Carey Mulligan: Az egyetlen lázadásom, hogy színész lettem

Carey Mulligan gyakorlatilag ismeretlen volt, amikor két éve megkapta a főszerepet az Egy lányról című filmben. Ezért az alakításáért elnyerte a Bafta-díjat, Oscar-díjra is jelölték, és azóta már olyan színészekkel dolgozott együtt, mint Johnny Depp, Natalie Portman, Susan Sarandon, vagy Michael Douglas. A 24 éves elbűvölően bájos színésznővel tavaly beszélgettünk a berlini filmfesztiválon az Egy lányról díszbemutatója napján. Mulligan elmesélte, hogy miért nem tanult tovább, hogyan érezte magát a film első vetítése előtt, melyik várostól zsong be, miért utálja a dübörgő technót, valamint, hogy nem tudja hova rakni a kezét és a lábát, amikor fotózzák. Azt is elárulta, milyen élmény volt együtt játszani példaképével, Emma Thompsonnal. (Az interjú egy kerekasztal-beszélgetés keretében, ahol négy másik újságíróval közösen kérdeztem Mulligant.)

- Hogyan reagáltak a szüleid, amikor megtudták, hogy színésznő akarsz lenni?

- Nem nagyon örültek, de most már megbékéltek vele. Azt akarták, hogy biztonságos életem legyen, és a színészi pálya tele van bizonytalansággal. Annak idején nagyon mérges voltam, hogy nem támogatnak ebben, de visszatekintve hasznosnak látom, hogy volt mi ellen küzdenem, mert ha valamit nem akarsz nagyon-nagyon csinálni, akkor azt nem is érdemes.

- Mi volt a fordulópont, amikor elfogadták, hogy jó lesz ez neked?

- Lehet, hogy ez még nem is történt meg. Talán majd ma este. (nevet) Vicces, hogy akárhányszor konfliktusom van mondjuk egy rendezővel, felhívom anyukámat és elmesélem neki, ő pedig mindig úgy tekint ezekre a helyzetekre, mintha az iskolaigazgatómmal vitáznék, és olyanokat tanácsol, hogy ne legyek udvariatlan. Olyankor mondom neki, hogy nem kell mindig szót fogadni a rendezőnek.

- Gyerekkorodban lázadoztál?

- Nem kellett, mert jófejek a szüleim. Az sem tetszett, amikor a koleszban a lányok cigiztek a zuhanyzóban. Inkább strébernek számítottam. Az egyetlen lázadásom, hogy színész lettem.

- Hallottam, hogy tudsz németül. Hogyhogy?

- Apukám hoteligazgatóként dolgozott és előbb Hannoverben aztán Düsseldörfban éltük. Azért is jártam bentlakásos iskolába, mert Bécsbe költözött munka miatt. Aztán vett egy házat Brandtben, és ezért sok időt töltöttünk Ausztriában.

- Egész életedben szállodákban laktál?

- Nyolcéves koromig igen. Nagyon jól érzem magam a szállodákban. Sokáig nem volt rendes otthonunk, és emlékszem amikor először költöztünk be egy házba, meglepődtem, hogy kulccsal nyílik a bejárati ajtó. Addig mindig csak kártyákat használtam. Ha nem dolgozom, akkor most is Ausztriban töltöm az időmet. A szüleim jönnek a ma esti díszbemutatóra, és itt az Intercontinental Hotelben laknak, mert apukám náluk dolgozott évtizedeken át. Ők perfektek németből, én nem annyira. Bár pár ital után már jobban megy, mert akkor nem vagyok szégyenlős.

- Amikor 16 éves voltál, mit gondoltál azokról a lányokról, akik idősebb pasikkal randiztak?

- Amikor 16 éves voltam, egy 25 éves sráccal jártam. 18 éves koromban egy bárban dolgoztam, és minden nap bejött egy harmincvalahány éves fickó, akinek Ferrarija volt, és elmentem vele egy randira, mert menőnek találtam a kocsiját. Bentlakásos iskolába jártam, tehát nem éltem nagy társasági életet.

- Mit szóltak ehhez a szüleid?

- Semmit, mert nem tudtak róla. Csak egy randi volt, nem egy rendes kapcsolat, mint ebben a filmben.

Carey Mulligan és Peter Sarsgaard az Egy lányról című filmben

- Elképzelhető, hogy el tudott volna csábítani egy olyan férfi, mint Peter Sarsgaard figurája a filmben?

- Nem tudom. Szerintem ő nem egy baljós figura, inkább ügyetlen és imádni való. Számára logikusnak tűnik, amiket mond, de aztán bénán jön ki a száján. Ez elragadó benne. Tehát igen. Nem fortélyos. Lone (Lone Scherfig, az Egy lányról rendezője - a szerk.) úgy rendezte az alakításomat, hogy Jenny irányítja a kettejük történetét, tehát nem a férfi csábítja el a lányt, mert Jennynek is annyi része van benne, mint neki. Jenny csókolja meg először, ő dönt úgy, hogy beszáll a kocsiba, pedig tovább sétálhatott volna.

