terpeszkedő táj. Fliegauf Benedek filmje kinövi a képhatárokat és mindenkinek épp annyit jelent, amennyit beleképzel. A Tejut-at nem lehet csak nézni, hanem részt is kell benne venni. Akkor izgalmas asszociációs és vizuális játékká lesz az újdonságra nyitott, türelmes kíváncsiaknak. (LZs) + + + #24 - Tamara
Szerelmi négyszög papírból kivágott háziállatokkal. A Tamara a legkedvesebb magyar film, gyönyörű környezetben négy furcsa ember csetlés-botlásával. Úgy hívják a főhőst, hogy Játékos Demeter. A Dogville antitézise ez a film: színházat idéző díszletek és kevés szereplő egyetlen tanyára zárva, és a cselekmény egy idegen és gyönyörű nő köré szerveződik. Csak éppen itt nem a megváltás lehetetlensége és az ördög győzelme felé bontakoznak az események, hanem a cuki esendőség a szervező elv, és a szerelem. Művészi mese, csalóka talány, megható játékosság, maníros lilaság nélkül. (HP) + + + #23 - Tesó Kis magyar Pop, csajok, satöbbi (de annyira, hogy a Népszava és a MaNcs kritikájának is az volt a címe, hogy Pop, csajok, Békásmegyer), aminek az első félórájában Dyga Zsombor rendező olyan bőségesen szórja a vicces utalásokat, a vizuális poénokat, és a kattant elkalandozásokat, mintha egész addigi életében erre készült volna. Aztán csúnyán le is ül a film, mert a sótlan főhős és a hervadt szőkenő nyomoronc románca már nem varázsolja el túlzottan a nézőt, de nem szívesen kötnénk bele, egy olyan filmbe, amiben Pixies- vagy Sonic Youth-pólót viselő fiatalok Tricky és Portishead számok eredetéről vitatkoznak, és azzal kvízelgetik egymást, hogy ki volt Woody Allen állandó operatőre. Ami jó még: Schmied Zoltán szégyentelenül macsó bulvárújságíró figurája, valamint Elek Ferenc (a magyar Jack Black) összes megnyilvánulása. (VF) + + + #22 - Ópium - Egy elmebeteg nő naplója Két kínkeservesen szenvedő és a mélybe zuhanó ember rémséges és mégis gyönyörűséges találkozása, összekapaszkodása, és közös végzete. A nő (Kirsti Stubo) egy paranoiás, íráskényszerrel megvert elmegyógyintézeti ápolt, a férfi (Ulrich Thomsen), az őt kezelő és már csak morfiummal működő, alkotói válságban senyvedő orvos-író. Szász János, Csáth Géza írásaiból fantasztikus, egyszerre rút és szépséges, zárt világot varázsolt remekelő színészei köré, amelyben a lágy zongoraszón folyton átsejlik a betegek jajveszékelése. (LZs) + + + #21 - Iszka utazása Guberálás, koldulás, éhezés, erőszak, szokásos nyomor a köbön. Bollók Csaba filmje mégis remekmű, attól, ahogy filmmé alakítja a dokumentumot, ahogy elmeséli a már ezerszer látott történetet. Meg a jelenségtől, ami maga a címszereplő, a tizenéves Varga Mária. Ez az érzékeny tünemény és az őt követő kamera meg a pedagógus vénával is bíró rendező egy magasabb szinten összegződnek. Az eredmény csoda. Nem érdekes, hogy erőltetett a vége, jön a katarzis, jön, úgy, ahogy azt a görögök előírták. (HO) |