Sisakzuhany, lángoló pálmafák

Kathryn Bigelow már eddig is leforgatott egy-két kőkemény, tömény adrelin-drámát, de A bombák földjén-nel most valami olyat rakott a vászonra, amit kevesen tudnának utánacsinálni.

Amerikai játékfilm az iraki háborúról - így kimondva is azonnal érezni, mennyire nehéz hitelesen, pátosz és könnyes szemű, elcsukló hangú propaganda nélkül filmet csinálni a kényes témáról. Vagy anélkül, hogy az egész átcsapjon könnyes szemű, elcsukló hangú békeáriába.

A téma kényes és fájdalmas, de szerencsére a rendezőnő arra koncentrál, amit aprólékos, józan kitartással be lehet még vállalni: az egyén, az egyetlen ember, a hős mikrokozmoszára. A film első pillanataiban a kamera a földet, a terepet veszi, és beletelik pár pillanat, mire rájövünk, hogy ez nem valami katonai légifelvétel a megszállt Irakról, hanem egy-két centis hangya-perspektíva: a szeméttel, porral borított iraki város földje ez, amit kitartóan pásztáz a bombakereső kisrobot kamerája.

Ez itt a háború - belülről, alulról, közelről, remegő kézzel felvéve. Nincs madártávlat, nincs világpolitika, nincsenek lózungok, nincsen állásfoglalás. Csak Bigelow-ék magánvéleménye, miszerint a háború drog, amire piszok gyorsan rá lehet kapni. Ezzel az idézettel indul a film (Chris Hedges haditudósítótól kölcsönzik hozzá a szavakat) és egy idő után a néző rádöbben: itt bizony ezt a tételt fogják neki szépen, ügyesen levezetni.

Van tehát egy fickó kisfiús, bunkócska-te-drága arccal, vizeskék szemmel, dacos, lefittyedő szájjal, amiből sokszor hajlott cigi lóg ki. Így mászkál ide-oda ez a William James nevű katona (Jeremy Renner), akinek az a dolga, hogy halálos nyugalomban, blazírt képpel sorra hatástalanítsa az iraki ellenállók pokolgépeit. James így is tesz, a végére pedig egyértelművé válik, hogy nem is nagyon ért ő máshoz, ehhez viszont nagyon, ez a drogja. Hazamennie teljesen felesleges, mert hiába van helyes gyereke meg karcsú nője, ő már megtalálta az igazi boldogságot a harcmezőkön.

Jeremy Renner A bombák földjén című filmben

Ennyi a történet. Semmi ítélkezés tehát, semmi prédikáció, finomkodás vagy hőzöngés - A bombák földjén James története. James és a bombák története. Kicsit beköszönnek a videojátékok is, az egyik pillanatban James ezt mormolja: Jó éjt, köszönjük, hogy velünk játszott!, miután kilőtte az egyik felkelőt a sivatagi bunkerben. A film bombahatástalanító-fejezetek laza füzére. Az egyik legjobb ilyen fejezet a sivatagban játszódik, teljes húsz percen át, a nagyon jó Ralph Fiennes is benne van, de nem ő a lényeg, hanem az a bravúr, ahogy Bigelow és a forgatókönyvíró Mark Boal képes percről percre még keményebbet rántani az idegeinken. Aztán a bravúros jelenetet egy még nagyobb bravúr követi: a feloldás, a túlélésben habzó, őrjöngő öröm, a férfibarátság, a bajtársiasság enyhén homoerotikus egymásba csapódása, amit én még nem láttam filmen ilyen finoman és pontosan ábrázolni. A háromfős csapat: James, a fehér trailer trash, aztán a csillagszemű, kemény fekete, és a puha, tejfelesképű kamasz. Ők állnak szemben a veszedelmes, ismeretlen, ellenséges, szerencsétlen helyi erőkkel.

Bigelow kizárólag az amerikai katona szemén keresztül mutatja meg ezt a háborút: az iraki lakosság érthetetlen nyelven kiáltozik, vagy csak némán, vádlón néz a csador mögül, vagy szexvideókat próbál rásózni az idegenekre. Amikor egy megvadult taxisofőr áttör a kordonon és majdnem nekirohan a hősnek, csak hosszú szempillájú, riadt szemének rebbenését látjuk, nem az arcát. Olyan ez a szem, mint egy lóé, egy összezavart, rémült állaté, aki balszerencséjére a harctérre tévedt, és most fogalma sincs, mi ez a szétrobbantott káosz körülötte. Barry Ackroyd mesteri kamerája híradós felvételeket idéz, de soha nem keresetten, erőltetten dokumentarista ez a stílus. Olyan, amilyennek egy kézikamerás, háborús filmnek lennie kell. Azonnal a harc közepére hajítja a nézőt.

Jeremy Renner A bombák földjén című filmben

James lépked a bomba felé, rendületlenül. Holdjáró-felszerelésben, izzadtan, beleszuszog a szkafanderbe, mint egy végzetes űrséta, olyan ez. Egy határozott idegen menetel egy távoli, életveszélyes bolygón. Folyamatosan kattognak a percek, múlnak a napok, folyik a visszaszámlálás és eljönnek a kis katarzisok is: amikor az ember teljes menetfelszerelésben áll be a zuhany alá, és tompán nézi, ahogy a sisakjáról lecsöpög a víz. Lángolnak a pálmák. Sírnak az asszonyok. James világa szép lassan szétfoszlik, de még ez is jobb, mint egyszer csak farkasszemet nézni hetvenféle cornflakesszel a szupermarketben. Kathryn Bigelow felállít egy igazságot, és igazi, filmes bravúrral bebizonyítja nekünk az igazát. James Cameron egykori neje tökös-okos-mutatós filmet csinált az amerikai katonáról. Oscart is érdemelhet.