- Ez a történet napjainkban is releváns?

- Persze, egy fejlődéstörténet mindig releváns. Pillanatkép valakinek az életéről, ahogy hibákat követ el, és ezekből ráébred, hogy hogyan akarja élni az életét. Ezek a döntések ráébresztik, hogy ki is ő valójában. Bárkivel megtörténhet.

- És a társadalmi környezet?

- Lone nagyon érdekesen nyúlt a korszakhoz. A hatvanas évek eleje káprázatos időszak volt Angliában. Még nem jelent meg a Beatles, még nem lehet hirtelen minden nagyon izgalmas és mi ezzel a szürke, berögzült helyzettel játszottunk. Jenny olyan, mint egy kalitkába zárt madár, egyszerűen rossz családba született. Két olyan emberrel él együtt, akik semmilyen szinten nem értik meg őt, és ő sem érti meg a szüleit. Ami a társadalmi környezetet illeti: abban a korban az emberek tényleg nyíltan kimutatták az antiszemita és rasszista előítéleteiket. Megdöbbentő, hogy ez ennyire a közeli múltban még így ment. Ami most megbotránkoztat minket, az akkoriban teljesen elfogadott volt.

Carey Mulligan az Egy lányról című filmben

- Amikor fiatalabb voltál, te is úgy érezted, hogy a továbbtanulás a legfontosabb dolog a világon?

- Anyukám nagyon szerette volna ha egyetemre megyek, de sosem mentem. Nehéz az embernek 18 éves korában kiválasztania azt az egy tárgyat amit intenzíven akar tanulni. A gimnáziumban mindig úgy éreztem, hogy csak azért tanulok, hogy átmenjek a vizsgákon, és nem azért, hogy tényleg megtanuljak valamit, ami engem érdekel. Nagyon jól tudtam olyan esszéket írni, amik kielégítették a tanárok igényeit, mert tudtam, hogy mit várnak el tőlem. Ebből a szempontból eléggé nehezteltem az oktatásra, és ezért nem is akartam egyetemre menni. Most hogy idősebb vagyok, már tisztábban látom, hogy miket szeretnék tanulni 3-4 évig, de annak idején nem tudtam kitalálni semmit, amiben jó lehettem volna, és utálok fél seggel csinálni dolgokat. Tehát, ha akkor megyek egyetemre, valószínűleg elpocsékolok egy csomó pénzt és időt. Most meg már nincs időm rá.

- Lily Cole is beiratkozott a Cambridge-i egyetemre.

- Igen, már vagy két éve odajár.

- A modellkedést könnyebb otthagyni, mint a színészetet?

- Nem tudom, lehet, hogy tud mellette dolgozni is. De például Natalie Portman is kihagyott pár évet az egyetem miatt, James Franco pedig már a második diplomáján ügyködik. Úgyhogy van, aki meg tudja csinálni.

- Natalie Portmannel már dolgoztál együtt.

- Igen, a Testvérek-ben. Abban a filmben kellett először amerikai akcentussal beszélnem. Minden mondat után megkérdeztem Natalie-t, hogy ez jó volt így? Mintha ő lett volna a beszédtanárom.

- A filmszakmával kapcsolatban is ellátott tanácsokkal?

- Á nem. Ő nem olyan öntelt, hogy tanácsokat osztogasson. De pompás volt együtt dolgozni és együtt lógni vele, nagyon kedves lány.

Dominic Cooper, Carey Mulligan és Nick Hornby a berlini sajtótájékoztató előtt

- Nehéz megőrizni a józan eszedet, amikor ilyen nagyszerű projekteken dolgozhatsz?

- Még nem érzem ezt. Először a Sundance fesztiválon tapasztaltam meg ezt az egészet. Az interjúkat, a fotósokat. Addig sosem kellett filmeket népszerűsítenem. Aztán kijöttek a kritikák, és pozitívak voltak, ami jó, mert így lehet, hogy majd megnézik az emberek a filmet. De nem egy világkörüli önpromóciós turnén veszek részt, ez mind a filmről szól. És ezután is megyek vissza egyből dolgozni. Vagyis előbb alszom egy hétig, és csak utána.

- A Sundance-es vetítéssel kapcsolatban Nick Hornby azt írta a blogjában, hogy érezhető volt, hogy az életed megváltozott abban a pillanatban. Te megélted ezt a változást?

- Nem, én csak sírtam. Teljesen beparáztam a vetítés előtt, az ügynököm hónalja alá bújtam. Teltház volt, és egy csomó időbe telt, amire mindenki elfoglalta a helyét. Nagy volt a tumultus, egy csomó embert felállítottak, hogy a helyükre még fontosabb embereket hozzanak be. Nagyon ideges voltam. Amikor először léptem színpadra a Broadway-en, akkor is ugyanez volt. Bőgtem, mert erről álmodtam egész életemben. De aztán amikor elkezdődött a film, megnyugodtam, mert nagyon büszke vagyok erre a filmre, és ennyire nem szerettem egyik munkámat sem eddig. Tehát nem változtatta meg az életemet, csak nagy megkönnyebbülést éreztem, hogy nem ment katasztrofálisan. Én is olvasom a blogját, nagyon vicceseket ír.

- Készen állsz a bulvársajtóval való találkozásra?

- Nem aggódom emiatt. Nem járok partikra, ezért kétlem, hogy érdekelném a bulvársajtót. Nem szeretem, ha fotóznak, nyugtalanná válok, gombóc lesz a torkomban, és úgy érzem, mindjárt elsírom magam. A premiereken ordibálják a nevedet, és egyedül kell megállnod, olyankor sosem tudom, mit csináljak a kezemmel, vagy a lábammal. olyan hülyén érzem magamat. Most vasárnap voltam a Bafta-díjkiosztón, és a brit fotósok jófejek voltak, mert viccelődtek velem. Mondták, hogy rakjam az egyik kezemet a csípőmre, és akkor készült rólam egy csomó olyan kép, amiken úgy nézek ki, mint egy teáskanna. Azért szeretek Dominic-kel menni ezekre az eseményekre, mert ő már rengeteg ilyenen részt vett a Mamma Miá!-val, és egyáltalán nem veszi komolyan őket, és ez engem is megnyugtat.

Dominic Cooper és Carey Mulligan a berlini sajtótájékoztató előtt

- Milyen élmény volt Lynn Barberrel találkozni (az ő memoárja alapján készült a film - a szerk.)?

- Rövid. Az osztályteremben forgattunk éppen, amikor megérkezett. Kezet fogtunk, csináltak rólunk egy közös fotót, nézte egy kicsit a felvételt a monitoron, és távozott. Nem beszélgettünk.

- Akkor nem kaptál tőle semmilyen tanácsot a figura személyiségét illetően?

- Nem. Hallottam, hogy látta a filmet, de nem tudom, hogy mit gondolt róla. Nem töltöttünk több időt együtt, és nem is akartam igazán arra gondolni, hogy mi történik Jennyvel a történet vége után. Számomra az a fontos, amit Nick leírt a forgatókönyvbe.

- Skót vagy?

- Nem, Wales-i. Apukám Liverpoolból származik, ő igazából ír. Mostanában a legjobb színészek és énekesek Walesből jönnek.

- Milyen zenéket szeretsz?

- Mindenfélét. Sok indie rockot, mint például a Vampire Weekend nevű zenekart, valamint folkzenét. Az elektronikus tánczenét nem annyira. Amikor például a Sundance filmfesztiválon voltunk, Dominic el akart menni egy Paul Oakenfold-buliba, és engem is elvonszolt oda hajnali háromkor. Bementünk, és öt perc után baromira megfájdult a fejem a dübörgő zenétől. Nem az én műfajom, inkább a gitárt szeretem, és a szentimentális dalokat. Ki nem állhatom a klubokat. Ritkán találkozom a barátaimmal, és olyankor inkább oda megyünk, ahol halljuk is egymást.

Az Egy lányról berlini sajtótájékoztatóján Carey Mulligant és Dominic Coopert a közös táncjelenetükről kérdeztem. A színészek után a rendezőnő, a producer és Nick Hornby is reagált a kérdésre. A videó végén a szóbanforgó jelenetet is meg lehet nézni. (angol nyelven)

- Melyik városban érzed magad a legjobban?

- New Yorkban. Minden olyan izgalmas és eleven, teljesen bezsongok, ha ott vagyok. Biztos amiatt is van, mert jó élmények értek ott. Forgattam egy filmet, és játszottam a Sirály-ban a Broadwayen. Nem tudom, hogy milyen úgy ott lenni, hogy nem dolgozik az ember. Londont is kedvelem, hiányzik az otthonom.

- Elköltöznél valaha Londonból?

- Nem tudom elképzelni, minden barátom ott van. A két legjobb barátom eljött ide is, ma este nézik meg a filmet. Meg szoktak látogatni néha a forgatásokon is. Az egyikük grafikus, és mindig ha meglátogat egy forgatáson (például ott volt velem Párizsban, amikor ezt a filmet csináltuk) készít fotókat és létrehoz belőlük egy műalkotást, így dokumentálva van a közös életünk.

- A színészek közül kire nézel fel?

- Emma Thompsonra. Ráadásul ő játszott is a filmben, úgyhogy szerencsés vagyok. Bámulatos nő, nagyon okosan alakította a karrierjét, és egy nagyon szeretetre méltó ember. Négy közös jelenetünk volt, egy napot forgattunk együtt, és az volt a színészi karrierem eddigi legjobb napja.

Egy lányról | Emma Thompson és Carey Mulligan (a két szélen)

- Izgultál aznap reggel?

- Persze. Ilyenkor az ember izgul, hogy a másik megfelel-e majd az elvárásainak, de ő minden várakozásomat felülmúlta. Akkor én már egy hete forgattam, és kábéra sikerült is megjegyeznem minden kolléga nevét, ő pedig megérkezett, és két óra alatt megtanulta az összes nevet. Öröm volt látni, ahogy viselkedik az emberekkel. Egy napot volt csak ott, de estére mindenkinek szerzett pizzát és bort.